Péter Erika : Egy hét Bulgáriában

Megtudjuk, hogy a mi gépünk meghibásodott…

Az indulás

 

Végre, végre, elérkezett a nap! Stresszes tavaszunk, s nyárel?nk után már nagyon vágytunk a pihenésre.

Az eső hetek óta zuhog, természetesen most is.  Csúsznak a kerekek, gödröket kerülgetünk a soha meg nem épül? M 44-es úton.  Férjecském vezet – még jó, hiszen nekem nincs is jogosítványom – én  meg  A feleségem erotikus potenciája című David Foenkinos könyvet olvasom. Időnként felvihogok, Laci meg a GPS-szel vitatkozik.

Igaz, hogy csak holnap hajnalban indul a repülőnk, ám zseniális szervezőképességemnek köszönhetően kitaláltam, hogy aludjunk Vecsésen, ahol az autónk, Nyuszika is pihenni fog egy hetet a megőrzőben.

Egy kis panzióban foglaltunk szobát, hogy ne kelljen éjszaka utazni, s frissen, kipihenten érhessünk a Napospartra.

A hajnali ébresztő ellenére sem érzem magam fáradtnak. Laci kissé nyűgös, azt mondja, hogy nem tudott aludni egy zajongó társaságtól, de szerencsére nem neki kell vezetnie a repülőt.

István, a megőrző tulajdonosa pontosan érkezik, de rossz híreket hoz. Most olvasta a rneten, hogy a Burgaszba repülő chartergép negyed nyolc helyett csak délután fél egykor indul.

A Ferihegyen rengeteg utas toporog, köztük sok a kisgyermekes család. Megtudjuk, hogy a mi gépünk meghibásodott, s így meg kell várnunk, hogy visszatérjen Brüsszelből egy szabad MALÉV– gép. 

Sajnos időmilliomosok lettünk, de a körülményekhez, s a magyarok türelmetlen természetéhez képest – nyugodtan várakozunk.  A megváltozhatatlant tudomásul kell venni.

A késés miatt kárpótlásként kapunk személyenként egy-egy háromezer forintos, étkezési jegyet.

A tranzitboltok magas áraihoz képest nem olyan sok ez, hiszen valamilyen folyadékot csak kell innunk a több órás várakozás alatt.

Alig múlt el reggel nyolc, már ott ülünk a Bill Bently Pab-ban.  Laci kávét és sört, én fél deci száraz Martinit iszom így reggelire, hiszen László nap van, s a hajnali hercehurca miatt elfelejtettem felköszönteni. Ma a szokásostól igencsak eltér? reggelivel ünneplünk. Koccintunk tehát az egészségére. Martinim még fél deci sincs, alig lötyög valami lé a citromkarika fölött, azt is felszívja a beletett bazi nagy jégkocka, szóval nem száll semmi a fejembe – csak néha egy-egy röpke gondolat. Lazítunk, relaxálunk. Az útipoggyászban ott lapul a kis netbookom, így egész tűrhetően telik az idő.

Mindig megígérem magamnak, hogy soha többé nem megyek be a vámmentes parfümériába, mert nem tudok ellenállni az illatok varázsának, és össze-vissza fújom magamat a különleges, csudafincsi illatokkal, aztán meg rosszul leszek a magamra kent sok pacsulitól. Naná, hogy most is megszegem a fogadalmat, de csak a papírcsíkokra fújok, s illatosítóként beleteszem a táskámba.

A repülő az előre beharangozott, pontos késedelmi időben indul. A jegyeket kiadó kedves hölgy megkérdezte, hogy hová adja a jegyet, mert már csak a szárnyánál és a hátsó szektorban van szabad hely.

A hátsó üléseket választjuk, de a fedélzeten kiderül, hogy mégis a szárnynál ülünk. Ezen jót nevetünk persze.  A repülőút rövid. Alig egy és negyedóra múlva már Burgaszban vagyunk, igaz kissé elcsigázódva, főleg a kis lurkók.

A repülőtér előtt órák óta várakoznak a telepített idegenvezetők, de az Aelos Utazási Iroda utasait nem fogadja senki. Kis keresgélés után ráakadunk a minket fuvarozó transzfer-buszra.  Négy magyar házaspárt szállít a bolgár sofőr Aranyhomokra, a kiválasztott szállodába.  Mindenki másik üdülőben lakik.

 

Mi szállunk ki először, az Amfora Hotelnál.  

 

Legutóbbi módosítás: 2010.07.09. @ 17:46 :: Péter Erika
Szerző Péter Erika 568 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/