III.
Hazaindulunk hozzájuk, miután összeszedjük a gyerekeket. Az odavezet? úton már viccel?dünk, a kicsikkel együtt ugratjuk Adorjánt. Most, hogy mi lányok kerültünk többségbe nem volt kímélet. Érdekes, hogy nem lehet kihozni a sodrából, csak szelíden mosolyog mindenen. Mindig gyanítottam, hogy nagyobb a szája látatlanban, mint a valóságban. A lányok azt is elárulják, hogy egész éjjel nem aludt, mert próbált rendet csinálni. Gyanítom, hogy nem könny? egy egyedülálló apa élete. Látom rajta, hogy nagyon fáradt. Közben eszembe jut a v?legényem, de olyan távolinak és valószer?tlennek t?nik, mintha igaz sem lenne. Mintha valaki más életét, hagytam volna otthon, nem az enyémet. Végül megérkezünk a lépcs?házukhoz…
– Gyerekek, a következ? lenne a helyzet – kezdi Adorján, és ?k várakozásteljesen tekintenek az apjukra. – Mi Flórával elmegyünk beszélgetni a szobámba, ti pedig befejezhetitek a spagettit.
– De jó! – kiált fel Dana, aki a maga nyolc évével a legkisebb a gyerekei közül. – A fasírtot is megcsinálhatjuk?
Aranyos kislány, tetszik a lelkesedése és a nyitottsága.
– Nem, azt majd én – válaszolja neki.
Közben Betti, a nagyobbik lány furcsán néz rám. Átlátszónak érzem magam, ahogy figyel. Persze… beszélgetni… én se hinném el, ha tizenhárom éves lennék, mint ?. Egyedül Kornéllal, a fiával kapcsolatban nincsenek érzéseim, ? áll korban a legközelebb hozzám, egy kicsit tartózkodó. Én is ilyen voltam.
Milyen anya lehet az, aki képes magára hagyni ilyen csodálatos gyerekeket? – merül fel bennem a kérdés. – Én sosem hagytam volna el ?ket…
Pár perc múlva Adorján hálószobájában találom magam, leteszi a táskámat egy székre, majd bezárja az ajtót. Most kellene megijednem, vagyis a filmekben ilyenkor szokták bántani a naiv lányokat, de semmi félelemérzetem nincs. Legalább a gyerekek biztosan nem zavarnak a „beszélgetésben”. Adorján felém fordul, a szívem hevesen ver. Minek szemérmességet színlelni, amikor mindketten tudjuk, hogy mi következik?
Kés? délután kopogásra eszmélek a merengésb?l, felkeltem Adorjánt, aki mélyen aludt mellettem.
– Igen? – szól ki.
– Apu, kész a spagetti – hallom Dana válaszát.
– Jól van, ügyesek vagytok! Egyetek, mindjárt jövünk mi is – mondja.
A spagetti, bár nem hasonlít egyetlen általam ismert spagettire sem, egész jó.
– Jót f?ztetek! – dicsérem meg a lányokat, és látom, hogy örülnek neki.
Már tudtam egy ideje, hogy kedvet kaptak a f?zéshez és vannak dolgok, amiket tudnak már f?zni. Tulajdonképpen elég sok mindent tudok Adorján gyerekeir?l, hiszen sokszor mesélt róluk. Úgy érzem, hogy kezdünk kicsit összemelegedni és ez jó érzés.
Vacsora után a kicsi, Dana egyszer csak odahoz nekem egy borítékot és megmutatja a tartalmát. Kivágott papírállatokkal volt tele. Örülök a kislány közeledésének, igazán jólesik a bizalma és a nyíltsága. Most már a nagyobb lány, Betti is közvetlenebb.
– Apu játsszunk! – kéri Dana.
– Mit kislányom?
– Monopoly-t! – mondja, de a két nagyobb azonnal leszavazza, hogy az túl hosszú és unalmas.
– Azt most már nem kezdjük el Dana, kés? van hozzá. Majd holnap – válaszolja az apja.
– De én játszani akarok! – vonja össze szigorúan a szemöldökét a kislány.
– Rendben, de mást játszunk.
– Játszol velem boltosat?
– Boltosat? Azt igen – egyezik bele Adorján.
Ezután Dana el?veszi egy dobozból a papírpénzeit, és egy dunsztosüvegnyi gombot. Egy székre kipakolja a gombokat, hogy azokból vásárolhatunk, majd kiosztja az apjának a költ?pénzt.
– Milyen gombot szeretnél vásárolni? – kérdezi az apját.
– Milyet is akarjak? – töpreng nagy komolyságot mímelve Adorján.
– Azokból a kis virágosakból vegyél! – szólok közbe mosolyogva.
– A piros, kis virágosakból kérek… mennyit is? – néz rám kérd?n.
– Ötöt.
Dana kiosztja a gombokat, elveszi a pénzt és odaadja a visszajárót.
– Blokkot is kérek! – szólal meg ekkor Adorján.
– Blokkot? – néz rá elkerekedett szemmel a kislány.
– Igen, azt.
Gyorsan kutatni kezd a dolgai közt, és újabb papírok bukkannak el?, amire azonnal készül a blokk. Miután odaadja, megszólalok:
– Áfás számlát is kérünk!
– Mit? – néz ránk Dana döbbenten a nagy, kék szemeivel, ami kiköpött mása a n?vérének.
Ekkor Adorján elmagyarázza, hogy mi az, és Betti is beszáll a játékba. Máris írja az áfás számlát.
– M?ködési engedély van? – firtatom, mire Betti nevetve tiltakozik, hogy:
– Nem ér!
Már mindannyian nevetünk. Bettit?l újra és újra kérek valamit, és az üzlet bezárásával fenyegetem, ha nem kapom végre azt a m?ködési engedélyt. Már a hasát fogja a kacagástól. Öröm egy ilyen boldog család, látom, hogy Adorján pont olyan apa, mint amilyennek gondoltam. Nem emlékszem, hogy mi a bátyámmal játszottunk volna valaha is apánkkal.
Lassan leszáll az éjszaka. Ahogy Adorjánra nézek, elfog egy furcsa érzés. Mintha már évek óta ismerném…
IV.
Reggel van. A nap pimaszul besüt a kék sötétít?függöny melletti résen. Érzem, hogy aludni kéne még, szinte fáj minden porcikám a kimerültségt?l, de képtelen vagyok rá ilyen világosban. Ránézek a digitális órára, és látom, hogy csak fél hét van. Adorján az igazak álmát alussza, kicsit horkol, de nem olyan borzasztó, mint ahogy apám szokott, akit?l még a harmadik szobában se tudtam soha aludni. Felülök és nézem ?t, ahogy az oldalán fekszik. Végre alaposan szemügyre vehetem. Régebben azt mondta nekem, hogy a n?k nem a szépsége miatt szeretik, pedig én nagyon is vonzónak találom kicsit vad külsejét. Kócos fekete hajába már ezüstös szálak lopóztak be, csakúgy, mint szakállába. Hosszú és egyenes orrával, magas homlokával igazi kalóz benyomását kelti bennem. Szerencsére karja nem kampókézben végz?dik, hanem igazi kezekben, és férfihez képest kecses ujjakban, amik szinte simogatásra lettek teremtve. Ó, és hogy tud simogatni! Még akkor is, ha el?z? éjjel, azt mondta, hogy ? soha nem szokott ilyesmit csinálni. De mégse tudta abbahagyni, én pedig elégedett kiscicaként élveztem, ahogy a keze fel-alá jár hoszú hajamon, miközben beszélgetünk. Megmosolyogtat, amikor látom, hogy úgy össze van zavarodva, mint egy rémült kisfiú. Nem tud mit kezdeni ezekkel az érzésekkel. Még azt hinném, hogy szerelmes belém, ha nem éppen fél éve gy?zködne arról, hogy ? sose szerelmes. A közös barátn?nk szerint viszont az. Bárcsak tudnám, hogy kinek van igaza! De lehet, hogy ez nem is olyan fontos. Legszívesebben megvigasztalnám, hogy nem lesz semmi baj, de nem tudok mit ígérni. Még magam se tudom, hogy keveredhetnék ki ebb?l a z?rb?l, amibe kevertem magam. Nyomasztó gondolatok ezek, inkább megpróbálok aludni még egy kicsit…
Érzem, hogy a nap már magasan jár, amikor újra felébredek. Adorján még mindig alszik, pedig az órára tekintve éppen ebédet kéne f?zni. Igaz, hogy tegnap határozottan megtiltotta, hogy f?zni és mosogatni merészeljek nála, de persze ez engem nem tart vissza, és ennyire már kellene ismerjen. F?leg így, hogy tudom, hogy mit akart készíteni. Nesztelenül felöltözködöm, kisurranok a szobából és megkeresem a gyerekeket. Addig pedig hadd aludjon, ha már én nem is bírok. A szobájukban találtam meg a gyerekeit.
– Sziasztok! Reméltem, hogy már nem alusztok.
– Apu még alszik? – kérdezte egyikük.
– Igen.
Ez az els? alkalom, hogy egyedül vagyok velük.
– Gondolkodom rajta, hogy készítsünk ebédet, annak ellenére, hogy tudom, hogy apátok nem akarja, hogy én f?zzek. Szerintetek nagyon mérges lenne?
Tanácstalanul nézünk össze a lányokkal. Még nem ismerem Adorjánt ilyen szemszögb?l, hogy mit tesz, ha valaki a határozott utasítása ellenére cselekszik. Eddig még nem került ilyesmire sor köztünk. Éppen ideje kipróbálni.
– Az a baj, hogy lehet, hogy nem szólna, de utána rajtunk csattanna – mondja a nagyobbik lány.
– Akkor az nem jó – szomorodok el.
– Nem – mondják ?k is.
Gondolkozunk, mit lehetne tenni…
– Amúgy apátok gyakran süt fasírtot?
– Nem, úgy egyszer-kétszer.
– És milyen szokott lenni? – faggatom ?ket tovább.
– Hát… nagy és középen kicsit nyers.
– Akkor én f?zök – jelentem ki ebben a pillanatban. – Majd magamra vállalom a felel?sséget, ti nem tehettetek semmir?l. ? pedig már ismerhetne annyira, hogy tudja, milyen makacs vagyok néha.
– Majd azt mondjuk, hogy a szellemek voltak! – szólt közbe a kicsi.
– Jó ötlet! – fontolom meg a dolgot kell? komolysággal. – Azt mondjuk.
A sz?k konyhába lépve összegumizom a hajamat, s közben körbenézek, hogy mit hol találok.
– Én elmosogatok – mondja Betti, a nagyobbik lány.
– Ez igazán rendes t?led, és akkor legalább lesz is miben f?zni – nézek a toronymagasságú mosatlanra. Igaz, hogy szeretem a tornyokat, de nem ilyen formában.
– Akkor… el?ször is kellene nekem egy tál, amiben kikeverem a darált húst.
Betti elmosogatja gyorsan a tálat, és a kezembe adja. Beleteszem a húst, majd újra rájuk nézek.
– Szükséges még hagyma, kenyér és f?szerek, tojás – sorolom.
Most Kornél van a segítségemre, aki máris el?varázsolja a f?szerekkel teli dobozt a konyhaszekrényb?l, és minden mást is, amit kérek. Ez most sokkal több hús, mint amib?l én szoktam készíteni, merészen szórom a f?szereket, de még így sem túlzom el a dolgot. Közben beáztatom a kenyeret, beleütöm a tojásokat a húshoz, felaprítom a hagymát. Dana bekukkant a konyhaajtón, hogy tud-e segíteni valamiben, sajnos neki most nem tudok munkát adni. Emlékszem rá, hogy ? volt az, aki kérte Adorjánt, hogy tanítsa meg fasírtot sütni. ? pedig meg is ígérte neki. Nem fogok megfeledkezni róla.
Míg Betti a mosogatással gyürk?zik, Kornél felajánlja, hogy kiviszi a szemetet, Dana újra bekukkant, s ekkor megkérem, hogy öntsön olajat a serpeny?be, amiben majd kisütjük a fasírtokat. Elkezdem megformázni a korongokat. Az els? adagot beleteszem magam, nehogy túlhevüljön az olaj. Majd adok egy adag húst az ? kezébe, és az enyémbe is teszek. Megmutatom, hogyan formázzon bel?le korongot.
– Jól csinálod! – dicsérem meg.
Egy lisztezett tányérra tesszük a meggyúrt fasírtot, majd újrakezdjük.
– Még egy kicsit többet fogjál a masszából! – mondom újra és újra.
Jó látni, ahogy élvezi a „gyurmázást”, s szépen sorakoznak egymás mellett a fura alakok a tányéron a kisütésre várva.
– Beletehetem az olajba? – kérdi.
– Persze, nézd csak… egészen alacsonyról kell beletenni, akkor nem fröcsköl ki a zsír, és nem égeted meg a kezed – mutatom neki.
Kicsit aggódva nézem, de ügyes a kislány. A következ? adagnál már azt is megengedem, hogy kivegye a készeket egy tányérra.
– Nem mi csináltuk, hanem a szellemek! – figyelmeztet közben többször is Dana, és Bettivel rákontrázunk, hogy mi igazából itt sem vagyunk.
Csak nevetünk önfeledten, és én boldognak érzem magam. Már régóta nem volt ilyen öröm bennem. Távol a mindennapok problémáinak ny?gjét?l, csak mi létezünk most. Mintha új családom lenne. Pedig nem az enyém…
Adorján kora délután ébred. Kilépve a lakás folyosójára el?ször a konyha felé veszi az irányt. Mi a szobában ülünk Bettivel, ? az ajtóval szembeni ágyon, s mivel én a fotelben, vele szembe, így engem Adorján nem láthatott. Mindketten izgulunk, hogy mit fog szólni a fasírthoz. Els? hallásra nem dühöng. S?t, csodálkozik, hogy ki tette ilyen szép rendbe a konyhát.
– Ki végezte ezt a sok munkát lányok?
– A szellemek – mondja Betti er?s meggy?z?déssel.
– Szellemek? – kérdez vissza az apja kicsit még kábán az ébredést?l. – És hol van Flóra?
Erre Betti rám néz, én pedig hevesen rázom a fejemet, hogy ne árulja el, hogy ott vagyok, hadd vicceljük meg.
– ????… nem tudom.
– Biztos elment sétálni – mondja szinte magának.
Mi csak egymásra nézünk és vigyorgunk, mint akik rosszban sántikálnak. De Adorján nem jött be a szobába, így nem vett észre.
– Nehogy elmenjen megkeresni! – súgom a lánynak, miközben cinkosként tekintünk össze.
Végül csak benéz, és csodálkozva emeli fel a szemöldökét.
– Hát te?
Meglepett arcát látva kirobbanó nevetésben törünk ki.
– Apa, internetezhetek? – kérdezi ekkor Betti.
– Persze, menj csak!
Amikor magunkra maradunk, Adorján nagy komolyan néz rám:
– Szóval ki csinálta ezt a sok mindent a konyhában?
– Hát… Betti mosogatott, mi Danával a fasírtot készítettük, a fiad pedig kivitte a szemetet. De ha bántani mered ?ket ezért… – nézek rá fenyeget?en.
– Dehogy bántom! Örülök, hogy mindent ilyen ügyesen megoldottatok.
– Képzeld el, Danát megtanítottam, hogyan tegye bele a fasírtokat a forró olajba, úgy, hogy ne égesse meg a kezét. És nem is égette meg egyszer sem – mondtam lelkesen.
– Tényleg?
– Igen. Aranyosak a gyerekeid. Anyáskodtam kicsit.
– Tudom, hogy aranyosak, elvégre az enyémek – nézett rám azzal az elb?völ?en szemtelen mosolyával, aminek lehetetlen ellenállni…
Folytatás következik…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
