Maretics Erika : Az ?rült

 

Csak fekszem itt,
fehér ágyon,
csuklómon er?s pánt szorít,

csupán a halált várom,
azt mondták elmém beteg,

küzdöttem ellene, hiába,

üvegkalitkába zártak.
Legy?rték vézna testemet,
hogy ne ártsak,

 

Itt vagyok régóta,
patyolat leped?
borul a szörny? látomásokra,

minden éjjel eped?

h?séggel várnak.
A plafont bámulom
egyre kitartóbban,
meg nem unó kábulatban,

ott fenn életre kelnek

a mozgó árnyak.

Repedések futnak
kacskaringós vonalak, másvilági

lények töredezett körmei

karcolták,

minden éjjel visszajárnak.
Rémiszt? üzenet,

egy rejtvény,
meg kell fejtenem.
A vonalak mögé
látok, másik dimenzióba,
ott patkányok apró lába
neszez,

?k tudják, megvert,
egy szobába zárt,

hol bomlott ?se gyilkolt
ártatlan asszonyokat,

most engem is felkínált.

Meglátogat mindig.
Szája groteszk

mosolyra húzódik,
érzem a lehelete b?zös,

az a szag,
 a pokolba ragad.

Azt mondja szeret,
nem bírja nélkülem,
fogadjam el, ha lehet,
gyermek vagyok,

? az, kit hívhatok.

mindig vigyáz rám,

odaadó házastárs.

Holnap hazamegyek,
az orvos szerint

szépen javulok!
Monoton mondom,
amit hallani akar.
Ma éjjel a repedések

szóltak hozzám.
Felkeltem és

követtem ívüket,
a férjem értem jön,
a szobába zár,

 ahol a másik világba

átjáró vezet,
de tudom, miként

végezzek vele.

A hangok segítettek,
italába ürmöt kevertem,

meg kell óvnom,
régóta szól hozzám,

bennem a gyermek,

kit hordok, élni akar.

Ne félj,

én megvédelmezlek.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 201 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.