Éjben fogant hajnali fuvallat,
rózsára sírja harmat könnyeit,
lelkem szakadó fonalára f?zöm,
emlékeim törékeny gyöngyeit.
Nézd itt állok a hajnal kapujában,
szememben álmok emlékeivel,
együtt sírok a hervadó virággal,
kétségeimre senki nem felel.
Hiába minden, nem jön erre senki,
magam vagyok, csak bénán hallgatok,
érzem, most már nem történik semmi,
hisz bánatomra épp elég az ok.
Kihunyt szemekkel bámulok az égre,
bágyadtan nézem a kel? napot,
aztán lesütöm vak szememet végre,
nem várok már többé holnapot.
Szomorúan dúdolok egy nótát,
egy régi-régi elfelejtett strófát,
szavak t?nnek el, foszlanak dalok,
s én egyre csak egy nótát dúdolok:
„Éjben fogant hajnali fuvallat,
rózsára sírja harmat könnyeit,
lelkem szakadó fonalára f?zöm,
emlékeim törékeny gyöngyeit.”
—-
Éva, több problémát is látok a versedben, amit persze lehet javítani.
Rímelsz, de közben nem figyelsz a szótagszámra.
Rímelsz, de közben rímeid elcsúsznak, nem egységesek, hol keresztrím van a versedben, hol pedig félrím.
Ha ragaszkodsz a rímekhez, a négysoros szerkezethez, a vers megérdemel annyit, hogy a sorok egyforma szótagszámmal legyenek, és a rímek is egymáshoz simuljanak.
Néhol egészen jó képek vannak a versedben, de van, hogy annyira elképeszt?, hogy akárhogy is szeretném, nem tudom elképzelni.
Pld:
Kihunyt szemekkel bámulok az égre,
bágyadtan nézem a kel? napot,
aztán lesütöm vak szememet végre,
nem várok már többé holnapot——–ellentmondások sorakoznak versedben, és ez már nem költ?i szabadság. Hanem képzavar.
magam vagyok, csak bénán hallgatok—-bénán? Valahogy nem illeszkedik a vers hangulatához.
Szomorúan dúdolok egy nótát,
egy régi-régi elfelejtett strófát,
szavak t?nnek el, foszlanak dalok,
s én egyre csak egy nótát dúdolok:—-egy versszakban ennyi ismétlés nagyon sok.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.11. @ 06:32 :: Szeibert Éva
