Apáti Kovács Béla : Beszélő macska

Volt egyszer egy lány, aki olyan szegény volt, hogy hetedhét határbab nem lehetett hozzáhasonlót találni. Pedig dolgos teremtés volt Terka. Reggelt?l kés? estig dolgozott, de mégsem volt semmije.

 

 Mindig olyan embereknél vállalt munkát, akik majdnem olyan szegények voltak, mint ?k. Szívesen segített a falu elesett öregjeinek. Még ha tudtak volna fizetni, akkor sem fogadott volna el pénzt a munkáért. De nem kellett ett?l tartania, mert egyiknek sem volt még egy lyukas garasa sem. Fizetés helyett csak hálálkodtak. Sajnos ez nem segített Terkán.

      Mégsem bánkódott miatta. Szívesen tett–vett ezeknek az embereknek a háza tájékán.

      Egyik nap is a szomszéd öregasszony kertjében kapálgatott, és a munka végezetével bement a házacskába.

      — Öreganyám, végeztem a munkával. Holnap nem jövök, mert el kell mennem Rezka nénémhez segíteni, az alvégre. Üzenjen, ha majd megint gazos lesz a kert. Jövök és rendbe teszem — mondta és elindult az ajtó felé.

      — Várjál, te lány! — marasztalta az öregasszony. — Nem fizettem ki a napszámodat.

      — Jó szívvel tettem. Örültem, ha segíthettem Kendnek — válaszolta szerényen.

      — Nem úgy van ám az, Terka. Aki egész nap dolgozott, annak fizetség jár. Itt ez a macska, neked adom.

      — Ugyan mit kezdjek vele? – nevette el magát Terka. — Szegény vagyok, nekem sincs, mit ennem. Mit adjak neki, ha megéhezik. Még az egerek is elpártoltak t?lem, olyan üres a kamrám.

      — Azért csak fogadd el! Meglásd, még jó lehet valamire!

      Az öregasszony nagy nehezen rábeszélte a lányt, hogy fogadja el.

      Otthon bevitte a konyhába, és rámutatott a kemence melletti sarokra:

      — Itt lesz a helyed, de élelemr?l magadnak kell gondoskodni. Szegény vagyok, nem tudlak etetni.

      Ekkor a macska a nagy szemeivel a lányra nézett, és mondta:

      — Édes gazdám, nem is kérek enni. Inkább majd én látlak el mindenféle finomsággal, amit csak szemed, szád megkíván.

      Terka el?ször azt hitte, hogy nem jól hall, ezért csodálkozva megkérdezte:

      — Te tudsz beszélni?

      — Édes gazdám, én nem akármilyen macska vagyok. Majd meglátod, milyen jó sorunk lesz, ha követed tanácsaimat.

      A lány hitte is, meg nem is, amit a macska mondott. Nem kérdez?sködött tovább, fáradt volt, és gyorsan lefeküdt. Reggel korán kellett kelnie, várta a munka.

      Az álom hamar elnyomta, és els? kakaskukorékolásig fel sem ébredt. Úgy aludt, mint a bunda.

      Felébredve, álmosan kibotorkált a konyhába, és ott az ámulattól szinte földbegyökerezett a lába. Az asztal roskadásig teli volt pakolva, finomabbnál, finomabb enni és innivalókkal. Azt hitte, hogy káprázik a szeme.

      — Egyél, édes gazdám! — biztatta a macska. — Lakjál jól, mert ma rengeteg munka vár rád a nénédnél. Ne félj, abban is segítek neked.

      Terka jól bereggelizett és elindult az alvégre a rokonához.

      Azt kell tudni, hogy nénikéje nagyon irigy asszonyság volt. Szerette, ha valaki ingyen dolgozik nála. Ezért is szokta unokahúgát hívni, ha valami munka akadt a ház körül. Sokszor még enni is elfelejtett adni a lánynak, vagy azt füllentette, hogy a szomszéd kutyája felfalta az ebédet, míg kint volt a kertben.

      Terka sohasem panaszkodott, s?t, ha volt egy kis harapnivalója, akkor azt is megosztotta a nagynénivel.

      A reggelit nem bírta megenni. Fogta a maradékot és belekötötte egy nagy asztalkend?be, majd magával vitte az elvégre.

      — Jó, hogy jössz, te lány — fogadta mogorván a nagynéni. — Dobd le a cuccodat, és irány a kert! Ma estig végezni kell a krumplikapálással, de jó lenne, ha mást is tudnál segíteni. Sajnos, ma sem f?zök ebédet, üres a kamra, ami mégis bent van, azt el kell rakni télire.

      — Ne bánkódjék ezen nénikém — mondta vidáman Terka. — Nézze, mennyi elemózsiát hoztam! Fél falunak elég lenne.

      Az asszonyságnak fennakadt a szeme, meglátva a rengeteg reggelir?l megmaradt ennivalót.

      — Te lány, csak nem loptad valakit?l? — kérdezte gúnyosan.

      Terka mindent részletesen elmesélt a nagynéninek, és nekilátott kapálni a krumplit.

      Az irigy asszony elhatározta, hogy akármi áron is, de megszerzi a macskát.

      Dél felé járhatott már az id?, amikor a nagynéni mézes-mázos szavakkal a lányhoz fordult:

      — Terka, drága galambocskám, szépséges virágszálam — így még sohasem beszélt vele. Mindig durva, rövid szavak jöttek csak ki a száján, ha véletlenül szólni kellett. — Ne dolgozz olyan szaporán! Pihenj egy kicsit! Nézd, hoztam a közeli forrásból friss, hideg vizet.

      A lány nagyon megörült. A forró napon igen megszomjazott. Jól esett neki a víz. Ellenben azt nem tudta, hogy nénikéje altatót csöpögtetett bele, amit?l azonnal mély álomba merült. A nagy diófa alá fektette le nagynénje.

