Marthi Anna : Oldódás

 

 

lelkembe kopogtál

beengedtelek

 

szerény hajlék az est

bársony magány-szemeid közt

elvesztem rég várt eszméletemet

felsajdulnak apró közhelyek

bent egy madárfióka csipog

mint rézfúvósok harsonák

fanfárok dörgése

feszít az ég

tér szárnyain lebegek

kölcsönveszem

szíved

 

lombos fákra fészkeltél

lelkembe beengedtelek

galambom

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak