H.Pulai Éva : Caligula, az őrült császár

Nyomtatás

A tavaly októberben kiadott, legújabb Caligula életrajz új szempontok szerint vizsgálja a római császár uralkodásának négy esztendős horrorját. A könyv bemutatja Caligula életét az apja katonái közt egyenruhában sertepertélő kisgyermektől kezdve a szeretett uralkodón keresztül egészen a vadállatait a börtönben sínylődőkkel etető nagyhatalmú császárig bezárólag.

Knut királlyal kegyetlenül elbánt a történelem. Uralkodásának (985/995-1035) egyik napján egyszer csak fogta a trónját és levitette a tengerpartra, hogy megmutassa udvara tagjainak: egy király is tudja kontrollálni a hullámokat (ez ugyanis isteni tulajdonság volt). A helyzet iróniája, hogy a több évtizeden át tartó, Dánia, Anglia, Norvégia és Svédország déli része feletti uralkodása és hódításai ellenére leggyakrabban úgy emlékszünk rá, mint egy öreg, ostoba kontárra, aki a tengerparton csuromvizesen bizonygatja, hogy az árapály neki is engedelmeskedik.

Aloys Winterling író számára Caligula császár a Knut-probléma egy másik esetét testesíti meg. Az uralkodó úgy vonult be a történelembe, mint egy őrült megalomániás: annyira nem volt épelméjű, hogy a lovának ajándékozta palotáját a szolgák kíséretével együtt, de tervei voltak arra is, hogy a szeretett paripa megkapja a császár utáni legmagasabb tisztséget is, s consul lesz. Winterling érvelése szerint valójában az állattal való kivételes bánásmód érdes társadalmi gúny volt a császár részéről: Caligula azt akarta ezzel bemutatni, hogy a lova ugyanannyira megérdemli a luxust, mint a buta, együgyő római arisztokraták.

Caligula csupán négy évig birtokolta a trónt (i.u. 37-41). A mai Szíriában rejtélyes körülmények között elhunyt, ragyogó taktikai érzékkel megáldott birodalmi herceg, Germanicus fiaként rengeteg időt töltött apja katonai táborában. A mindenhol ott sertepertélő, kis méretű egyenruhát és csizmát hordó gyermeket a katonák nevezték el Caligulának, ami annyit tesz: „Csizmácska” . Eredeti neve, Gaius Caesar Germanicus lassan lekopott mellőle, s az új ragadt rá.

Az idős Tiberius császár halálát követően a 24 éves Caligula harcba szállt a római császári trónért, s még az elhunyt császár természetes unokáját is megelőzte, aki nem sokkal később gyilkosság áldozatául esett. Apja népszerűsége, továbbá az a tény, hogy anyja, Agrippina révén Augustus császár közvetlen leszármazottja volt, kényelmes és behozhatatlan előnyt biztosított számára, ami akár véres hatalmi harchoz is vezethetett volna. Azonban sorsa elől még a fiatal uralkodó sem menekülhetett el, négy év múlva merénylet áldozatául esett nagybátyja, Claudius tőre által, aki a trón mögötti függöny mögé bújva várta a megfelelő alkalmat a leszámolásra [1].

A császár uralkodása nem kezdődött rosszul. Winterling Caligula-életrajzában rámutat az uralkodó kompromisszumkereső magatartására a korai hónapokban. A népszerű magisztrátusi választási rendszert újra bevezette, miközben nagylelkű pénzbeli segélyeket osztogattak parancsára Róma szegényeinek és a katonáknak. Első nagy, a szenátushoz intézett beszédében elítélte elődje népszerűtlen intézkedéseit, s ígéretet tett a jobb kormányzásra. A ravasz szenátorok megígértették vele, hogy a beszédet évente meg kell ismételnie.

