Marthi Anna : Bízva (de remény nélkül)

egy kézilabdás fiúhoz ’97 tájékán

 

 

eljött az ősz

felelőtlen szelek borzolják

már nem éppen szelíd bájait

a nyugalomnak

 

látod a sejtelem birodalmát

hol még a suttogás is idegen

és nincs ki megfejtené a szótlanságot

itt érlelődik mégis egy türelem

nyitott kapuin a figyelem ki be jár

 

milyen az ősz

levelek sodródnak s üres postaládák várnak

az utak szélén megannyi elsárgult elégett szó

a napsugár hideg nyakán még áll a város

ám elindul a télbe álmoktól zsúfolt éjszakán

 

szertelenség és jóindulat kézen fogva jártak

míg forró csókot lehelt a nap

de most a nemtetszés zúzmarás szakálla

lobog míg a széllel versenyt futsz magad

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1323 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak