Az indulás
Végre, végre, elérkezett a nap! Stresszes tavaszunk, s nyárel?nk után már nagyon vágytunk a pihenésre.
Az eső hetek óta zuhog, természetesen most is. Csúsznak a kerekek, gödröket kerülgetünk a soha meg nem épül? M 44-es úton. Férjecském vezet – még jó, hiszen nekem nincs is jogosítványom – én meg A feleségem erotikus potenciája című David Foenkinos könyvet olvasom. Időnként felvihogok, Laci meg a GPS-szel vitatkozik.
Igaz, hogy csak holnap hajnalban indul a repülőnk, ám zseniális szervezőképességemnek köszönhetően kitaláltam, hogy aludjunk Vecsésen, ahol az autónk, Nyuszika is pihenni fog egy hetet a megőrzőben.
Egy kis panzióban foglaltunk szobát, hogy ne kelljen éjszaka utazni, s frissen, kipihenten érhessünk a Napospartra.
A hajnali ébresztő ellenére sem érzem magam fáradtnak. Laci kissé nyűgös, azt mondja, hogy nem tudott aludni egy zajongó társaságtól, de szerencsére nem neki kell vezetnie a repülőt.
István, a megőrző tulajdonosa pontosan érkezik, de rossz híreket hoz. Most olvasta a rneten, hogy a Burgaszba repülő chartergép negyed nyolc helyett csak délután fél egykor indul.
A Ferihegyen rengeteg utas toporog, köztük sok a kisgyermekes család. Megtudjuk, hogy a mi gépünk meghibásodott, s így meg kell várnunk, hogy visszatérjen Brüsszelből egy szabad MALÉV– gép.
Sajnos időmilliomosok lettünk, de a körülményekhez, s a magyarok türelmetlen természetéhez képest – nyugodtan várakozunk. A megváltozhatatlant tudomásul kell venni.
A késés miatt kárpótlásként kapunk személyenként egy-egy háromezer forintos, étkezési jegyet.
A tranzitboltok magas áraihoz képest nem olyan sok ez, hiszen valamilyen folyadékot csak kell innunk a több órás várakozás alatt.
Alig múlt el reggel nyolc, már ott ülünk a Bill Bently Pab-ban. Laci kávét és sört, én fél deci száraz Martinit iszom így reggelire, hiszen László nap van, s a hajnali hercehurca miatt elfelejtettem felköszönteni. Ma a szokásostól igencsak eltér? reggelivel ünneplünk. Koccintunk tehát az egészségére. Martinim még fél deci sincs, alig lötyög valami lé a citromkarika fölött, azt is felszívja a beletett bazi nagy jégkocka, szóval nem száll semmi a fejembe – csak néha egy-egy röpke gondolat. Lazítunk, relaxálunk. Az útipoggyászban ott lapul a kis netbookom, így egész tűrhetően telik az idő.
Mindig megígérem magamnak, hogy soha többé nem megyek be a vámmentes parfümériába, mert nem tudok ellenállni az illatok varázsának, és össze-vissza fújom magamat a különleges, csudafincsi illatokkal, aztán meg rosszul leszek a magamra kent sok pacsulitól. Naná, hogy most is megszegem a fogadalmat, de csak a papírcsíkokra fújok, s illatosítóként beleteszem a táskámba.
A repülő az előre beharangozott, pontos késedelmi időben indul. A jegyeket kiadó kedves hölgy megkérdezte, hogy hová adja a jegyet, mert már csak a szárnyánál és a hátsó szektorban van szabad hely.
A hátsó üléseket választjuk, de a fedélzeten kiderül, hogy mégis a szárnynál ülünk. Ezen jót nevetünk persze. A repülőút rövid. Alig egy és negyedóra múlva már Burgaszban vagyunk, igaz kissé elcsigázódva, főleg a kis lurkók.
A repülőtér előtt órák óta várakoznak a telepített idegenvezetők, de az Aelos Utazási Iroda utasait nem fogadja senki. Kis keresgélés után ráakadunk a minket fuvarozó transzfer-buszra. Négy magyar házaspárt szállít a bolgár sofőr Aranyhomokra, a kiválasztott szállodába. Mindenki másik üdülőben lakik.
Mi szállunk ki először, az Amfora Hotelnál.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.09. @ 17:46 :: Péter Erika
