Metamorphoses
Elmerengtem egy id?re,
a jó Pegasus hátára felültem.
Rájöttem jó néhány összefüggésre,
bár ne leltem volna meg ezt a „kincset” sohase.
A szívem burkát tövises fátyol lengi be,
mi fájdalmasan szúrja át mi tán még érdemes.
Mégsem harcolhatok Érted a végtelenbe,
védenem kell magamat s mi még kedves nekem.
Még ha a lelkem sokáig mást is mondott,
hangosan érvelt és disputázott.
Nézd, a Tisztelet és Élet pajzsát
már nem egyszer kíméletlenül átdöfted,
kemény és oda nem ill? szavakkal,
önz? lépésekkel s ezzel megmutattad
az utad nem egy velem, még ha a kezdeti szándékod
önfeláldozó, nyílt volt és ?szinte.
A sulykot kilométerekre elvetetted.
Ezt nem érdemeltem meg, a mételyt levetem!
Hiába élsz Bennem, mélyen, örökre.
Kegyetlen dolog megvonni igazságtalanul
büntetésképpen a szeretetet és figyelmet,
mi nem is félreértésb?l vagy gondolatnemegyez?ségb?l
lett kopjafaként kifaragva, a fejem fölé helyezve egy életre, hogy élve haljak és ne éljek, csak rohadjak.
A kitartó odaadást, a jogos igazságérzetet, élni akarást pedig hibaként róni fel??? Örület!!!
Te ezt hagynád??? Ne haragudj, de ez a hagyaték nekem
nem kell!
Elásom jó mélyre,
a föld fenekére,
örökre.
S ha fel is bukkan a rémiszt? Kiméra torz teste,
kinyújtom kezem, és a földre vonom le mindhárom fejét,
er?vel lépek rá, hogy soha többé ne sétáljon be senkinek se az életébe,
hogy szerencsétlen hajótörést okozzon, vulkánkitörés közepette.
——————————————————–
jujj, ez KO.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.05. @ 04:02 :: Tacita Bernadett
