Vandra Attila : Jártam egy fordított világban X. rész

Ahol borús id?ben is elkel a napkrém

 

 

Els? kirándulásunk Cape Palisserre vezetett. „Fókavadászat” volt a célunk. Hiába hulltam éjfél után hullaformán ágyba, hajnali négykor (értsd délután öt óra nálunk) tágra nyílt a szemem. Nem baj, fényképezek napfelkeltét – vigasztaltam magam. El? a fényképészállványt, hiszen azért cipeltem 20000 kilométert, hogy ilyenkor a hasznomra legyen. Napfelkeltekor igencsak kevés a fény, s a kép könnyen „bemozdul”. Két dologgal nem számoltam: Windy Wellyben nem lehet állványról fényképezni, mert a szél elviszi az állványt, a másik hogy a nap ugyancsak szégyenl?s errefelé. Becsületére legyen mondva, együttérzésér?l biztosít, s megsiratja hiábavaló igyekezetemet.

– Es?hét el?tt kiderül a délel?tt! – biztatom magam. Családom „feltámadásáig” semmi jele annak, hogy az évszázados népi tapasztalat itt a Föld másik végén is érvényes lenne, legfeljebb az es?szitálás hagy alább. A családi tanács már komolyan fontolgatja az aznapra tervezett program lefújását, de én kijelentem, hogy van es?köpeny, s nem azért utaztam 52 órát, hogy a házban kuksoljak. „FÓKÁT AKAROK LÁTNI!” – toporzékolok kisgyerek módra. Gy?z a túler?, elindulunk.

Lányom indulás el?tt eszembe juttatja, hogy vegyem el a napszemüvegemet, s ajánlja, kenjem be magam napkrémmel. Világ életemben utáltam mindenféle kenceficét. Természetes alapszínem miatt otthon nem volt szokásom leégni. Így nálam a tubus nem ürül tovább, hanem a hátizsákba kerül: „Majd, ha mégis kisüt a nap!”

Útközben aztán kivilágosodik az ég, felh?sb?l fátyolossá válik, de Nap továbbra is felh?k mögött bujkál. Annyira nagyfej? nem vagyok, hogy az otthon még sohasem hordott napszemüveget fel ne tegyem, ha már mindenki feltette. Amire nem számítok, amikor ismét elhárítom a felajánlott napkrémet, hogy Aotearoa Új-Zéland nem egy agyoniparosított ország. Nincsenek kedves szomszédjai se (Ausztrália is több, mint 3000 km-re van), akik ciánnal szennyezzék folyóit, s akiknek áldásos tevékenységét?l légköre cementporral, mérgez? gázokkal, füsttel, smoggal, stb. megteljen. Nincsen tranzitfogalom, a teherszállítás olcsóbb hajóval, s kevés az országutakon az autó. S ami szennyez?dés van, azt az er?s szelek tovafújják… A leveg? tehát messze tisztább, mint a kontinenseken. Olyan, mint nálunk a magas hegyeken. Ráadásul tengerparton is vagyunk… S itt van az ózonlyuk is…

Este aztán már szorgalmasan kenem a képemet, karomat, s minden kilátszó részemet a propoliszos ken?ccsel. Mert itt borús id?ben is le lehet égni. S?t, még az is meglátszik rajtam, hogy az autóban melyik arcom állt az ablak felé. Szóval így süt itt a nap.

Kárpótlásul nemcsak fókákat látunk, hanem egy otthon kuriózumnak elkönyvelt légköri jelenségeknek lehetünk itt tanúi. (Amelyet egyébként az egyetlen hónap alatt még két alkalommal volt szerencsénk látni ott-tartózkodásunk alatt).

Egy adott pillanatban a nap felé pillantva felkiáltottam:

– „Nééé, szivárvány!”

A szivárvány viszont fölöttébb furcsa. Nem a horizonttól horizontig terjed? megszokott félkör, hanem teljes kör alakja volt, s nem is volt olyan széles, mint amilyennek ismertem. Maga az id?pont is furcsa, mert nem hajnalban vagy estefelé jelentkezett, hanem délben 12 óra 8 perckor. A piros szín nem kívül volt, hanem belül, akárcsak a másodlagos szivárványívnek. Nehezen tudtam megfigyelni, mert vakított a kör központjából a felh?kön át szemembe süt? nap. A szivárvánnyal együtt még sohase láttam napot.

Hazaérve este az els? dolgunk volt utána nézni. Nem szivárványt láttunk, hanem halo jelenséget. Ha fátyolos az ég, gyakran látunk ilyent a Hold körül („udvara van a holdnak”) de a 220 -os nap-halo már nem hétköznapi látvány. A szembevakító Nap miatt rendkívül nehéz jó képet készíteni róla. Rendszerint a kép fekete-fehér jelleget ölt. Egy trükk, ha ilyent fényképezünk, hogy valakinek a fejével „eltakarjuk” a napot. Olyan lesz a kép, mintha a fényképezett személynek „szent” aureolája (glóriája) lenne.

A szivárvány és a 220 -os halo két, eléggé különböz? jelenség. Szivárvány akkor alakul ki, amikor az épp lenyugvásra készül? nap a hátunk mögül szinte vízszintesen világítja meg a „távozó” es?t. A fénysugár a megközelít?leg gömb alakú vízcseppekbe hatolva, majd a hátsó (bels?) felületén megtörve teljes visszaver?dést szenved, s „visszatér”. Mivel a fehér fényt alkotó különböz? színárnyalatoknak különböz? a törésmutatója, a fehér fény alkotóelemeire bomlik, s így alakul ki a szivárvány.

A halo jelenség elengedhetetlen feltétele, hogy a velünk szemben álló Napot (Holdat) 8-10000 m magasságban (ahol a h?mérséklet -40 -50 C0) hatszög alakú jégkristályokból álló (cirrusz) felh? takarja el?lünk. A fény e kristályokon megtörve bomlik alkotóelemeire.

 

 

 

 

 

https://picasaweb.google.com/vandraattila/UjZelandNewZealand#

https://picasaweb.google.com/vandraattila/Szivarvany#

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.