Mindezek ellenére Caligula megítélésekor a kegyetlenkedésekre, a túlzásokra (legfőképpen Suetonius munkássága nyomán, aki egy évszázaddal később írta meg a császár klasszikus életrajzát) és a klinikai elmebajra gondolunk, amit kiszámíthatatlan rohamok, szorongás, álmatlanság és hallucinációk kísértek. Hosszasan lehetne sorolni a példákat, amikor is azt állította magáról, hogy isten, s gyakran tart négyszemközti megbeszéléseket Jupiterrel, illetve az éjjeleket a Hold istennőjével tölti. Legendás volt pazarló életmódja és szeszélyes szadizmusa. Suetonius szerint egy apát egyszer arra kényszerített, hogy végignézze saját fia kivégzését, majd meghívta magához egy ebédre. A szarvasmarha értékének emelkedésekor a börtönlakókkal kezdte etetni vadállatait. Egy alkalommal, amikor felgyógyult betegségéből, ragaszkodott ahhoz, hogy egy lojális híve, aki fogadalmat tett az isteneknek, miszerint saját életét ajánlja fel, ha a császár túléli a kórt, tartsa be ígéretét, s ölje meg magát.

A filmeseket is gyakran megihlette a dühöngő császár története, de a rendezők gyakran annyira elragadtatták magukat – mint például a Jack Pulman rendezte 1976-os filmadaptációban –, hogy a hatóságok kénytelen voltak kivágatni a véres részeket (például a Caligula végezte császármetszést).

Az uralkodót a követek sem tudták boldoggá tenni. A filozófus Philo elbeszélése szerint a diplomaták mind kínosan ügyeltek arra, hogy meghajlásuk mély, tiszteletteljes és „földig érő” legyen. Azonban Caligula válaszaiban mint gúnyolódó szentségtörőknek nevezte a hajlongó külföldieket, akiket, ahol csak tehette, meg is alázott.

Elég nehéz meggyőző életrajzot készíteni bármely császárról, még azokról is, akik nem olyan utat jártak be, mint Caligula, Nero vagy Commodus. Azonban Winterling kísérlete jobbnak bizonyult korábbi társainál. Mindez főként azért sikerülhetett, mert az író nem osztja a szokásos életrajzok stílusát, hanem igyekszik a teljes történetet megjeleníteni a császár bölcsőjétől egészen a sírig. A forrásokon és a bizonyítékokon alapuló mő egy jól megalapozott, izgalmas, mégis történetileg hő életrajz, amely arra a kérdésre keresi a választ: mi vezethetett Caligula meglehetősen pozitív előjelekkel kezdődő uralkodásának sötét és horrorisztikus fordulatához.

[1] (…) Olasz régészek megtalálták azt a földalatti folyosót, ahol Caligula császárt saját testőrei meggyilkolták i.sz. 41-ben.

Maria Antonietta Tomei római régész szerint a folyosóra a Palatinus-dombon lévő császári palota alatt bukkantak. Az úgynevezett cryptoporticus teljes mértékben megfelel Suetonius római történetíró által a Császárok élete /Tizenkét életrajz című művében adott leírásnak. Suetonius szerint a pretoriánusok Cassius Chaerea testőrparancsnokkal az élen gyilkolták meg Caligulát.

Tomei professzor abszolút biztos abban, hogy a feltárt cryptoporticus az a bizonyos folyosó, ahol a császár meghalt. Annak ellenére, hogy a folyosón Claudius uralkodása idején dolgozó építők pecsétjei láthatók, a cryptoporticus már Caligula idején létezett, csupán később Claudius átépíttette. „Teljesen egyértelmű, hogy Claudius és nem Nero, ahogy általában hiszik, alakította ki a császári palota-együttest a Palatinus-dombon” – hangoztatta Tomei.

Suetonius, valamint Josephus Flavius szerint Caligula gyilkosai végeztek a császár feleségével, Caesoniával, valamint kislányukkal, Julia Drusillával is – a gyereknek szétzúzták a fejét a folyosó falán. Caligula holttestét elégették, hamvait pedig Augustus császár Tevere (Tiberis) partján lévő mauzóleumában helyezték el. Apjával, a népszerű és becsületes Germanicus tábornokkal ellentétben Caligula közmegvetés tárgyává vált kegyetlensége, kicsapongásai, beszámíthatatlansága és szexuális perverzitása okán. (…) – múlt-kor történelmi portál

múlt-kor történelmi portál

http://www.mult-kor.hu/20120503