Némán, gyökértelenül állok,
nem ijesztenek már
csapkodó villámok,
sebzett szárnyaimnak
nem fáj az ég hideg kékje.
Ablakom alatt csattog
az acsarkodó szél.
Homokszemcsék szitálnak,
megkövesült idő didereg,
kezem nyújtom feléd,
szélütötten, bambán,
könyörgő alázattal kérlek:
úgy vigyázz rám,
hogy gyűlölni ne tudjak!
Legutóbbi módosítás: 2011.04.23. @ 19:26 :: Hevesi Éva
