Hónap: 2010 október

Évimhez…       Föld és sár olvadjon léptem alatt,lehunyt szem? csillagok gyulladjanak fölémviasz fénnyel kötött virágokat,sírod fölé nyegle testem búsan viszi ölén. Kripta mez?n ontom térdem,kába és fáradt léptem rogyjon tiszteletrekoporsódra rózsa csokrot kértem,mert a márvány fed?t felnyitják ma [… Tovább]

Apám emlékére *       Apám álma az volt, hogy a kupát a magasba emelje az “Aranycsapat”, a csapat, mely mindig dobogni fog benne, és lelke mélyén örök marad.   Apám álma az volt, a labdarúgás, mit szeretettel nézett, [… Tovább]

míg a méh falán a nappal fénye átdereng van akinek fehér koporsó sem jutott aki szemével meg sem látta a napot míg a méh falán a nappal fénye átdereng s egy felpuhult arc messzire elmereng s mi történik ha a [… Tovább]

  Szaga van a szélnek, füstös, dohos álomszaga, odafent már lobognak a fények, kísérteties csendjében az éjnek imbolygó alakok görnyednek sírkőmagányban. Háromszázhatvannégy nap csöndes a platánfák öle, ma gyertyák fénye szégyenít miriád csillagot, szaga van a szélnek.      

(Halottak napja elé)         Míg lélegzeted életben tart, s nem szólít a túlsó part, akkordokra bontod léted.    Kisebb csoportoknak ha zenélsz, sutba búsul a  józan ész  …koncert termekről álmodik. – Ma kottáid toldozgatjuk, komponálunk egy dalt, életed [… Tovább]

Ásít az éj fásultságát rejti így  ölén ringó csillagfodor ki bontja szét fényét a holt kőnek ha benne reszket a fátyolsötétség s ránk telepszik a kor mint az óbor s feltüzel jajra szembenézésre   Ki mondja meg merre vezet az [… Tovább]

Ami megmarad: könnyes-édes kép, sokszor oly kevés, mégsem bírja az ész. Kémény fúródik tüskeként kékségbe. Füstje tekerg?n köti össze földet az éggel, ahogy él?t, a holttal az emlékezés, a néma sorfal.  Ami megmarad: könnyes-édes kép, sokszor oly kevés, mégsem bírja [… Tovább]

“Van seb, amelyre nincsen ír.” (Falu Tamás)   Néha egy álmatlan, éji órán szobámban újra elképzelem, hogy koppanás hallatszik, mosolyod megszólít – rezdül a megfagyott csönd is velem – „anyu, megjöttem”, kérlelsz, mint régen, „beszélgessünk kicsit, mesélj nekem!”   Sorsunk [… Tovább]

n? vagy, nyakamba csimpaszkodó szelíd nehezék – ki kereszthuzatot csinál lelkemben a nappali és a kisszoba között – kortárs (pénz)költ? asszony, megfejtett, egyszer? menedék líra, epika, lárma – ily hármas hangzat szemlehunyásig – kit lélekben szánok, s testben magamra er?ltetek [… Tovább]

ártatlan volt kabinablak s oly kerek         esküszöm neked kék volt a duna ezernyi nátriumlámpa fényszilánkja rezgett felhúrozott szívem mint bárka reng? teste az égen csillag s keskeny hold-ruha   nem járt hajó hogy törje szemed tükrét [… Tovább]

* Üldöznek láthatatlan emberek, hibáikat tőlem hajtanák be. Akármerre menekülök előlük, megtalálnak, fenyegetnek, törvényszék elé vezetnek. Bizonygatom, bizonyítom! Mindhiába igazságom. Egyen meg a fene titeket, hibáitokat árát kifizetem, bele nem halok, de lelketeken száradjon.

Hinni kell az életnek harsogó szavában, az els? felsírástól az utolsó sóhajig….   Hinni kell! az életnek suttogó szavában, Hinni kell! az életnek harsogó szavában, az els? felsírástól az utolsó sóhajig, a jóban, igazban, szépben, még akkor is… ha e [… Tovább]

Köd ül a temetőn. Irgalmas csöndű, nyirkos, szürke pára. Utak, sírok, kőtáblák – hűlt jelek odahagyott világa.   Itt fél a szó. Sorsok betűiről a megfejtetlen végtelenre ismer. Halott jövő. Az elhantolt Idők beírták üzeneteikkel.   Számok. Nevek. Dombok sorjázta [… Tovább]