Kőmüves Klára : Üzenet a pillantás mögül

 

 

Ma meglátogattak ők, a nem tudom kik. Megállás nélkül suttogtak fejemnek, amiért fülem rég bezártam ellenük. Ma itt jártak, de nem láthattam őket. Pillantásaim mögé vackolódtak és csak akkor vehettem volna észre őket, ha megtanultam volna látni már korábban a szemhunyásnyi másvilágot, melyről azt hisszük, nem létezik. Kedveskedni kezdtek, már azt súgták, láss a pillantás mögé! Amikor összezár a pilla s ez nem több, mint valós napunknak röpke pillanata, van egy másik világ, egy ismeretlen, szép dimenzió, mit úgy hívunk mi itt e Földön: múló illúzió. Ide csak pusztulást hozunk, lélegzetvételünk is így rendeltetett; fogyasztó vagy, amint megszületsz! Még semmit sem adtál, de már tékozolsz és fuldoklással kezded életed. Majd ez kísér, a könnyek és a dac, ha nem éred el célod a pillanat alatt, kieszközölni óhajtod a karnyújtásokat, s bár felnő a test, a létezésnek célja az utolsó percig gyerek marad.

A pillantás mögötti lények nem beszélnek, hangok nélkül élnek. Ki tudja, hogyan, de néha fejbe szökve mégis hallani, ahogyan elmesélik, miként próbálják bennünk tartani azt a lelket, ami bár testünket választotta otthonául, mégis a pillantás mögötti lényekhez kívánkozik haza.

Hát persze, hiszen az, az ölelés világa ott. Szellemtestek járnak fel s alá. Valahányszor egymásba ér ködszerű „testük” olyasmit éreznek, amit mi itt a Földön csak nagyon ritkán… amikor kimondhatatlanul boldogok vagyunk. Kimondhatatlanul. A várt, jóleső ölelés, amikor nem kutatunk szavakat, csupán érzünk és nem látjuk értelmét annak, hogy bármit is szóljunk… Olyankor hasonlítunk leginkább rájuk, hiszen, mint azt írtam, ők nem beszélnek. A néma megfogalmazhatatlan boldogság érzésével ők nap mint nap szembesülnek. A végtelen térben egymást keresik, hogy összeérhessenek és annyira önzetlenek, hogy képesek önmaguktól elhagyni azt a csodálatos világot arra az időre, amíg pislogásaink mögé bújnak. Egész álló nap velünk maradnak és súgnak, de mi, ahogyan azt tettem én is, bezárjuk előttük érzékszerveinket. Mikor örül az ember igazán az ölelésnek? Melyik ölelés az, ami akkora erővel bír, hogy az ember bármit megtenne azért? Gondolhatnánk rengeteg ilyen helyzetre. De miről szól a mi létünk? Legalább is mit érzünk mi szinte csecsemőkorunk óta? A hovatartozást. A valakihez tartozást. A valakihez való tartozás szükségessége, fontossága tagadhatatlanul körülöleli egész életünket. Tudom, ezerszer átrágott dolog az eszmefuttatásom vége, de hiszem, az iskolában tanult létezésünkhöz nélkülözhetetlen elemek sora hamarosan kiegészül majd a szer-elemmel. Mert ez lesz az egyedüli olyan elem, melynek segítségével nem csak hogy földi életünket tehetjük teljesebbé, hanem átjáróként szolgálhat a pillantások mögötti lények világába. Ott a mi földi elemeinkre nincs szükség. Ami igazán fontos ott, hogy szeretve keressük és közelítsük meg szellemtestű barátainkat. Ott egyformák vagyunk. Nem undorodunk egymás testétől, mint itt a földön némelyikünk a másikétól. (Ezért keresünk hozzánk illő párt magunk mellé, akivel…, de mi el sem tudjuk képzelni azt, hogy egyszerre többen szeressük egymást igazán és szívből és őszintén.) Ott másként keressük egymást, az egymásba érést, hogy folyamatosan azt érezhessük… amit itt valóban csak a jóleső ölelésekben találhatunk. Az az ölelések világa az illúzióink otthona. Nem vezetjük félre magunkat soha, ha elképzelhetetlen boldogságról ábrándozunk. Ugye ezt legtöbbször csukott szemekkel tesszük? Hát persze… olyankor láttatni segítenek a pillantás mögötti lények, akiket legtöbbször elüldözünk.

El, mert másnap semmisem úgy történik, ahogyan azt láttuk „álmainkban”… és nem maradunk meg azon céljainknál, mert mi emberek türelmetlenek vagyunk.

Furcsa ez a magyar nyelv, amiről azt mondják a pillantás mögötti lények…, a földi emberek meg hasukat fogva kacagnának rajta, de azért én mégis átgondolnám…

tűr… elem… Türelem.

 

 

(…eltelt egy óra, amióta megírtam és én még mindig nem gondolom magam bolondnak, viszont eszembe jutott, valóban a szem lenne a lélek tükre?!)

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.10.29. @ 09:45 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 747 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))