Marthi Anna : ReMeTe tanítványa lennél

Játék Zarathustra sakkal, avagy az ASA Művészete

 

AkAsa

 

 

Tudom, belőlem szólsz itt,

ezekben a mágikusan gördülő

szavakban, még, most – kitudja

gyomlálni merre hív a holnap.

 

 

Asa

 

 

Hosszú verset szeretnék,

végtelen hosszúságút, soha

véget nem érőt, bebarangolni

betűk rengetegét, ágról

ágra, levelenként olvasnálak el,

fűszálanként kibetűzném valód,

virágok porzó illatából merítve

költenélek.

 

 

AkAsa

 

 

Vadnövények fűszeres

gyógy-ajándéka vagy, tea

melyben eszenciát hiszünk.

Krumpli-köveket hámozok

és festek; gyermek-csigaházat,

vesszőparipát, kenderkóc

sörényű seprűnyelet, kézi a

mívesség, ha hozzáér a szem.

 

 

Asa

 

 

Ész fonja körbe a lelket.

Melyikünk kérdi, hol a szív,

ha nem kérdezhetsz, kérlek

ne felejtsd “ott vagyok fűben –

fában”

 

 

AkAsa

 

 

Nem lehetek az

utolsó férfi életedben, pedig

régóta készülsz a remeteségre,

nem lehetek a tanítók közt

utolsó mestered, vajon lehetek-e

egy részlet, ha végül egészre

lelnél?

 

 

Asa

 

 

Magadra maradsz,

s tudom, az simogatás, ha messze

csillog a nők szeme, ha messze

eget renget a vihar, ha a villám

odaátról átfénylik, nem csak

zsigerbe mar, hogy fél lábat

veszíts.

 

 

AkAsa

 

 

Járnod kell, nevelni,

remeg a szó itt, sír a kéz,

potyog a gomb, egyik hal,

másik éleszt – mikor utoljára

szemembe néz szemed.

Legutóbbi módosítás: 2011.10.27. @ 18:00 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak