Kovács György : Tékozló pólusaink

Nem vártam, mégis megérkezett

az öröm leányaként járva be terem

csak figyelt hosszú perceken át, mintha

hidegen hagytam volna – nem is rám..

 

Így még nem tüzelt csend,

így még nem f?tött figyelmetlenség,

sem csizmakoppanás, térdig taposott

bennem az ösztön idézte láng.

 

Gyönyör-lenge pillanatán –  szemében –

osztozik rajt’ magamon felejtve gondolat 

megfogadja végre láztól-gyarló leszek,

s belekényszeríti e szemekbe tekintetem.

 

A pólusok összecsaptak, érzékkel

magyaráztak egymásnak múltat

kergettek feledésbe eltékozolt id?t

még ha, nem is beszélhetnek róla..

Legutóbbi módosítás: 2010.02.09. @ 07:11 :: Kovács György
Szerző Kovács György 74 Írás
"Harmincas éveimben még azt vallottam, hogy amíg Dosztojevszkijt nem olvastam végig, nem veszek könyvet a kezembe. Idővel azért lejjebb adtam, köztudott, hogy akkoriban a kor szelleme és szellemisége kettészakadt, a nap huszonnégy egyforma órából állt, s ars poeticára gyakran csak a huszonötödik maradt. Évtizedek teltek munkába temetkezve csak azért, Àžhogy legyenÀ. A rengeteg lélektelenül (csak azért is) betöltetett vágy, a pillanat idézte bűnös elrugaszkodások valódi számlája most fizettetik. A maga idejében elmulasztottak pótlása már nélkülözik a mindennél fontosabb varázst, ráadásul befordítanak az ördögi körbe, amely kíméletlenül szembesít a ténnyel: mindez, csak az aktualitáskori helyénvalók rovására történhet.." http://www.kovacsgyorgy.iweb.hu/