      — Aludjál csak, galambocskám! Addig én elmegyek a házadba, és elhozom azt a csodamacskát. Jobb helye lesz nálam, mint a te viskódban. Teletömetem vele a kamrámat finom ennivalóval, és minden nap degeszre tömhetem a bend?met.

      Alig várta, hogy megkaparintsa a macskát. Futva ment Terka házacskájához, ahol a cicus kint a tornácon sütkérezett a napon, mintha csak ?t várta volna. Ill?en köszöntötte a nagynénit:

      — Hozta Isten, asszonyság! Bizonyára Terka gazdám nagynénikéjének tetszik lenni. Mi szél hozta szerény hajlékunkba?

      — Most nincs id?m elmagyarázni — mondta kurtán. — Majd otthon megtudod.

      Egy gyors mozdulattal a mit sem sejt? macskát belevágta a magával hozott zsákba, és elindult vele haza.

      Megérkezve kivette a macskát, és megparancsolta neki, hogy azonnal rakja teli asztalát enni és innivalóval, mint Terkának.

      A macska nem ellenkezett, s?t úgy látszott, szívesen teljesíti, amit új gazdája parancsolt. Csak annyit kért, amíg teljesíti a kérését, menjen ki a házból.

      — Ha csak ezen múlik — egyezett bele az asszony.

      Kiment a kertbe, hogy ellen?rizze Terkát, hogy vajon alszik-e még.

      A kert határos volt a postaúttal, ahol éppen akkor lovagolt el népes kíséretével a királyfi. Mindjárt meglátta az alvó lányt.

      — Mily szép teremtés! — kiáltott fel és megállt a kerítésnél. — Feleségnek való leányka ez. Nemde, édesapám?

      — Az bizony, édes fiam, az Isten is feleségnek teremtette ezt a szépséges leányzót.

      — Tudja mit, édesapám, úgyis n?sülni szándékozom, megkérhetné a kezét.

      — Jaj, fiam, szívesen megtenném, de te is jól tudod, mifajtánk csak olyan leányt vehet el feleségül, akinek ereiben úri vér csörgedezik. Róla már messzir?l látszik, hogy cselédlányka.

      — Nem úgy van ám, királyi fenség — ugrott fel a kerítésre a macska —, ez a leányka egy királykisasszony, és csak pihen a diófa alatt. Mindjárt indul vissza a palotájába.

      — Nocsak, nocsak, hol van a palotája? — csodálkoztak el az emberek.

      Az irigy nagynéni ezeket meghallva ijedten próbálta menteni a menthetetlent.

      — Fenséges királyom, könyörögve kérem, ne hallgasson erre az ostoba macskára. Azt sem tudja, mit beszél. Még az egerészést sem lehet rábízni, annyira ügyetlen.

      — Na, na! — horkant fel a macska. — Menjen csak be a házba, és mindjárt látni fogja, hogy minden egeret megfogtam. Valamennyi ott van a kend asztalán.

      — Erre már én is kíváncsi vagyok — mondta a király, és fiával bementek a nagynéni házába.

      A nevetést?l majdnem szétpukkantak, amikor az asztalon szépen feltálalva porcelán tányérokon meglátták az egereket, némelyiknek még a farka mozgott is.

      — Nem beszélt ostobaságot a kend macskája — nevetett a király. — Menjen be maga is asszonyság, odabent várja a finom lakoma — majd a fiához fordult. — Na fiam, kövessük ezt a macskát, aki elvezet bennünket a királykisasszony palotájába.

      A szolgák az alvó Terkát berakták egy aranyhintóba és elindultak, amerre a macska mutatta az utat.

      Hamar a lány házacskájához értek, de akkor az már nem volt szerény hajlék, hanem a helyén egy meseszép épület állt. Talán még a királynak sem volt ilyen. Minden drágak?vel, arannyal, ezüsttel volt kirakva.

      A jelenlev?k ámulva nézték a csodát. Közben Terka is felébredt, és meglep?dve nézett körül.

      — Hol vagyok? Vagy tán még mindig álmodom?

      — Ez már nem álom, édes drágaságom — hajolt föléje a királyfi. — Egy életem, egy halálom, ha akarod, ha nem, feleségül veszlek. Ezt már édesapámmal is megbeszéltem. Mához három hétre megtartjuk az esküv?t. Ugye nem mondasz nemet?

      A lány nem akarta elhinni, ami körülötte történik. Azt gondolta, hogy csak tréfálnak vele, és már el akart futni, mikor a macskája a fülébe súgta:

      — Drága gazdám, fogadd el az ajánlatot, és mondjál igent!

      A lány hol a királyfira, hol a macskára nézett. Igazából nem tudta, mi tév? legyen? Végül a király fia annyira megtetszett neki, hogy boldogan omlott karjaiba.

      Olyan nagy lagzit csaptak, hogy a világ nem látott olyat. Aki csak élt és mozgott, az mind hivatalos volt. Én is ott voltam, és jól telitömtem bend?met a sok finomsággal, amivel a macska megvendégelte a násznépet.

      Csak Terka nagynénje nem volt, mert szégyellte magát, miután az emberek megtudták milyen étket szolgált fel neki a beszél? macska. Amikor véletlenül kimerészkedett az utcára, mindenki ujjal mutogatott feléje, és gúnyosan megkérdezték t?le: „Milyen volt az egerekb?l készült, finom lakoma?”

      Itt a vége, fuss el véle! Mesém is véget ért, menjetek szépen aludni! Jó éjszakát, gyerekek!

 

Legutóbbi módosítás: 2020.01.13. @ 13:11 :: Adminguru
Szerző Apáti Kovács Béla 193 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.