magasságom 165
isten csak ennyit adott
bár nem léphetek ezzel kifutóra
van nálam rosszabb fazon
lábujjaim száma se sok
kettő híján tucat
nem görbék s nem is bütykösek
kicsik arányosak
lábam szára karcsú mint nyír
combom sima platán
két domb között erős a gát
mi óvja barlangtanyám
ha szemed feljebb siklana
látna egy sík mezőt
hol hasfalamat csiklandhatja
bársonyos őserőd
a has felett két bíbor bibe
csábítná tekinteted
hullámokon jelezne ringva
kikötőd itt leled
a lüktető két part között
felfutva tekinteted
egy ívelt lankán csókolhatná(d)
magasba szerelmedet
a nyak fölött két kagylóba zárva
őrizem a zenét
kalapács zaját világ dalát
ajkad üzenetét
az illat vonzná orrcimpádat
ha hagynám hogy tovább is menj
a szőkeségem nem tudom már
igazán milyen lehet
míg félkörbe zárja szépen ívelt
lusta szemöldököm
a búzakékbe ‘sötétedő’
íriszt és szemredőm
csinosnak orrom nem mondható
valaha volt pisze
emiatt gyakran megesett
hogy azon vesztünk össze
a szám mi dús és érzéki
úgy ontja a szavakat
jobb ha meg sem kérdezed
ma hogy érzed magad(at)
a karom s kezem mi kimaradt
mint füzek ágai
ölelnek ha az est leszáll
s nappal sem szárnyaim
az elmém hiába kutatod
az amit rejtek én
meglepetés is kell legyen
testem egy rejtekén
Legutóbbi módosítás: 2011.05.22. @ 06:48 :: Bakkné Szentesi Csilla