Őri István : Villon a mennyországban

2010.04.13. Őri István Vers 14

Hát itt vagyok, Uram!
eljöttem hozzád,
igaz, nem magamtól –
még maradtam volna egy kicsit
meginni pár kupa bort,
s írni néhány költeményt
csavarogni, hirdetni s rontani az erényt,
meg csinálni minden egyebet,
mit a földi mocsokban csak lehet –
de forgandó a szerencse,
s törékeny az élet,
a végzetem is egy ostoba kés lett,
mi hamar megtalált, s hozzád vezetett,
hogy kiengesztelj,
s oldjad számtalan vétkemet.
Bár nem tudom,
miért nem a pokolba estem mindjárt?
de úgy látszik, nem is vagyok olyan rossz,
vagy tán verseim éneke, ami rád hatott?
mindenesetre köszönöm!
számomra igazán öröm,
hogy téged látlak, Uram, Lucifer helyett –
s most, ha már ide engedtél,
nyisd meg Kapudat, adj nekem is helyet
a sok szent között –
s ha akarod, kérdezz az életemr?l,
kérdezz bátran mindenr?l,
mi sors jutott ott lent nekem,
hátha te is tanulsz valami újat,
s kiérdemeled mellettem a helyet –
De, álljon meg a menet!…
Hé, ti, szárnyas angyalok!
hagyjátok már abba az éneket,
vegyétek ki hátamból a késemet,
s dobjátok le, vissza a földre,
hátha beleáll abba a dögbe,
ki a hátamba vágta,
mialatt a szeret?met hágta,
és tiltakozni mertem…
na, így már jobb! köszönöm, angyalom! –
itt vagyok, Uram,
majdnem tisztán,
de miel?tt bebocsátanál országodba,
lenne egy javaslatom:
mit szólnál, ha lemennénk a földre
és hancúroznánk egy kicsit
én jól ismerem az ilyen helyeket
s nem vagy te még olyan öreg,
hogy felismerjenek –
vedd a bársony köntösöd –
minden lovag ebben díszeleg –
s én a szolgád leszek
– amúgy is az vagyok –
te mész el?l, én mögötted,
ill? távolságot hagyok,
így semmi sem lesz gyanús,
ha betérünk az út menti ivóba
kis tivornyára, néhány hangos szóra –
Uram, ne ingasd fejed!
ne aggódj semmin, mindenért felelek
csak tedd, amit mondok,
s az a sok hitvány alak
földig hajol el?tted,
pedig nem is fogják tudni,
kit rejt a köntös, s a bölcs szakáll –
ne félj semmit, Uram! amíg világod áll,
én megvédelek,
mert a földön jártasabb vagyok,
s tapasztaltabb, mint az istenek…
na, mit szólsz? jó ötlet, ugye?
lássunk hát neki!
öltözz hamar, én készen állok
s ahogy lenézek a földre,
a kocsmákban fényt is látok,
vígságos, hangos életet,
dévaj kacagást, buja szerelmeket –
siessünk, mert mindjárt itt a hajnal
halványul az éj, felkel a nappal,
s a fény nekünk megállj!-t int,
rostokolhatunk itt estig megint,
s még kártya sincs, mi elüti az id?t –
öltözz át hamar, s máris mehetünk!
míg távol leszünk, Péter ?rködik
országod felett, s felettünk is…
gyere, Uram! megmutatom,
menyit ér az élet odalent,
a szerelem, s a gy?lölet mit jelent
vannak ott még dévaj lányok,
s finom borok,
tisztes polgárok, rejtett házsorok,
hol csak piros lángra telt a pénzb?l –
gyere, nem bánod meg, tudom
s ha majd eleged lesz az egészb?l,
visszajövünk ide
és kipihenjük a föld mocskát
sétálva az édenkert erdeibe’ –
s ti is, angyalok!
ha van kedvetek, velünk tartsatok!
így kilesz a díszes társaság,
min csodálkozni fog a világ,
s mohón kérdezik:
ezek meg mit keresnek itt?!
s mi felelünk nekik:
titeket mind, földi szenny,
s égi erény
titeket, kik zsebében
dagadt erszény rejtezik
s keressük a jókat is, a szépeket
mindenkit, az egész Életet! –
No, megyünk, Uram?
látom, tétovázol… mi a gond?
tán azt hiszed, ki el?tted áll, bolond?
s nem tudja, mit beszél?!
Nem!
Villon az, ki hozzád költözött,
a költ?, a bohém, ki bohócnak öltözött,
hogy élni tudjon a bohócok között.
Villon az, ki élt és szeretett,
kinek végezte a kése lett –
id? el?tt – lehet…
Hát jó! úgy látom, nem megyünk,
akkor ti, angyalok! szabad utat nekünk!
hadd menjek be a Kapun hamar
hátha ott jobbak az emberek,
szebbek a n?k,
hosszabbak az életek –
menjünk együtt, Uram!
s ígérem, nem fogsz unatkozni velem,
mert én Villon vagyok!,
ki élt,
örült,
és szenvedett,
kinek szelleme tétován lebeg
a tavaszi felh?k felett.