Boér Péter Pál : Keveredett neki

 

 

Sok mindennek lehetett nevezni, csak boldognak nem Lizáék házasságát. Évekig nyelt, majd átváltozott passzív lustává. A külvilág egy nemtörődöm loboncot látott csak benne, aki a világra rá sem hederítve, éli párjával közösen, külön életét. Ez amolyan se veled, se nélküled jellegű volt. Eszük ágában sem volt elhagyni egymást és mégis külön utakon jártak. Egy valami kötötte össze őket, a káros szenvedélyek halmozott élvezete. Mindennel, amit inni vagy, szívni lehetett, buzgó szorgalommal mérgezték magukat. Az évek alatt mindketten, olyan embernek látszó bábokká degenerálódtak kívülről. Úgy látszott, még az érzelem szó is értelmezhetetlen hanyag életfelfogásukban. Hogy akármelyikük lelkivilága sérült volna, arra végképp nem gondolt a környezetükben senki. Úgy gondolták, ezeknek az embereknek olyan nincs is.

Liza, a látszólagos nemtörődömség és hebehurgya passzívitás ellenére mély, depresszióban tengődött és az évek súlya után, mikor az utcán, a spiccesnél láthatóan bódultabb állapotban, harmadosztályú férfiak tömege igyekezett becserkészni, egy ideig ellenállt, lepattintott minden közeledést. Annyi év után, egy neki tetsző, erős testalkatú, komor, kemény vagyonőr, különösebb udvarlás nélkül szobára hívta.

Talán egy fél órát beszélgettek a közeli bárban, egy-egy deci vodka mellett, aztán Liza egyetértésével felmentek. Nem volt érzelmeskedés, formaságok, udvarlás, becserkészés, előjáték, semmi! Ledobálták ruháikat és a vagyonőr Lizának esett, ami nem volt ellenére, tulajdonképpen még rosszul sem érezte magát. Egy fél órányival későbbre, már teljesen kialudtak a vágyai, a vagyonőr pedig valahogy nem akarta abbahagyni. Liza már noszogatta.

– Itt lenne az ideje, hogy befejezd amit elkezdtél, lassan már unom.

A vagyonőr olyan fékezett habzású fickó volt.

– Unatkozom – szólt Liza – adj egy szál cigit!

– Nesze – nyújtotta a szájába és egyik kezével tüzet is adott neki.

– Hová hamuzzak, a földre?

– Tőlem oda is lehet, úgyis elhúztam a szőnyeget.

Közben Liza mindenfélén gondolkodott, a vagyonőr pedig -talán a deci vodka előtt elfogyasztott, sok-sok deci vodkatárs miatt-, már idegesítővé lett. Legszívesebben ledobta volna magáról, vagy fejbe vágta volna, de ha már belement a játékba, egye fene kibírja. És beütött a baj. Kivágódott a szobaajtó és egy négy év körüli kislány lépett be.

– Apu mit csinálsz?

A vagyonőr egykedvűen odafordult.

– Eredj vissza kislányom aludni, úgy mint eddig!

Nem hagyta abba, csak csendesített.

– Apu, mit csinálsz a nénivel?

– Menj vissza a szobádba!

– Nem megyek, játszani szeretnék!

Ekkorra kénytelen volt abbahagyni.

– Mi van a nénivel?

– Beteg lett! Nem látod, hogy most is cigarettázik?Megállt a légzése, újra kellett éleszteni.

– Jaj papa, te egy hős vagy! De miért vagytok meztelenül mind a ketten, ilyen furcsán?

– Menj vissza a szobádba, légy szíves!

– Ó, mindjárt papa, csak mondd már meg, hogy mit csináltok!

– Mesterséges légzést adtam a hölgynek, aki, ha ezt nem teszem, meghal. Hiszen látod, most is pöfögi a cigarettát.

– De te is dohányzol apu, azt hiszem, nagyon sokat.

– Igen, de a hölgy iszik is!

– Te is iszol apu, én még nem láttalak szinte soha józannak.

– Az más! Én tudom hogy vigyázzak magamra, a hölgy nem. Ezért meg kellett mentenem az életét.

– Akkor te most egy hős vagy?

– Kislányom, aki emberek életét menti meg, az hős. Én minden nap emberek életét mentem meg, tudod jól.

– Igen! Sokszor olyan kék az öklöd, mondod is, hogy sokat kell használnod.

