Tara Scott : Melyik élet? – 9. rész

 

Ericát lekötötte a versennyel kapcsolatos sok munka. Két hétig voltak a fiatalok képei, szobrai kiállítva, addig lehetett megtekinteni, és szavazni. Szombat, vasárnap is nyitva volt a galéria, hétvégén Erica vállalta, hogy bemegy. Anna két lánya hazajött a kollégiumból, így velük tudta tölteni a hétvégét.

Fárasztó volt a folyamatos munka, Erica úgy intézte, hogy kés?bb keljen, mint Tom, kapóra jött a kiállítás, így fáradtságra hivatkozott. Nehéz volt, reggelente állandó hányingerrel küzdött, de sikerült megúsznia.

Június els? napja volt, Erica megcsörgette Reb telefonját.

– Szia keresztanyu! – nevetett bele Reb a telefonba.

– Helló! El akarlak csábítani benneteket a hétvégére.

– Én hagyom magam, ha Robert is ráér. Mit találtál ki?

– Van egy gyönyör? kirándulóhely egy óra járásra autóval, mi többször jártunk ott Tommal. Szép táj, jó leveg?, nyugalom. Menjünk el hétvégére. Szólj vissza, és lefoglalom a helyet a szállodában.

– Jó! Hívom Robot, és visszaszólok!

Pár perc telt el, és Rebecca visszaszólt, hogy mehetnek. Mindannyian várták a hétvégét. Tom fontos ügyeket bonyolított a héten, nagyon vigyáznia kellett, nehogy hibázzon, mert milliókat veszíthetett volna. Erica fáradt volt a verseny miatt. Rebeccának a hóvégi zárás tartott eddig, sok papírmunkával, Robertnek újabb autóbalesetes eset jött be, egy férfi. Valósággal össze kellett újra raknia. Legszívesebben tolták volna a napokat maguk el?tt. De ha lassúnak is érezték, eltelt a hét, eljött a péntek. Délután indultak, Ericáék vették fel Rebeccáékat. Rocco a hátsó ablakban nézel?dött, mikor meglátta Rebeccát, teljes volt az öröm. De nem ugrált rá, csak orrát belenyomkodta a n? hajába, hogy szagmintát vegyen, s közben nagyokat belefújt.

Rebeccának nagyon tetszett a szálloda, vacsora után lementek az uszodába. A fiúk úsztak, az asszonyok beültek a jakuzziba. A víz kellemes, nem túl meleg volt. Jól ellazította ?ket. Rajtuk kívül csak két pár volt még ott. Rebecca odahajolt Ericához:

– Itt akarod elmondani?

– Igen. Szeretünk idejönni. Elmondom, már nem lesz baj. Remélem.

– Persze, hogy nem!

– Reggel nem kelünk korán, hagy aludja ki magát mindenki. Utána megmutatjuk nektek a környéket. Van egy csónakázótó, kis növény- és állatkert. A táj is szép. Nem gyalogolunk sokat, nehogy elfáradj.

Közben utánuk jöttek a férjek, beültek melléjük. Beszélgettek, de Erica látta, hogy Tom szeme le-lecsukódik. Kijöttek a vízb?l, lezuhanyoztak, és elfoglalták a lakosztályokat. Mire Erica kiteregette a törölköz?iket – mindig a sajátjából vitt magukkal -, Tom aludt. – Majd holnap – gondolta Erica, s ? is pillanatok alatt álomba merült.

Reggel, mikor elindultak körülnézni, Rebecca és Robert meglep?dött, milyen gyönyör? helyen vannak. A kis városka egyik oldalán erd?vel borított hegyek magasodtak. Mindenfelé turisták, nyakukban fényképez?gép, kezükben kamera. A tavon emberek csónakáztak, vízibicikliztek. Erica felszisszent.

– Mi baj van? – karolt bele Rebecca.

– Feltörte a cip? a lábam.

Rebecca a táskájából ragtapaszt vett el?. Erica leült egy padra és beragasztotta a sarkát, aztán elindultak az üzletek felé. A fiúk betértek egy sportáruházba, Ericáék továbbmentek, s hamarosan találtak egy kis cip?boltot. Erica szinte azonnal rálelt egy könny? kis félcip?re, szerencséje volt, nem érte el a sebet a lábán. Ahogy kiléptek a boltból, egy színes plakát kapta meg a szemét. Kék háttéren egy ezüstszín?, modern vadászgép volt, s körülötte grafikázva régebbi típusok színesre festve. Alattuk felirat, mely erre a hétvégére repül?napra hívta az érdekl?d?ket.

– Nézd csak! – karolt Erica barátn?jébe. – Jó lenne megnézni!

– Én benne vagyok, ha a fiúknak is tetszik! – állt meg a két n? a plakát el?tt.

Erica egy férfit?l megkérdezte, merre van ez a reptér. Kiderült, hogy félóra-negyven perc körüli az út. Az óráján fél tíz volt, a plakát tíz órát írt kezdésként. Visszaindultak, Robert és Tom éppen egy m?szaki áruházból lépett ki.

Erica elmondta, hogy mit találtak, a fiúk rögtön beleegyeztek. Visszamentek az autóért, Roccot a szállóban hagyták, s alig telt el negyedóra, már úton voltak. Eleinte jól haladtak, de úgy húsz perc után bes?r?södött a forgalom, s az utolsó mérföldeken már araszoltak a sorban. Reggel felh?s volt az ég, de lassan kezdett fel-felszakadozni és néha a nap is kibukkant. Erica kinézett az ablakon, s fent valami megcsillant ezüstösen.

