– Üljenek le!
Egyébként nem hiszek semmiben. Az igazságban pláne, az közmegállapodás, és mindig megszüli a maga kirekesztettjeit.
– Igaz Korponai? Nem kell felállnia, üljön vissza szépen!
A Valóság! – na, az igen! – az sem létezik. Csak érzékeljük, a feltételezéseinkben nyert bizonyosság. Ha kinézel az ablakon és azt mondod: „ott egy fa!” – azt én is látom, de hol, barátocskám? – Hol van az már, mire kimondtad már mi sem vagyunk épp ott, ahonnan látni egykor azt a fát… Még ha az emberi „karóra-id?számítás” szerint csak tized másodpercek telhettek el, már semmi sincs az érzékelés pillanatának egyidej? helyén.
A Világegyetem legf?bb Dékánja írásában err?l nem nyilatkozik, hisz mikor azt ? diktálta, még az emberek magukat nem zabálták annyira tele almával a tudás fájáról, hogy a Világegyetem Dékánja természettudományos tematikákat osztogasson. Szóval, mint els? kötetes rafinált író, magánkiadásban mindent másokkal végeztetett. Inkább sugallt, mint diktált, és az akkori szerkeszt?k, lektorok az él? nyelvezeten versesítették meg a m?vet. Mellesleg a legnagyobb bestseller lett.
Szóval azóta hogy az almafától elindultunk, és populációból hol emberekké, hol meg populációvá válunk, megtudhattuk, hogy a F?d kerek és nem csak forog, hanem mozog is. Mi több száguld az egész kering?-bolyongó rendszerével együtt, egyik csillagképb?l a másikba. És iszonyú nem-tudom-hánnyal megy!
– Na Barátocskám! Látod-e még, hogy hol a fa?
– Ott! – bök rá a kis berágott körm? mutatóujjacskájával a fa irányába.
– Helyes! Ott látod, de már rég velünk együtt „eldzsavelt”!
Úgy se érti, a büdös életbe nem fogja érteni, de megpróbáltam, hátha… majd, egyszer. Meg aztán rám se köpködjön senki, hogy nem adom tovább a tudást. Amit seggen ülve, vagy tényleg érdekl?dve szívtam magamba, akár a kocsmapult tetejét maszatoló szivacs.
A lényeg, hogy az igazságot az emberek találták, ezért is van, hogy mindenkinek van bel?le sajátja. És az igazság jó alkalmat ad arra, hogy megütközzön egy ellentétes igazsággal. Vagyis mindenki védi a magáét,
A Valóság, meg egy pillanat, amit szegényes érzékszerveink révén észlelünk és tartalmát tekintve nagyjából egyesség van. Ha meg még se volna?
– „Akkor mit mondunk Korponai Barátom?”
– „Hogy eríggy a diliházba, me’ ment?t híjjok rád!”
– „Helyes leülhet, vagyis foglaljon, kérem helyet!”
– „A tudós-beszéd terminusa ezt DEVIANCIA néven jegyzi.” Tehát, tisztelt barátaim és többiek, ha önöket e kifejezés kapcsán egy mondatban említik, akkor várhatóan vagy diliház, vagy börtön jelleg? intézményekben természetbeni juttatásokban részesedhetnek. Ez utóbbinál sokuknak kellemetlenséget okozhat a testüregi motozás, mely az els?nek említett diliházban egyel?re nem bevett szokás.
A jöv? órára kérem önöket, hogy a második órát követ? ’ozsonnya’ szünetben elfogyasztásra szánt szalonnát otthon tessék apró katonákra felszelni, így szükségtelenné válik, hogy a zsebkéseiket maguknál tartva azt más – nem étkezés jelleg? – cselekményeik tárgyává tegyék. Tekintettel, hogy tizedike van, azaz az 1997/III szociális törvény valamely szakasza alapján pénzbeli segélyezési nap – nem adok házi feladatot. Mulassanak, de mértékkel! A jöv? órán elkezdjük az olvasás tanulását. Aki rendelkezik szöveget tartalmazó kiadvánnyal, az kérem, hozza magával!
– Az óra véget ért! Viszontlátásra! – Az ajtóban hallom, ahogy egyszerre zengi mind a huszonkét negyedikes, hogy: „Viszontlátásra!”
Legutóbbi módosítás: 2011.10.27. @ 16:56 :: Molnár Zsolt