Horváth Nóra : Színvallás

“Színvallásomat bokorrezdülések kísérik,”

Koromfekete palatető az ég,

fehér lámpás a Hold.

Az ezüst rengetegben

megízlel a vágy,

csak csínján

bánj

vele.

 

A csillagok rikító sárga

pontok, a sors

kendőzetlensége

ölébe fonja

az elárvult 

szótlanságot.

 

Lassan piroslik

a lobbanékony nap,

túl sokat visz

a vászonra, 

(ha rólam van szó).

 

Ágak barna vázlatában

begyöpösödsz,

lépj egyet,

magkezdemények 

születnek meg,

belőlük terem

sok kicsi hajtás;

zöld levél,

fű,

moha,

árnyalataikat

szél satírozza.

 

A szabad ég alatt

nyugszik a csintalan

kék virág

– ez vagyok én -,

minden más csak

mellékszín.

Diszítik életem könyvét,

de ez a feltűnő lap

ezernyi titkot rejt,

magában hordoz,

ez váj belém,

egyre mélyebbre

festve bennem,

a tőletek eltérő jelzőt;

az egyenértékű fényt. 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.02.08. @ 08:26 :: Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).