1.
Hálóingen harmatcsipke, áttetsz? f?szálak,
fehér lábacskák futnak ki a kertbe,
frissen ázott légben távolból közelget –
mintha befalná a reggelt – a napkorong.
Vágyakozva libben kézen egy bogár.
Az új virág, kinek a tegnap ismeretlen,
hajbókol, kontyát bontja szell?-fés?vel.
Meríthet szerelmet a szóból aki arra jár?
2.
Parányi csókharapás szemhéjadra:
felélem álmatlanságodat; füleidet
tép? simogatással túrok hajadba;
bárányfelh?vé tipornám agyvel?d,
kiszívnám a szavakat, borzalmas
hiányod mind nyelvemre ragadna,
mib?l tápláltad ?ket?! A kéj nem
rettent, lefelé száguldanék, ahol
csontbafont éleit arcodnak végig-
szántanám, nyakadon megfojtva
rózsafodrú koszt, rozsdás barna
ízed nyalnám, fésülném fogammal,
míg a szótlanság remegve alélna,
önfeledtté rágnám rajtad magam.
Általad adok magamból állati többet,
amíg szelíddé szedhet? szét a csend,
vesztegzár alól gejzírként csahol,
lelked szabadítja rám e „türelem”.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.13. @ 13:22 :: Adminguru
