Attila kérésének eleget téve írok néhány sort a tegnapi találkozó kapcsán és előzményeként. Nekem többszörösen is emlékezetes volt, mert lehetőséget adott ez az apropó arra is, hogy Józsa Marával személyesen találkozhassam. Barátságunk éppen az írás örömének köszönhető, ami 2007 óta tart, de az élet úgy hozta, hogy ez idő alatt csak egyszer tudtunk összefutni egy rövid időre. Így most a toronytalálkozó kapcsán jó alkalom nyílt arra, hogy e jeles nap előtt találkozzunk és nálam eltöltve egy fél napot végre testközelből is örülhettünk egymás barátságának. Nagyon szeretem őt, igaz barátnak tartom.
Nem sokkal a Toronyba való regisztrálásom óta megfordult velem az élet és olyan körülmények közé kerültem, amiknek a hatására csak ritkán nyílik módom az írásra, szinte pillanataim vannak magamra és gondolataimra, így a többiek írásait sem tudom rendszerességgel olvasni, ha fel-feltévedek az oldalra, akkor azt tudatosan teszem valamit, vagy valakit keresve.
Az első találkozó, amin voltam talán 2007-ben lehetett az Andrássy úton volt Pesten. Nagyajtai Kovács Zsolt (akivel egy írásom kapcsán barátkoztunk össze) és egy barátja volt a kísérőm. Nem ismertem senkit a jelenlévők közül és az előadás alatt sem tudtam igazán közel kerülni senkihez. Klikkek voltak, kis csoportok mindenütt a teremben. Zsolt szívélyesen üdvözölte a rég nem látottakat én pedig csendben ültem a helyemen. Idegennek éreztem magam, úgy gondoltam engem senki nem ismer és nem is kíváncsi rám. Sok kérdés foglalkoztatott az est végére, nem értettem egyet a szervezéssel, ahogy a műsor lefolyt, senki nem mutatkozott be, nem tudtam ki kivel van, kicsoda és milyen szerepet tölt be a toronyban, de az is lehet, hogy ez az én hibám volt, tájékozottságomat bővíthettem volna, ha sűrűbben benézek az oldalra.
Azóta eltelt sok év és egy két írással én is gyarapítottam, ha lehet ezt mondani a torony repertoárját, volt több próbálkozásom, hogy talán el is mennék egy-egy találkozóra, de mivel Marán kívül senkivel nem tartottam szorosabb kapcsolatot, a magánéletem alakulása révén pedig nem tudtam eléggé mobilis lenni ahhoz, hogy el tudjak szabadulni akár több napra itthonról, így nem nyílt rá alkalmam.
És akkor most rátérnék a tegnapi napra, ami tehát többszörös pozitív emléket hozott a szívemnek. Elsőként, hogy végre Marával több időt tölthettem, eltekintve egy évvel ezelőtt történt mindössze fél órás időtartamra korlátozott találkánktól. A másik pozitív élmény volt számomra, hogy jelenlegi kapcsolatomat is elhozhattam így ő is részese lehetett annak a társaságnak, csoportnak, amihez én is tartozni szeretnék. Részese lehetett annak a kapocsnak, ami minket összetart és ezzel talán közelebb kerülhet majd hozzám. Talán megszereti ő is annyira az irodalmat, hogy könnyebben el tudja majd fogadni, hogy sokszor bizony időre és szabadságra van szükségem ahhoz, hogy utat engedhessek a gondolataimnak, mert bizonyos dolgokat csak úgy tudok elfogadni, megérlelni magamban, ha kiírom a feszültséget és a problémákat magamból.
A harmadik az, ami a legnagyobb örömet és meglepetést jelentette számomra, hogy ez a találkozó messze nem olyan volt, mint amire emlékeztem korábbról. Úgy fogadtatok, mint régi jó barátot, úgy éreztem, hogy hosszú ideje közétek tartozom és jó volt együtt nevetni. Hihetetlen érzés volt, hogy az eddig látott kép és név mellett megtapasztalhattam a hús vér ember valóságát, hogy a bennem elképzelt hangok helyett, most már igazi hangok és testek keltek életre.
Jól esett azokat a társakat személyesen is látni, akik az írásaimat sokszor kritikus vagy bátorító szavakkal támogatták. És jó volt megtapasztalni azt, hogy igenis mindenkinél vannak kezdetek, kezdeti félelmek és mindenkinél lehetnek holt időszakok vagy éppen múzsákkal teli dolgos órák. Tehát valójában egyformák vagyunk és hasonló problémák, gondolatok foglalkoztatnak bennünket, csak éppen ki így, ki pedig másképpen éli meg.
Úgy jöttünk el tőletek, hogy fájt a szívünk, de az idő kötött bennünket, indulni kellett. Szívesen maradtunk volna még egy pár órányi kötetlen vígságra és az fogalmazódott bennem meg, hogy az a momentum, hogy most el tudtam menni erre az összejövetelre, ennek valamiféle oka kell, hogy legyen, nem tehetem el, mint egy nyaralási fényképet az emlékeim közé. Úgy gondolom, hogy ezt a pillanatot magamhoz kell öleljem, és nem szabad többé elengednem.
Valamikor különlegesnek éreztem magam, hogy észreveszek dolgokat, amiket szépen megfogalmazva, tanulságként, vagy pozitív élményként másoknak át tudok adni és ezt a képességet nem szeretném elveszíteni. Fel kell ébresszem magamban újra azt a tüzet, ami még bennetek él és bennem pedig úgy hittem kialudni látszik. Szárnyakat szeretnék magamhoz próbálgatni, és újra repülni, szárnyalni a fantáziám segítségével, és újra benne élni a mesék világában, a saját történeteimben.
Köszönöm nektek ezt a szép napot, a szervezőknek, Attilának, hogy van elég ereje ahhoz, hogy egybe tudja tartani ezt a csodálatos csapatot, Lénának, hogy férje örökét ennyire tiszteli és szereti és lehetőséget biztosított a méltó helyszínhez. Remélem, a következőn, bárhol is lesz az ország területén, ott tudunk majd megint lenni. Nem beszélve arról, hogy talán sikerül majd egy kicsit több időt szakítanom az olvasásotokra, és még többet az írásra ezután.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 13:40 :: B.G.Boróka
