Jampa drolma : Vagyok: Katona

Nyomtatás

Volt egy visszatér? álmom:

Katona vagyok!

Körülöttem ágyúsereg,

palánkot kell másznom,

nyaldossák  t?znyelvek.

Amott keskeny palló, alatta mély árok, 

nehéz akadályok…

izzadok, sírok, torpanok

– hová és merre? Szaladok.

Nyomomban ellenség lehelete zihál,

szám ijedtemben kiált,

vagy kiáltana(!), s hang feszít, bennrekedt,

sóbálványként állok, tátottan meredve.

Szurony mellemnek feszül

– nem t?rhetem tehetetlenül!

Nincs is pisztolyom, így nyerjem meg a csatám?

Gyorsan ide a kaszám! Nem adom hazám,

hisz vagyok: katona!

S lám, mit hozott sorsom;

lettem életemben, örökös készenlétben:

Katona!

Fújták a riadót,

méhrajként rajzott ki a had

– lesz itt, majd hadd el hadd! –

s aznap nem fújták el a takarodót.

Bal jobb, bal jobb… ütemre járt a lábam,

masíroztam tócsában, cuppogtam sárban,

hason, karon csúsztam … ,

f?szálra, kalászra röppenhetett lepke,

szemem észre sem vette.

Földön kúsztam, kezemben puska,

pörögtek, süvítettek a golyók – levele(!) –

alak bukott, rúgott belém fegyvertusa,

nagy lett, sajgott, kéklett a helye.

Málhazsákom, szimatszatyrom…,

kondérom húzta-nyúzta vállam,

sisakom véresre horzsolta állam.

Bakancsom rám rohadt, tört,

vízhólyagom n?tt, és n?tt,

zoknim is már mászott.

Hajam csatakosan, képem mocskosan

es?ben, verítékben ázott.

Gázálarcban fulladozva alig láttam

– dideregtem, fáztam.

Ürességbe meredt szemem,

elcsigázott testem-lelkem semmit sem bírván

földet, s eget kívánt,

s mindegy volt nekem:

felettem Nap tüze ragyog,

vagy Hold ezüstjét kísérik,

mint kotlóst kiscsibéik,

a hunyorgó csillagok.

Mentem, mentem, mennem kellett.

Mentem er?ltetett menetben,

képzeletben Radnótival…,

 és arcomra ült a szégyen pírja.

Kulacsomban h?s cseppek – h?sítettek,

gondolat gondolatot már nem kergetett,

kegyesek voltak hozzám az istenek.

Másnapi díszszemlén:

elöljárók szemléltek,

kezek, lábak nem henyéltek.

A parancs pattogott,

délibábos betonon, boka csattogott.

„Lééé-pés iii-ndulj!

Jobb-raaa át! Bal-raaa át!

Heee-lyben járj!

Felszeee-reeelést ii-igazíts!

Bal-raaa nézz, ii-igazodj!

Vííí-gyázz!

Elöljá-róóó-nak, tiszteee-legj!”

Egyre szebben figuráztam

s mint szálfa, keményen álltam.

Vertem:

„ Vigyázz”-t vezényszóra,

fülemben trombitaszóra.

Bakancsomon légy elcsúszott,

létem boldogságban úszott.

Antantszíjam keresztben,

derékszíjon fegyverem

hozzám simulva lapult.

Ingem gyakorlómba t?rve…

büszkén híztam, és bíztam az er?nkbe’,

?rizve a titkot, s a hazát, makacsul.

Így voltam álmomba’,

s való létemben: katona.