Az id?kbe bújva, könnyei között,
magában elmormolt egy néma imát,
magányban a templom keresztje mögött,
megsiratta félresikerült múltját.
Nem esedezett már könyörületért,
még létezett a bizonytalanságban,
csak egyre vágyott: eldobni életét,
megnyugvást akart, és fényt a homályban.
Már nem emlékszik, hol van a jelenben,
s?r? ködben látott egy árnyék hajót,
éhezve, megfagyva, rongyos szegényen,
várta csendben az utolsó harangszót.
A hajó egy pillanatra kikötött,
lelke a testéb?l hazaköltözött.