– Használom, de most már tényleg menj vissza! – mondta egyre gorombábban és egyre mérgesebben, a munkájában félbeszakított, befejezetlen akciótól dühödt papa.

Liza is megszólalt.

– Kislány, az apukád megmentette az életemet. Ha nem szedi le rólam a ruhát, valószínűleg megfulladtam volna.

– De miért kellett neki is levetkőzni?

– Tudod te, milyen nagy munka volt engem újraéleszteni? Úgy beleizzadt, hogy borzasztó! Ha most ruhában lenne, ő is valószínűleg hőgutát kapott volna. Szereted

a papát?

– Szeretem, csak azt nem, hogy iszik és dohányzik.

– Ki nem iszik meg dohányzik?

– Ismerek olyan embereket.

– Hány éves vagy kislány?

– Négy éves.

– És ismersz olyan embert, aki nem dohányzik és nem iszik?

– Ismerek, nem is egyet.

– És hogy hívnak?

– Léna a nevem.

– És téged néni?

– Liza.

– Hát ilyent még nem láttam! – szólt közbe a vagyonőr, aki közben maga köré tekert valamit – ezek már barátnők is lettek.

– Jaj de jó, most elmondhatom a mamának, mikor hazajön, hogy a papa megmentette az életedet.

– Na idefigyelj! Ha ezt megteszed akkor…

– Mi lesz akkor papa? – kérdezte a kis kíváncsiskodó csitri? Remélem nem veszed elő megint a nadrágszíjadat. Úgy fájt a múltkor is…

– Még annál is rosszabb lesz!

– Hallgass már te! – szólt oda Liza – Ide figyelj kislány, én majdnem meghaltam és megmentett a papád, de ő is a megmentésembe majdnem belehalt. Akkor mit gondolna a kedves anyukád, ha megtudná? Nem lenne rosszul, esetleg nem halna meg? Te a mamád halálát akarod?

– Dehogy akarom, nagyon szeretem a mamit, ő nem iszik és nem dohányzik!

– Ó, a mindenit! Ilyen is van? Te egy hülyével laksz együtt? – vetette oda a vagyonőrnek.

– Most mit csináljak, ő már egy ilyen…

– Na kicsim, a te furcsa édesanyádnak nagyon rosszul esne, meghalna az ha megtudná, hogy ilyen kemény sokkon esett át a papa. Azért a papát is szereted, nem?

– Szeretem, szeretem, persze hogy szeretem, meg a mamát is!

Liza, jobb kezével a vagyonőr mellkasát megtaszítva, iktatta ki a további bölcselkedésből. Megfogta a kislány kezét és visszavezette szobájába.

– Gyere, most én altatlak el.

– Engem mindig a mama szokott elaltatni, mikor nincs itthon, akkor a papa. Most is a papa altatott el, de már olyan régen. Egyáltalán nem vagyok álmos.

– Azért rád fér még egy kis alvás, aludj!

– Nem akarok aludni, most már nem! Kialudtam magam. De jó, hogy a papa megmentette az életedet! Büszke is vagyok rá, meg örülök is neki. Akkor mi már

barátnők vagyunk?

– Barátnők Léna!

– Na figyu! Miért ne mondjam meg végül is a mamának, hogy itt voltál, hiszen egy hőstettet csinált a papa, még az életét is kockára tette érted.

– Már megmondtam egyszer picim, ha a mama meghallja ezt az iszonyú történetet, hogy a papád életveszélybe került egy idegen miatt, sokkot kap és elveszítheted. – Akarod elveszíteni a mamát?

– Dehogy akarom!

– Na, akkor ne mondd el, hogy a papa ma megmentette az életemet! Jobban szereted te annál az édesanyádat, úgy van?

– Hát biztos…, pedig olyan büszke lenne!

– Ne a büszkeségre gondolj, hanem arra, milyen veszélyes lenne rá ha megtudná.

– Jó, de azért most alszok egy kicsit, még álmos vagyok.

Liza maga is meglepődött, olyan szeretettel ringatta álomba a kiszolgáltatott csöppséget. Még dúdolt is neki. A kislány megjegyezte.

– Ha még kell, szólj a papának mindig, megmenti majd az életedet!

