Előttem hever a szép:
felveszem alakját
a gondolkodónak, púposított háttal.
Milyen a búsulás csipetnyi
magánnyal,
vagy fordítva kevéske búsulás
de több magány.
Látom a szépet, s mégis
ostobán ragaszkodok,
lázadok.
Nem szebb, nem jobb
a szépnél mi előttem hever –
ki se kell nyújtanom a kezem.
Csupasz titkokban,
bölcs arcvonásokban
ráncot vető
a szerelem.
Illúziót édesgetve,
alig észrevehetőn,
szájprém* és szemöldök
árnyjátékát mozdító
magamban hallgatás.
Belesek
az érzékenység lejátszójába:
könnyeken sercegő
gyertyalángok.
Esőszagú utcákat érzek,
kinti lépteket.
Átélésre bíztat,
emlék-rengetegbe vesz
minden pillanat.
Ahogy mába csordul
egy leélt élet java,
bennem.
_____________________
* az ajkunkon lévő bőr
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Marthi Anna
