Anatole France
“Lakodalom van a mi utcánkba,
idehallik zengő muzsikája…”
-nyikorogta a rezes banda. Irigyeltük is a trombitást, akinek hatalmas hangszere, a teljes teste köré tekeredett, csak azt nem értettük, hogy fog kimászni valaha is abból…
A násznép, a menyasszonnyal és vőlegénnyel a templomba tartózkodott, esküvő esetének fennállása miatt. A férfiak, nem kis mértékben ittasság közeli
állapotú csapata, a zenekarral kornyikált a templom előtt. Időnként egy-egy ember kijött, csendre inteni őket.
– Na de emberek! Így nem lehet rendesen esküdni. Nem is halljuk a papnak a
hangját, meg aztán honnan tudjuk, hogy a fiatalok igent vagy nemet mondtak.
Visszavettek egy cseppet a zűrzavarból, majd újra kezdték.
Megjelent egy ember, láthatóan bűnbánóképű, végtelenül szomorú kutyával, egy póráznak nem nevezhető dróton, maga mellett.
– Hát te mit csinálsz Lajkó? Hová viszed a kutyát?
– Megyek, oszt levágom a fejét!
– Hát miért nem akasztod inkább fel?
– Hagyjad má, tavaly meggyűlt nagyon a bajom egyel, majnem megharapott
amikor felaksztottam.
– Lajos bátyám, hát mi a túróért bántja azt a kutyát? –szólott egy ifjonc.
– Azt a málészájú képedet te kölyök, ne szólj bele a nagyok dolgába!
-Megevett egy csirkét, móresre kell tanítani!
– Hát akkor is…Miért vágja le a fejét, nem lenne elég egy jókora verés?
– Na, ide figyelj fiam! – szólott Imre bá – Lakodalmastól együtt úgy hazaváglak, mint Jancsi a macskáját!
– Nem szóltam én semmit Imre bátyám, csak úgy érdeklődtem…
– Na, most figyelj te Lajos! Hogy akarod ennek a kutyának a fejét levágni,
hát szerte-széjjel harap?
– Nézd, elviszem a dögkútig, itt a falu mellett, aztán hozzákötöm egy fához, jó
szorosan. Ott pusztul!
– Én nagyon vigyáznék a helyedben, mert megharap.
– Majd vigyázok én magamra, te csak ne félts!
A kutya csak állt a szerencsétlen, érezte, hogy valami nagy bűnt követett el
és valami iszonyatos bűntetést fog kapni, amit úgy kutyafejjel, jogosnak is vélt,
mert, hát az ő gazdája mindig és mindenben helyesen döntött… Felakasztásban főleg. Leszegett fejjel kicsit vinnyogott, mint egy síró gyermek, pedig pár órával előbb, még minden betolakodónak nekiesett volna,
most meg csak állt bűnbánóan.
– No, Lajkó, ugye iszol egyet?
– Hát hogyne innék, adjad csak!
Minden férfinak a zsebében volt egy flaska, így aztán Lajkó jól teleitta magát borral. Ez így esetében, legalább egy decit jelentett, 8 – 10 üvegből
külön, külön.
– Na, én megyek, aztán lehet, hogy még itt lellek benneteket visszajövetben.
– De Imre bátyám, talán mégsem kellene annak a kutyának a fejét levágni!
Miért nem szólt Lajos bátyámnak?
– Te taknyos, búbánatoskodsz, itt mint egy asszony! Menjél közéjük, nem
való vagy te férfinak, a bajszod is még cask pelyhezik!
A közösség kitasznítását elkerülendő, sötét vigyorral csak annyi mondott:
– Csak vicceltem, nem gondolja, hogy egy kutyát többre tartok egy embernél?
-No azért!
Közben az esküvés megtörtént, már majdnem jöttek is kifelé a templomból, mikor megjelent, a derékig véres Lajos bá.
– Na megcsináltad?
– Meg én, Imre!
– Nem harapott meg?
– Nem, olyan vót, mint egy hülye kis kölyök, vinnyogott ott magában, meg bámult azokkal a bamba szemeivel, hagyta, hogy odakössem a fához. Én odakötöttem, aztán mikor felemeltem a baltát, csak nézett, bámult, mint egy dilis.
Aztán, mikor rávágtam egyet, meg sem nyekkent többet. Utána belelöktem a dögkútba.
– Na, igyál még egy korty bort, megérdemled ilyen zaklatottság után!
– Lajos bátyám! Akkor az a kutya, most mórest tanult?
– Mórest, az anyját! Mórest! Nem eszi többet a tyúkjaimat!
– De mást sem csinál…
– Ez már megint búbánatoskodik itten! Vágja már valaki pofán ezt a tejfeles
szájú tacskót!
– No, hát én csak annyit kérdeztem, hogy mórest tanult-e a kutya! Megkaptam rá a választ.
Legutóbbi módosítás: 2011.10.25. @ 15:52 :: Boér Péter Pál
