Avi Ben Giora. : Krimi a Toronytalálkozó után

*

 

 

Bármennyire is maradni szerettem volna, sajnos az idő fogságában voltam. Ha az embernek alkalmazkodnia kell megkötésekhez — mint például a vonatmenetrend —, akkor sajnos mese nincs. A nagy búcsúzkodás után így útnak indultam egy Toronylakó hölggyel a Keleti pályaudvar felé.

       — Kiismered magad még erre? — szegezte nekem a kérdést.

       — Nincs aggodalomra okod, Ildikó — próbáltam megnyugtatni. — Noha vagy harminc egynéhány év óta nem jártam erre, de utána érdeklődtem, milyen busszal, vagy más járművel érhetek vissza a Keletibe. Csak egy buszmegállót kell találnunk, de az sem lesz gond.

       — Akkor rád bízom magamat.

       Nem kellett sokat keresni a megállót, alig pár méterre volt. Éppen akkor érkezett be a busz, ahogy odaértünk.

       — Szállj fel — noszogattam társamat.

       — Biztos, hogy a város felé megy?

       Ám hamar feltalálta magát, mert egy utastól megkérdezte ugyanezt, és megnyugtató választ kapott.    

      Jómagam előre mentem a vezetőhöz. Nem csak tájékozódás végett. Sajnos a buszmegállóban nem találtam jegy-automatát. Mivel már sok éve élek külhonban, feltételeztem, hogy mint más EU országban, itt is lehet venni jegyet a vezetőtől, csak némi felárral. Sajnos naiv voltam, mint jó párszor. Közölte, hogy nincs jegye, de maradjak nyugodtan a buszon, ne szálljak le, mivel szombat van — és pláne errefelé a külső kerületben — nem fogok találni helyet, ahol az áhított buszjegyet megvehetném.

       Megnyugtatott — esetleges ellenőri kontrollnál —, majd ő megmagyarázza az ellenőröknek miért is nincs érvényes menetjegyem. Nagyon kellemetlenül éreztem magamat, mert én ezt a helyzetet nem szeretem. Ha lakóhelyemen közlekedem, mindig meg szoktam venni a menetkártyát. Visszamentem Ildikóhoz, és mondtam neki, mi a helyzet.

       — Mennyi idő a Boráros tér? Messze vagyunk még?

       Kitekintettem az ablakon.

       — Nem hiszem, mert már a Soroksári úton járunk. Most vagyunk a Csepeli leágazásnál. Remélem, nincsenek nagy változások a régi útvonalban, akkor olyan öt megálló még.

       Szerencsésen megérkeztünk a Boráros térre. Megköszöntem a buszsofőrnek a kedvességét és takartam adni neki némi aprópénzt, de elhárította.

       — Gyere már, ne totyogj — utasított Ildikó —, mert mindjárt háromnegyed hat és elmegy a vonatunk.

       — Nem totyorgok, csak egy nyomorult jegy-automatát kell keresnünk. Itt lennie kell.

       Találtunk is, de sajnos ki volt rá írva, feltűnő nagy betűkkel: NEM MŰKÖDIK!

       — Gyere már, hagyd a fenébe, majd a Blahánál, a Metró állomáson veszel.

       Mégsem nyugodtam és végre találtam egy trafikot, ami éppen nyitva is volt. Gyorsan megvettem a jegyeket és már száguldottam is fel a lépcsőn, hogy elérjem a villamost, amire Ildikó is felszállt.

       — Itt van végre — lobogtattam meg a nagy szerzeményt, és gyorsan érvényesítettem. Alig tíz perc után már a Blaha aluljárójában jártunk. A Metró bejáratánál a szokásos ellenőri díszőrség. Átnyújtottam mind a két jegyet, és mondtam az ellenőrnek, válogasson és érvényesítse. Ez meg is történt.

       — Pont elérjük a vonatot — mondta Ildikó. — Van már jegyed visszafelé, avagy venned kell?

       — Amikor megérkeztem várt Horváth Pista a megbeszélésünk szerint. Nem jó helyen parkolt és nem akartam, hogy büntessék amiatt, mert én a jegyváltással bíbelődöm.

       — Na, akkor te lemaradsz, mert van még egy negyed óra, és az nem lesz elég.

       — Majd elválik. Nem hiszem, hogy sorba kell állnom. Ebben a melegben nem sokan fognak utazni.

       Akarok felmenni a mozgólépcsőn, de egy marcona ellenőr kéri a jegyet. Átnyújtottam neki az összest.

       Ildikó a mozgólépcsőn állt már, és intett, hogy majd a vonatnál találkozunk. Jól is tette, hogy elment és nem várt — gondoltam, legalább ő eléri a vonatot.

       — Ezek nem érvényesek!

       — Na, ne vicceljen velem! Most indul a vonatom, még jegyeket is kell vennem, kérem, ne tartson fel.

       — Én nem viccelek. Az egyik már le van kezelve, a másik meg nincsen érvényesítve.

       — Figyeljen ide. Most vettem mind a kettőt, nemrégen. A Blahán átadtam az ott álló ellenőrnek mind a kettőt, és külön szóltam, hogy kezelje.

       — Milyen karszalagja volt? Biztosan nem ugyanilyen kék, mint az enyém.

       — Gondolja maga, hogy én megfigyeltem ezt. De ne húzza az időmet. Még ma este haza szeretnék érni, és nem itt tölteni a nap hátralévő részit.

       Az inspektor szólt az egyik társának, és utasította, menjen el a Blahára, kérdezze meg ott, hogy igaz-e, amit mondok. Az idő meg vészesen fogyott, persze. Őt perccel a vonat indulása előtt végre megérkezett a „kollega” és intett, hogy mehetek utamra. Kettesével szedtem a mozgólépcső fokait, utána eszeveszett vágtában megérkeztem a peronhoz. Ildikó már szállt fel. A kalauznak szóltam, hogy várjon, ha tud, két percet. Berohanok a kasszába és megveszem a jegyemet. Nem örült a kérésnek, azt mondta, ez nemzetközi vonat, miattam nem fognak késni. Siessek, de várni nem tud.

       Berontottam a pénztárhoz. Szerencsére nem volt előttem senki. Megvettem a jegyet és az éppen induló vonatra fel tudtam ugrani. Ildikót már nem láttam sehol, viszont egy régi ismerősömbe botlottam bele.

       — Éppen elérted — üdvözölt vidáman. —Hova utazol, mert ez nem megy, csak Győrig.

       — Ne idegesítsél, hallod?! Tudod mit álltam ki, hogy elérjem? Láthattad, hogy loholtam. A pénztárban is azt mondtam, amikor megvettem a jegyeket, hogy Bécsig kérek jegyet.

       — Ez pedig nem fog veled Bécsig menni, csak Győrig.

       Leültünk egy szabad helyre meg sem nézve, hogy hova szól a jegyünk. Jött a kalauz és átadtam az enyémet.

       — Ugye mennek Bécsig, mert az ismerősöm azzal riogatott, hogy csak Győrig.

       — Járatkimaradás van, mi valóban csak Győrig megyünk. Egy jó óra múlva érkezik majd a maga vonata. Le kell szállnia Győrben, és megvárni.

       — De a jegyeim… azok érvényesek?

       — Azok rendben vannak — nyugtatott meg.

       Győrig jól elbeszélgettünk, mert volt miről, hiszen vagy fél éve találkoztunk utoljára. Győrnél leszálltam, és a közeli étteremben még együtt elfogyasztottunk egy korsó hideg sört. Ott jutott eszembe, hogy de paraszt voltam, hogy nem kerestem meg Ildikót. Ám elhessegettem a gondolatot, hogy biztosan azt gondolta, lemaradtam. A vonatom aztán megérkezett. Dugig volt utasokkal, de nem érdekelt. A hab a tortán az volt, hogy valóban Bécsbe ment, és onnan még tovább, de nem az általam kért pályaudvarra. Így még várt rám egy kis metrózás hazáig. Volt cirka éjfél, mire hazaértem. Ezt sem bántam.

       Egy felejthetetlen Toronytalálkozóval lettem megint gazdagabb.

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.