Időzavar, itt zajlik még a múlt, ott jövőbe fojt, vagy felráz prűd homályból egy lépésről
lépésre szentélybe. Ahol sok fénylő homlokon vetítenek épp meséket. Hajdanán. Majd…
Búbos a fejed, ha ölelhetem. Te ölhetsz primitívségeket is. Csak ha kézfogásként irtjuk,
kettőnkből lesz a hálás gyom – körmenet végén még gyerek. Hipochonder vágy a tett,
mégis lekerekíthető: szeret, megöl, szeret. A ragaszkodást hintőporozzák. Pedig szelídülésbe szerelmes minden, apró bóbita és tánca. Minden formám oda. Homokváram ha főnix, te erőm
erőlteted, erőtlenül fogy a képzelet, ha nem forrásvizem lényeged. Ugyan sok ragrím fenyít,
miféle bódulat csúnyaságom? Hova kotródjak, hogy vágyaim mézbe mártott ostorként ebből
valami tényleg szépet hozzanak le, s az égről leessen a hályog? Neked adok egy szép világot.
Legutóbbi módosítás: 2012.05.07. @ 21:27 :: Marthi Anna