Ó, nagyon itt vagy még.—————–nem kell az Ó, túl pátoszos…
Ki vagy Te,
hogy bens?mben égve
utat törsz magadnak?
Meleg vérem vagy.
Pirosan nyargalsz bennem,—————ez a „pirosan nyargalsz” enyhe képzavar
dübörögsz csontjaim között,
s mégis békét,
s nyugalmat hozol.
Nem vártalak, csak jöttél.—————-jöttél
Jó hogy jöttél, s most már——————jöttél
itt maradsz…
– Lehet.————
Nem játék ez.————–ezek sortöltelékek, nem igazán kellenek ide…
Jogom van hozzád,
most már tudom.
Mert a kopott percek némaságát
kiirtottad bel?lem.
Még nem kés? a hiányzó szavakat
összerakni,s élni!
– Végre élni!
Nem félve, s hason csúszva a porban
mások talpát nyalni, lihegve.———–ez itt megint egy felesleges affekció…
Többé nem kell a párna csücskét
számba gy?rni,————————–ez sem elegáns sor….
s minden csapást birkaként t?rni,
s elsírni…
– Hogy jó lenne Veled!
Már nem lapulok.
Csak egy kicsit szokatlan még az érzés,
hogy szeretnek.
Megértettem végre, hogy az elpazarolt évek
sziszifuszi munkájának gyümölcsét
most kell learatnom.
Csak nézzenek az irigyek véreres szemekkel
nyálukat csorgatva.————–Miért fontos ez egy szerelmes versben?
Már átjutottam hozzád a túlsó partra,
s a hidat mögöttünk Te romboltad szét.
De nincsen bennem káröröm,————–mihez képest ez a káröröm? Semmihez nem köthet?…
mert óh nagyon itt vagy még.
S most már itt maradsz velem.
– Akarom!
– Ne hagyj magamra.
