El tudom képzelni, hogy lehetséges.
Van még szerelem, „ami ritka”.
Szökőévben egyszer ideér,
a szeretetet homlokon csókolja,
és magunkban kedvesen tolja félre.
Jöjjön forgószeles szenvedélye,
csak bírja el tüzeink súlyát,
robaja, mint csattogó szárnyak,
deleje karizma, húsa lélekben ázott,
kóstolhatnánk ismét belőle,
milyen észveszejtő és pőre.
Lopva fakadna fel az élet sebéből,
kezdenénk újszülött csodálkozással,
nem babrálnánk ki így az elmúlással,
csak lépnénk együtt sétánk egén,
fellibbentve az eszményi selymet,
miben az áldott gyermeki
révbeérő szellemi…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Marthi Anna
