Kikészített ez a hajnali ébredés.
Az éjjel nem aludtam valami jól,
Mert hogyan is aludhat, kinek
Ablaka alatt egy ottfelejtett autó
Kürtje üvöltve szól, és semmi kétség,
Nem enyhít rajta semmi sem,
A fájdalom agyában nem pihen.
Szóval, ahogy ülök az ágyamon,
És végigcikázik agyamon a fájdalom,
Úgy hasít a gondolat is belém,
És a rémület, hogy lemaradtam én
Valamir?l, amit megtehettem volna,
De van az embernek ezernyi dolga,
És a feje, mint tudjuk nem káptalan.
Így hát törtem er?sen, ahogy bírtam,
És bántam, hogy még egy cetlit sem írtam,
Ami most könnyítene a dolgon,
Hogy emlékeimben kutatva rátaláljak,
Arra, ami annyira bánt, hogy nem tudom,
Hol, mit kellene tennem, gondolni rá,
Vagy éppen elfelejtenem.
És akkor végre megnyugodtam,
A hajnali els? csíkkal jött a felismerés,
– Persze, tudtam, nem jár érte az elismerés -,
De ahogy lassan belém költözött,
Lelkem is díszbe öltözött, aztán,
Majd’ elöntött a méreg; eszembe jutottál,
Pedig felejtenem kellett volna téged.
(Budapest, 2010. október 18.)
Legutóbbi módosítás: 2010.10.18. @ 20:17 :: Horváth János