– Nem csöppségem, a papa soha többé nem fogja megmenteni az életemet. Nem is lesz rá szükség, mert megtanított arra, hogyan kell elkerülni az életveszélyt,

így még egyszer nem kerülök ilyen helyzetbe és ő sem, mert azért a papára is gondoljunk, mekkora életveszélyben volt.

– Jó, de akkor most alszom.

Liza újra utcai öltözékben elköszönt a vagyonőrtől, aki hűvösen dühöngve vágta be mögötte az ajtót.

– Ha már úgyis elaludt az a gyerek, mi a túróért nem maradsz, hogy amit elkezdtem azt be is tudjam fejezni.

– Ó bocs! Keress mást életet menteni legközelebb!

Néhány nap múlva a kislány édesanyjával, akit látásból ismert, az utcán ráköszönt.

– Szia barátnőm!

– Ejnye Léna, ne fantáziálj, nem is ismered a nénit! Különben is ha jól érzem, bűzlik az alkoholtól és füstöl mint egy gyárkémény.

– Igen tudom, a papa megmentette az életét.

– Mit csinált a papa?

– Á semmit, valami rosszat álmodtam azt hiszem.

– Gyerekem, te sokat fantáziálsz mostanában. A papa meg az életmentés! Bár vagyonőr…

Mikor eltávolodtak, Liza benyúlt a retiküljébe és zavartalanul meghúzta laposüvegét, ahogy azt minden nap rendszeresen szokta. Olyan egyedüli barátnak érezte a butykost, a cigis doboz és a kávé mellett. Hónapok múlva találkozott a vagyonőrrel, borostás, igen lepusztult külsővel. Liza a megszokott bódulatban, a vagyonőr pedig

mélyrészegen lődörgött.

– Te cafka, hát megtaláltalak! Most agyonverlek! Miattad zavart el a feleségem!

– Az ki van zárva! Legfeljebb magad miatt.

Jó nagy verést kapott, nyilvánosan, amihez hasonlót kapott korábban mástól és máshol is. A helyzet pikantériáját a hármas találkozó adta meg, mikor a volt feleség is megjelent a képben.

– Mit csinálsz te disznó? Miért püfölöd azt a nőt?

– Emiatt a lotyó miatt zavartál el!

– Nem, magad miatt zavartalak el, te minősíthetetlen! Különben mi bajod ezzel a nővel, nem látod hogyan él? Meg lehet a baja bőven, ha ilyen mélyre tudott süllyedni,

hogy a mértéke a tiédet is megközelíti. Ismerem látásból. Csendes, nyugodt, békés, soha senkit nem bántott. Azt hiszem, egyszer ugyan ráköszönt a kislány, valakivel összekeverhette. Ha nem hagyod abba rögtön, rendőrt hívok!

Részeg volt ugyan, de a rendőr szótól akármilyen tudati állapotban sikeresen megrettent. Mély szitkozódással hagyta el az egyoldalú küzdőteret.

– Nézze, hogy izgul a hős! Ezt miért csinálta magával hölgyem? – kérdezte a volt feleség.

– Honnan tudhatnám? A maga férjére, egyszerűen rájött és nekem esett.

– Tudja néhány hónappal ezelőtt a kislányomnak volt egy álma, hogy a papája valakinek az életét megmentette és ezt olyan lelkesen mesélte és olyan boldog volt szegénykém. Erre mit csinált az a mocsok? Agyba-főbe kezdte verni. Akkor adtam ki az útját.

– Azt hiszem, jól tette asszonyom. – mondta Liza.

– Én magát már régóta ismerem látásból.

– Én is magát asszonyom.

– Emesének hívnak.

– Engem Lizának.

– Azt is tudom, hol lakik.

– Én is láttam már, hogy maguk melyik ház lépcsőházába járnak haza.

– Tegeződhetnénk, ha nem bánja.

– Én nem bánom, de nem vagyok illusztris személyiség, nem büszkélkedhet velem, fel sem nézhet rám.

– Nem azoknak a társaságát keresem, akikre kötelezően fel kell nézni.

– Én felnézek magára! Akkor tegeződjünk Emese.

– Még találkozunk, most hazamegyek. Fel akarja jelenteni ezt a semmirekellőt?

– Nem hozok több bajt rá, úgy látom keveredett neki elég.

– Kevert magának, ne sajnáld!

– Na, szervusz Emese, majd még találkozunk. Most kicsit összeszedném magam.

– Szervusz Liza! Azért majd még beszélgessünk.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/