Minden regény keletkezésének megvan a maga ideje. Cronin ma biztos nem tudta volna megírni híres regényét, azon egyszerű oknál fogva, hogy mostanság egyetlen réztáblát sem találna a kapuk alatt. Azokat már régesrég ellopta valaki.
Bezzeg a kommunizmus idején nagyobb volt a rend és a fegyelem. Nyilván ezért nem árulták Cronin regényét a könyvesboltokban. Nehogy valakinek kedve kerekedjék a réztáblákra. Akkoriban még Márai is veszélyes volt, hiszen a csonkig égő gyertyák tüzet is okozhatnak. De tiltólistán volt Wass Albert is, noha a MÉH-ben alig adtak néhány fillért a vas kilójáért.
Azóta nagyot fordult a világ, a réz ára is az egekbe szökött, ami keresett és kelendő cikké tette ezt a fémet. Olyannyira, hogy rézbőrű indiánok ma már nem is mernek Magyarországra látogatni, nehogy már a repülőtéren megnyúzzák őket. Így aztán — indiánok hiányában — a fémgyűjtők kénytelenek rézkilincsekre specializálódni.
Olvasom, hogy ismeretlen tettes hatvan rézkilincset lopott el egyetlen Révay utcai bérházból. Szintén ismeretlen elkövető egy Hajós utcai társasházat fosztott meg rézgombjaitól. Az általam olvasott tudósítás csak a főváros hatodik kerületére tér ki, de bizonyosra veszem, hasonló esetek máshol is előfordultak. Ott, ahol öreg házak vannak antikvitásnak is beillő rézfogantyúkkal. Az új házak ajtóihoz már műanyagból készülnek a kilincsek, minél fogva ezek jóval biztonságosabbak. Legalábbis ezek mellé már nem szükséges biztonsági őröket állítani, akiket egyébként is alapos erkölcsi szűrővizsgálatnak kéne alávetni, mert hiszen ők is ki lennének téve a csábításnak.
Az olvasott cikk rám is nagy hatással volt. Hiába, az embernek el kell érnie egy bizonyos kort, hogy végre tanuljon is valamit. Hogy végre kellőképpen megbecsülje azt, aminek értéke van. Bennem is felmerült, hogy rézkilincseket gyűjtsek, s az értük kapott pénzből kiegészítsem nyugdíjamat. A gondolattól nem rezeltem be, el is indultam begyűjtő körútamra, de sajnálattal kellett nyugtáznom, hogy már elkéstem. Az általam végigjárt házakban egyetlen rézfogantyút sem találtam. Rézdrót ugyan lett volna, de falfúrót elfelejtettem magammal vinni. Sovány vigaszként éltem meg, hogy nem csak engem ért csalódás, hanem a felkeresett házak lakóit is. Ők is elkéstek. Mire hazaértek a munkából, netán a nyaralásból, a kilincs már hiányzott az ajtajukról.
Elgondolkoztam ezen, és arra a következtetésre jutottam, hogy ez lehet az oka a hajléktalanok nagy számának. Kilincs híján nem tudják kinyitni lakásuk ajtaját, ezért kénytelenek a közterületeken sátrat verni. Igaz viszont, a kilincstelen ajtókat be is lehetne törni, csakhogy azt már bűncselekménynek tekintené a hatóság. Bűnözni pedig mégsem illik.
Hogy a réz mennyire kelendő mostanában, azt egy ismerősöm példája bizonyítja. Kétségbeesve panaszolta, hogy a minap eltűnt Teréz nevű barátnője a Sziget-fesztiválról. Érdekes módon nem a Dunában, hanem fémfelvásárlóknál keresik. Ezidáig hiába.
Hát itt tartunk. A kérdés most már csak az, hova, hogyan tovább?
Legutóbbi módosítás: 2012.08.13. @ 11:57 :: Bányai Tamás