Szendrői Csaba : A párában foszforrá válni

 

’mint nedves foszfor

kopik le

az utolsó gyufaszál végén,

a fényért küzd? gyerek

szemét látom a sötétben’

 

Te meg a felh? szélén lábad lóbálva

az ugráson gondolkodsz.

 

Arcod borult vetületén

az árnyék magába ring,

búskomor

dalokat dúdolsz magadnak.

 

Legalább miattam tartsd magad,

míg újra megszokod.

 

’ Légy szíves és ne

 dobálod k?vel a világot.’

 

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 262 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...