Tiszai P Imre : Az idő is tévúton jár

*

 

 

A mindenek végén,

nyári fáradt alkonyon

mikor a nyugtató

szél végigsimít meggyötört arcodon,

mikor változást már nem vársz,

s fájón meglegyint az elmúlás,

nem akarsz lépni tovább, megállsz,

erőtlen kézzel pakolod a reményt

lelked zsúfolt polcain jó magasra

és nincs benned bizonytalanság,

tudod, hogy már nem fogsz felmászni érte,

érzed, hogy a holnapot nem várod,

a tegnap elmúlt, a mának sincs értelme,

az idő is tévúton jár, csak sodor magával,

az éj szétfoszlik az ébredő reggelben,

s vele tűnik el kiürült életed,

nyomtalanul,

a mindent ölelő semmiben.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén