Inaktív : Lábtól fejig

2011.09.28. Inaktív Monológ 11
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

Tűsarkúdban csónakáztam. Egyszer babástól betettem a kádba. Megvertél, később a kutyát, mert széttépte a szoknyád. Én teregettem. Két fa közé még apa feszítette ki a zsinórt. Elbír-e, kérdezte, és hintázhattam rajta. A melltartód kitömtem, felpróbáltam a ruhád. Nem tudtam behúzni a cipzárt.

Többször hallottam, szőke törékeny kislányt akartál, de te is barna vagy a fotókon. Fekete, lombos zöld szemű.

Irigykedtem. A strandon hosszú, keresztbe tett lábad nézték a férfiak. Az enyém olyan, mint a dugó, mondtad. Amikor Hévízen eveztél, apa már nem élt, minden hímnemű a helyemen ült volna. Fájt a gyomrom, utáltam úszni. Keskeny, fehér nylonkendőt kötöttél a hajadba, beugrottál a vízbe, hoztál tavirózsát, nekem a bokám volt gézzel becsavarva, mert mindig kibicsaklott, szerintem a kórházban a röntgenképen az orvos téged látott. Megérintette a lábad, mosolyogtál, mögéd bújtam. Otthon mindig a paplan alá.

Zsíros kenyér két főtt tojással volt a vacsora, gyakran, csináltam szemet a sárgájából. A fehérje olyan volt, mint a szám, lefelé görbülő, amikor egyedül mentél el nyaralni, napokig apró masnikat kötözgettem keresztéknél a sötét szobában. Egy szaloncukros dobozban gyűjtöttem. Most a cipőket.

Fél éve hetente kétszer jövök hozzád. Beteg vagy, nem érzed a bokád. Nézlek. A teraszon fél lábon állsz. Gyerekkoromban azt mondtad, a gólya hozott. Elindulsz felém. Járókereteden bucskázik a szokatlan, meleg őszi napsugár.

Leülök, lapozgatom a régi fényképalbumot. Szememmel kísérlek. Nyakunkra a békesség kendőt köt. Milyen szép voltál. Fotóidon a múlt is mosolyog. Nem akartam másik apát, sajnálom, kacska lábad spiccel, balerina. A szomszéd fenyői neked hajladoznak, látod, a szél elharapja hangom. Úgyse hallanád, hurkot kötött rád a bénaság.

Emlékszel, először díszítettük közösen a fát, és gyertyagyújtáskor a gyufásdoboz felrobbant a kezemben, napokig kötözgetted a tenyerem. Még mindig megvan a helye, a pillangóm. Fogd meg! Látod, vajszínű az ég, mint az arcod, benne szerettem meg magam.

…amikor felfogtam írtam megint rólad rólam azt gondolom már megint süt az egóm

…szeretlek nem mondtad soha csak ma én se vagyok sokkal jobb

Legutóbbi módosítás: 2019.09.16. @ 11:41 :: Adminguru

Szerző Inaktív 201 Írás
Inaktiválást kérte - Archivált szerző Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem - mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. -Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség. -Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást -mellékletként-. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. "Őstől örökölt szenvedély"-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi Írók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!