2.
?rtüzek égtek a távoli domboldalon, a magasra felkúszó lángok tüzes szikrákat szórtak a gomolygó füstfellegek közé. A hunok ?rei nem alusznak, kötelességüket végzik, jó el?re jelzik, hogy rabló, portyázó idegenek jelentek meg valahol a lapos pusztaságon, és jó lesz ám vigyázni, mert bármikor nyakukon lehet az ellenség. A távoli dombok kísérteties csöndbe burkolózva derengtek fel a föl-föllobbanó nagyobb lángok fényében.
Magúr a sátor el?tti terebélyes gyülekez?helyen állt és onnan jól látta a lármafát, bár jó messze volt.
Látni vélte még az apró szikrákat is, amint vészjóslóan, bolhányi kölyökcsikókként ugráltak ki a hétsingnyi hosszan nyurguló lilás lángokból, hogy zabolátlanul röpködve, pattogva elt?njenek az örök enyészetben.
Hollók? (kínai feljegyzésekben Holokko Kr. e. 94 – Kr. e. 85) a hunok seny?je (kínai írásokban sanjü) is üzent neki a hírn?k által. A rovásboton feljegyzett hivatalos, pecsétes b?rszíjjal felcicomázott levélben kötelezi Magúrt egy üt?képes kisebb hadsereg miel?bbi felállítására és veszély esetén az azonnali b?ntet? akcióra, hogy megvédje a törzset és annak vagyonát a betolakodóktól.
Magúrnak tehát mostanában nem sok ideje jutott az elmélkedésre, hadseregét szervezte, alvezéreket nevezett ki és elrendelte a kötelez? hadi gyakorlatok betartását, mindennapi végrehajtását.
Személyesen ellen?rzött mindent, és nem t?rt meg semmiféle mulasztást vagy rendellenességet, azonnal büntetett és intézkedett, szükség esetén még a megszégyenítést is használnia kellett, mint egy hasznos, de a saját személye számára eléggé kellemetlen módszert.
Magúr tájékozott volt a politikában, mert a keresked?k nemcsak kínai selymet, szikrázó drágaköveket és fegyvereket, hanem értékes híreket is szállítottak a világ dolgaira oly kíváncsi hunoknak.
Nagyon jól tudta, hogy VI. Mithridatész Eupatór a távoli anatóliai Pontosz mostani királya az öreg Mithridatész fia és utódja, sikeresen kiterjesztette országa befolyását a Fekete-tenger szinte egész térségében, kis-ázsiai terjeszkedése azonban konfliktusba sodorta a Római Köztársasággal.
A rómaiakkal huzamos háborúban mérte össze erejét, és olyan jeles hadvezért küldtek a legy?zésére, mint Sulla, aki — mint hírlik — legy?zte a pontoszi hadakat, és még Pergamont is meghódította.
Eközben Sulla quaestora, Lucius Licinius Lucullus is szervezett egy hajóhadat, hogy parancsnoka átkelhessen az Égei-tengeren. Mithridatész ügyesen kihasználta a helyzetet, és Sullával kötött békét (Kr. e. 85 folyamán) nem is oly régen Dardanosz városában.
A hunok nem kedvelték ezt a görög akarnokot, aki még a saját testvérét is megölette hatalma meg?rzéséért, és amit aztán végképp elítéltek, hogy képes volt a saját lánytestvérét feleségül venni eme szörnyszülött.
Szerencsés ez a farkas fióka, mondták a kalmárok, mert készségessége miatt alacsony, alig 3000 talentumnyi sarcot kellett csak fizetnie, és a rómaiak megelégedtek a meghódított területek kiürítésével.
Ezt követ?en Fimbria bekerített légiói csatlakoztak Sullához, míg parancsnokuk öngyilkos lett.
A csekély pontoszi sarcot a Rómától elpártolt görög szövetségesek rettent? megsarcolásával pótolták.
Eljutott az a hír is a hunokhoz, hogy némi pihen?t követ?en (Kr. e. 84-ben) kelt át az egyesült had Macedoniába, és „Asia provincia” védelme pedig a hátrahagyott Lucius Licinius Murena legátus két légiójára hárult.
Az aranyra és egyéb kincsekre áhítozó engedetlen római katonák, messzire benyomultak a sztyepékre és kis rabló csapatokba ver?dve fosztogattak, gyújtogattak. Gyilkoltak le kegyetlenül mindenkit, aki ellenük szegült.
A hunok nyilaitól félve tán, eddig még nem zavarták ?ket, de a távoli hegyek fölött körözve gyülekez? dögmadarak nem sok jóval kecsegtettek senkit sem a táborból.
Legnagyobb veszélyben a gyerekek, az öregek és asszonyok voltak, hiszen a harcosok ilyenkor, békeid?ben a nyájakat-, méneseket ?rz? szolgákat ellen?rizték és védték, no meg az itatóhelyeket, ahol nem volt ritka az összet?zés sem.
Magúr legújabb ágyasa Estifény, a szép kínai lány t?nt fel a sátor bejáratában, a törzsf? hozzá sietett és átkarolva vezette ki a szabadba, miközben beszélt hozzá, nem tör?dve azzal, hogy az talán nem is ért mindent abból, amit neki elmesél.
Mert mesélni, azt aztán tudott ? eleget, és szeretett is mesélni, f?leg ilyenkor, amikor elült a csend a sátrakban.
— Olyan vagyok, mint aki nem tud úszni, és mégis a folyó legmélyebb szakaszába veti be magát, hogy aztán elkiabálja a világnak, hogy na, de én nem ide akartam ugrani, mentsetek ki!
A lány vágyakozva ölelte át, és lecsókolta a mesét Magúr szájáról.
Most aztán már tényleg beállt a nagy csend a lovak patái által keményre taposott téren. A távoli fények lassan elenyésztek és a cirpel? tücskök is — elunva a hiábavaló cirpeléseket — mély álomba merültek, átadva a hangok birodalmát a szerelmes pár halk hangjainak zengedezésére.
Folyt.köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Székelyvajai János
