Marthi Anna : szerelem, avagy mit látok, ha szemedbe nézek?

Mottó:
‘És tudjuk a szerelmet és a boldogságot,
amikor a belső kékség összekapaszkodik
a nagy felső kékséggel.
Szinte közöny, de legfensőbb szerelem.’
Petz György

 

 

 

Homlokod hegycsúcsán kapaszkodom,

lefelé húznak lélekörvények.

Onnan lépek írisz-topánban

– pille játék kötényruhám –

egy olyan kékbe, mit nefelejccsel

szórtak tele tündérleányok.

Égbe fel tekinteted kapuján!

 

Ha fürdeni vágyik a lelkem,

rám ragyognak sugarai e tájnak,

örök-létemet is e két tóban rejted:

Amelie módra hull könnycsepp

 

tavadba kis életem…

 

Bár érezném kezed érintését,

nem tehetem, hát megérted ezt.

A robbanó tudat vasútja kattog…

vágyam eltaposva fekszik:

testtelen testem sínek elé vetem.

 

Milyen is az,

mikor két ujjbegy összeérve,

a világgömböt kocka módra pörgeti az égre,

és sejtenként szippant be e mágnes-agy:

 

az univerzum?

 

áramának milliárdja belehúz

egy fekete lyukba, ez lenne új honunk,

csak érzések vannak, nincs már gondolat.

Marad a tér, az idő sehol!

Létünk sorstalan.

 

Fehér törpém, Te isten arcú gyermek!

Női mivoltom lett fénnyé

tükör-szobádban:

megpillantám magammagam!

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak