Drága Csillusom! Nagyszer? humorodat szeretem, élvezet olvasni, de ez a „tudósítás” inkább naplójegyzet.
Kérlek, ne kedvetlenedj el, hanem töltsd fel oda. Puszillak! Aranka
Nehezemre esik mostanában írni ide. Lusta lettem, vagy mi. A Názárovicsmentes élet megvisel. A nyár is, de f?ként az, hogy valamivel kihúzhattam Zeuszéknál fenn a gyufát. Egyik csapás a másik után.
Az ember szervezete nem túl strapabíró, állandóan összeszed valami kórt, sérülékeny, és összességében alig jó valamire. Az én szervezetem miért lenne kivétel? A létez? betegségek kacifántosabbjának felét röpke életem során legalább egyszer már egészen biztosan összeszedtem. De az is lehet, hogy kétszer. Számolásból mindig gyenge voltam. Másból is, de ez most nem tartozik ide.
Kérem szépen-pen, a legújabb nyavalyámról tudósítok, t?mondatokban mostan.
Krisztus el?tti id?ket írunk, amikor is id?számításunk ötödik havában, amikor már rügyeznek a fák, csiripelnek a madarak, és minden épesz? diák az államvizsgáktól rettegve óriási zsákokat növeszt a szeme alá ijedtében, amivel jelzi, hogy nem most kéne nekilátni ugyan, de azért megpróbálja. A diákféle ilyen, sose hiszi el, hogy kifut az id?b?l, aztán mikor kifut, csak sopánkodik. És lefagy. Mint én.
Hogy egyik szavamat a másikba öltsem, még tavasszal összeszedtem szépen egy jó kis arcüreggyulladást, amir?l azt hittem pedig, hogy mert nem volt nekem eddig sose, már nem is lesz. Hát lett. Hogy örüljek. Vagy ?rüljek. Most állok középen.
Szóval az arcüreggyulladás kellemes betegség, ajánlani tudom mindenkinek, nekem, személy szerint már annyi pénzem fekszik a kezelésekben, amik hadd tegyem hozzá, fikarcnyit sem segítettek, hogy abból már elrepülhettem volna valahová tíz napra. És nem a sepr?mön.
Most egy alternatív módszerrel sanyargattatom magam, amiért súlyos összegeket pengettem ki, egészen bizonyos, hogy nem vagyok magamnál. A lényege ennek a módszernek következik mostan, elrettentésül írom a következ? sorokat, mindenki saját felel?sségre olvassa és a tizenkét éven aluliak pedig hívják a monitorhoz az anyjukat.
Tehát, ez egy ilyen katéteres izé, más szóval nem tudom definiálni, annak ellenére, hogy kétdiplomás magyar értelmiséginek számítódok elméletileg. Tennék fel képet, csak hát az orromban volt, úgyhogy inkább nem.
Csövekb?l áll, három félkisujjnyi cs? csatlakozik egy kisujjnyi cs?höz, nagyjából tizenhét és fél centi az egész, el?állítási költsége minimális, és olyan áron veszik meg az olyan akasztani való hülyék, mint én, hogy abból négyszer elvihettem volna Názárovicsot vacsorázni, ez a nem semmi. Négyszer! Pedig sokat eszik. Isten tartsa meg a jó szokását.
Nincs még vége, ne féjjé’, maj’ szólok, ha féjjé’.
A f?cs? végén van egy gumiszer? tartozék, véleményem szerint azt volt a legnehezebb odahegeszteni, szóval ez a cs? tizenvalahány centiméterig felkerül a visító páciens orrába, pár ólomlábon vánszorgó pillanat alatt eljut a rendeltetési helyére, az arcüregbe, attól függ, mennyire ügyetlen az orvos. Az enyém egyáltalán nem az. És még kedves is, pedig messzir?l süt rólam, hogy egy gyáva nyúl vagyok, és az orvosok rémálma.
Utána, egy óriási fecskend?t vesz el?, amikkel a lovakat injekciózzák, csak méretileg segítek behatárolni, amúgy. Miközben az emberek járkálnak ki-be, ülök szépen, id?nként csendesen, id?nként egyáltalán nem, az orromból kilógó f?cs? pár milliméteres végére ráilleszti a lószerszámot, aztán kérlek szépen, elkezd leveg?t pumpálni az arcomban lév? f?cs?be, és a végén lév? gumi lufivá duzzad, amit?l én üvöltök, és elkívánom az anyjába azt, aki kitalálta ezt az egészet.
Következ? lépésként a fecskend?t egy másik csövecskébe helyezi a m?körmös kéz, és vákuum segítségével szivattyúzza a gyulladást lefelé, amit?l szintén nem mosolygok szélesen, ellenben visítok, mint a fába szorult féreg, csak nem fába, hanem orrba. Mikor már a minimális agyam túlnyomórészét sikerült leszivattyúzni, következik a harmadik csövecske jó kis csíp?s antibiotikummal, mert úgy jó, ha zajlik az élet, és az ember onnan érzi, hogy van orra, meg arca, hogy fáj.
Ezután villámsebességgel zajlanak az események, katéter kiránt, még egy agydarabka fityeg a végén, közvetlenül, miel?tt elmúlna a fájdalom az arcomból, injekció az orrba, nyálkahártya, vagy mi, bioszból sose voltam kiemelked?en tehetséges, de az összes szent nevét felsoroltam, akik az égben laknak, úgy csípett az injekció. Ábécésorrendben!
Ezt a tortúrát végigcsináltam háromszor — de, hogy ne legyen unalmas a történet, nem használt ez a kezelés sem —, a változatosság kedvéért. Hogy azért mégse haljak meg máris, az orvosnéni felírt injekciókat, naponta kétszer szedend?eket, nagyon helyes. Elhanyagoltam a betegséget? Most meglakolok mindenért. Tíz évre visszamen?leg! Ezekr?l az injekciókról csak annyit szükséges feltétlenül tudni, hogy csípnek, mint a kurvaélet. De nagyon. És mindenféle joghurtot kell zabálni, amit utálok, hogy a táplálékot le tudjam bontani tíz év múlva is, ne m?anyag csöveken keresztül, hanem a saját beleimet felhasználva ehhez a m?velethez.
És amikor a nyolcéves vigasztal, hogy Csillus, majd felvidítlak, ne félj, nem fog nagyon fájni, az már mindennek a teteje!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Hájas Csilla
