Odakint sűrűn esett a hó. December közepe volt, néhány ablakban karácsonyi gyermekrajzok, előtte az íróasztalon egy búcsúlevél.
Nem volt megcímezve, a két macskán kívül nincs senkije. Valami ostoba kényszer vezette az ujjait, mikor papírra vetette.
Az utolsó két sorban rendelkezett a személyes tárgyairól. Azt is tudta, hogy hiába, még ki sem hűl a teste, máris elpusztítanak mindent.
A két angóra cicát sajnálta.
Tél van. Hideg, ők pedig nem tanulták meg. milyen odakint élni.
Elpusztulnak majd.
Vagy ezek ütik őket agyon. Hirtelen összeszorult a gyomra a gondolatra. Tekintete a két ejtőző állatra siklott a fotelben, összegömbölyödtek.
Gépiesen felállt, lassan kisétált a konyhába, a spejzből kivette a kis zacskót, majd a kannából tejet öntött a cicáknak. Remegő kézzel keverte el benne a zacskóból kiszórt port.
– Cicc, gyertek, itt a tej.
Futva jöttek, édesen dorombolva, először hozzádörgölőztek, megköszönték.
Könnyes lett a szeme, megsimogatta a fejüket és bemenekült a szobába. Az asztalra borulva zokogott, már rég nem magát siratta.
Az utcáról beszűrődtek az egyre hangosabb kiáltozások. Ajtók törtek be, nők és gyerekek sikoltoztak. Majd jöttek a lövések. Az első párra még durván összerezzent, utána már szinte meg se hallotta.
Átment a hálószobájába, levetkőzött.
Karikagyűrűjét az éjjeliszekrényre tette és felvette azt a fekete kosztümöt, amit a temetésen viselt.
Haját megigazgatva bámulta a tükörképét, még most is szép volt csak a tekintete megtört.
Visszaült az íróasztal mellé és várt.
Hamarosan csizmás lábak dübörgése hallatszott a lépcsőházból. Az ajtó szinte tokostól szakadt ki, amikor berúgták.
Nem nézett rájuk, ők pedig nem kérdeztek, ütöttek. Az ökölcsapástól leszédült a földre, valaki belemarkolt a hajába és annál fogva húzni kezdte.
Nem értette mit üvöltenek, nem akarta érteni, ugyanaz a nyelv és mégis más.
Talpra rántották és lökdösni kezdték kifelé, hallotta maga mögött a puskatussal szétzúzott vitrinek és a kiszakadó fiókok recsegését.
Benézett a konyhaajtón.
Az angórák kifacsarodott pózban, csapzottan feküdtek a kövön, megüvegesedett szemükben fájdalom.
Lehajtotta a fejét és imádkozni kezdett, halkan.
Még akkor is maga elé mormogott, amikor a ház előtt a latyakos járdára lökték, a térdén kiszakadt a nejlonharisnya és vérzett a tenyere.
Nem törődött vele.
Hideg fém nyomódott a tarkójába.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.12. @ 17:23 :: Fecske Panna
