üldöz büntetésem,
hogy miért kapom
magam sem értem.
B?nh?döm múltadért,
szenvedem jelened:
t?rszúrás szavaid
könnyedén feleded.
Hullámok
Fényévnyi távolság:
üldöz büntetésem,
hogy miért kapom
magam sem értem.
B?nh?döm múltadért,
szenvedem jelened:
t?rszúrás szavaid
könnyedén feleded.
Itt maradok árván
– pedig –
tegnap még vártál…
***
Oly(an)kor beszédes
boldog-csend van:
veled.
Máskor ordító-magány
– hiányodban –
nélküled.
Lelkeink összeérnek
– most –
kacagnak a felh?k,
(ecsetet és palettát
ragadnak a fest?k)
vidáman libbennek
fák felett a szell?k.
***
Majd mosolyogva
fordítasz hátat
– azért sem sírok –
néhány percig
magamban is bízok.
Azután:
beborul az ég,
vihar tombol,
orkán-szél kacag
– gúnyosan –
(már a fest? is fél)
szárnyán repül
a bátorság,
itt marad
– nélküled –
fényévnyi távolság.
2010. június 14.
(Kedves Edina!
A szerkeszt?-kollégák verseit, írásait mindig fokozott érdekl?déssel és várakozzással szemlélem, és a mércét – magától értet?d?en – magasabbra helyezem ilyenkor.
Nem tudom elhallgatni mélységes csalódásomat „Hullámok” cím? versedet olvasván. Valóságos költészeti közhelyszótár ez az írás, amelyet magyartalan, stílus-törött, eröltetett mondatokba zsúfoltan kapunk.
A vers témája végletekig elcsépelt, kb. ötezer költ? megénekelte már ezt az érzés-tartományt. Vártam volna valami eredeti felütést, vonalvezetést, vagy zárlatot, amely csak rád jellemz? – azonban semmi ilyesmit nem kaptam.
Engedelmeddel ezt a verset nem kérjük szépen.
Szeretettel üdvözöllek: Rossner Roberto)
Legutóbbi módosítás: 2010.06.16. @ 12:50 :: Nagy Edina Holdsugár