Mint út porában járó rühes tacskó,
gondolatom úgy kergetem mérsékelt
er?vel, mint szélben cikázó zacskót.
Fejemben csak közhelyekkel kibélelt
?rület pihen. Csak ilyen klisé-telt
képek élnek bennem úgy igazából:
miért van az, hogy egyszer sem kísérelt
megmenteni engem a kedves Amor?
Nem választhattam, id?m sem volt tenger,
engem is csapott már arcon szerelem
els? látásra, és hogy milyen ember,
nem is tudhattam. Nekem nem kenyerem
e zsákból kihúzott macska kegyelem
nélkül. Ki éles karmokkal vernyákol
és megaláz, kiben nincs önfegyelem.
Hát pusztulj el bennem te kedves Amor!
Megtanultam sárban sírni a Holdnak
térden állva, simogattam tenyérrel
a Földanyánkat, hogy ha felkel holnap
a Társa, tele lehessek reménnyel:
Könnyeimb?l részegségig te még nyelj,
szívj sós szerelmet a könnycsatornámból
?sanyánk! És kérlek soha ne nézd el
mit megtesz velem ez a kedves Amor!
Szerelemisten, belém ne merészelj
újból döfni! Tartsd magad t?lem távol!
Légy inkább ember, szerelmes, ne szégyellj
majd felkelni Te is az út porából!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Bódizs Péter