– Már látom! – el?bb mindannyian ránéztek, a hangja izgatott volt, majd hajolgattak az autóban, keresték az irányt, amerre az asszony mutatott. Egy modern harcigép különböz? figurákat „gyártott” sorban, hol látták, hol elt?nt a szemük el?l.

– Közel vagyunk! – mondta Tom, megnyomta az ajtón lév? gombokat, s az ablakok hangtalanul lesiklottak. Már hallani lehetett a gép hangját is. Távol volt, de dörgött a leveg?. Beálltak a parkoló autók közé. Mire a kapuhoz értek, halványan, de sütött a nap. Erica izgatottan indult el a tömeg felé. Mindenki a beton mellett sorban kiállított gépeket akarta látni. Ismét fülsiketít? zaj rengette a leveg?t, egy Harrier, helyb?l felszálló vadászgép emelkedett fel, s kis magasságban, anélkül, hogy bármerre haladt volna, függeszkedve megfordult háromszázhatvan fokban. Majd elmozdult, tolatott, s különböz? lélegzetelállító figurákat mutatott be, kivívva a néz?k elismerését. Televízióban már láttak ilyet, de életben egész más volt.

Óriási tömeg gy?lt össze, sokan plédeket terítettek le, s ülve követték az eseményeket. Voltak, akik campingszékekkel kerestek helyet. De a legtöbben a sorban kiállított gépeket járták körbe. Be lehetett ülni a pilótafülkékbe, lehetett fotózkodni bennük. A Harrier bemutatója véget ért, a közönség lelkes tapssal honorálta a látottakat. A helyét a leveg?ben egy apró piros kétfedel? Spitz váltotta fel, s pilótája fantasztikus m?repül? programot mutatott be. A már tiszta kék égen vidám színfolt volt a piros kis gép.

Ericáék haladtak az árral, s elérték az els? gépet a sorban, egy második világháborús bombázóból átalakított t?zoltórepül?t. A fiúk körüljárták, belenéztek. Erica megállt, el?ször nem tudta, mi az, az érzés, ami egyre jobban a hatalmába keríti. Aztán hirtelen bevillant egy kép. A régi reptér, ahonnan csapatosan szálltak fel, hogy védjék a bombázóikat a német vadászoktól. Hát persze! Beleszagolt a leveg?be. Az elégett üzemanyag, a föld, a f? illata, a felmeleged? leveg?ben keveredve. Minden repterek illata. Kezdte úgy érezni magát, mint a kipányvázott versenyló, aki hallja a többiek dobogását. A legapróbb sejtje is bizsergett, még mintha nagyon enyhe hányingert is érzett volna, amin meglep?dött, mert már úgy egy hete elmúltak a reggeli rosszullétei.

A fiúk most jöttek vissza a t?zoltógépt?l. Nézte Robertet. Érdekl?déssel nézte az éppen leveg?ben man?verez? gépet, de a szemében semmiféle vágyakozás nem csillogott.

Újra egy vadászgép pörgött fel a leveg?be.

– Te jó ég! A fülem! – kiabált Rebeccára, s igyekezett követni szemével a figurákat. Megdöbbentette, hogy ilyen nagyméret?, nagy sebesség? gépekkel milyen sz?ken tudnak fordulni: – Mennyire más ez a repülés! – gondolta. – Micsoda sebesség! T?zer?! Micsoda lehet?ség! Most úgy t?nik, a mi gépeinkkel akkor játékháborút vívtunk, és mégis mennyien belehaltak. Mit tudhatnak pusztítani ezek! Jó lenne, ha örökre csak bemutatókon mérnék össze az erejüket!

Továbbhaladtak, nézel?dtek. Ericában nem enyhült a nyugtalanság. Hol a leveg?ben lév? gépeket, hol a földön állókat figyelték. A napfény csillogott az ezüstszín? madarakon, a színesre festettek élénkebbek lettek. Tom, Robert és Rebecca bemásztak egy katonai szállítógépbe. Többen is mentek utánuk, nem vették észre, hogy Erica nincs velük. ? lassan továbbhaladt a sor vége felé. Ahogy nézel?dött, hogy mi van a gépsoron túl, a ritkásabb tömegben kis rés támadt, s odavonzotta a szemét. Az átláthatóság csak pár másodpercig tartott, de megdobogtatta a szívét, ugyanis a résen át egy Spitfire körvonalazódott. Szerényen lapult a nagy modern gépek árnyékában. Erica el?ször úgy gondolta, képzel?dött, de újra szétnyílt a tömeg egy pillanatra, és… Semmi kétség! Az egy Spitfiree! Mindenr?l megfeledkezett, s nyílegyenesen elindult a gép felé. Úgy vonzotta, mint a mágnes. Odaért. A gép sötétzöldre volt festve, fekete légcsavarkúppal.

– Pont olyan, mint az enyém volt! – gondolta, megsimogatta a légcsavar lapátját gyengéden… Gyönyör? állapotban volt a gép, látszott rajta, hogy tulajdonosának a szemefénye lehet. Senki más nem volt kíváncsi rá. ? felmászott és beült a pilótafülkébe. Belül is tökéletes volt, porszemet sem lehetett látni sehol. Mikor kés?bb visszaemlékezett erre a napra, úgy t?nt, mintha álmodta volna. Megsz?nt körülötte a világ. Nem hallotta a leveg?ben lév? gépet, a hangosbemondót. Csak ?k voltak a világ közepén, és egy érzés: felemelkedni! Fel! Fel! Szembenézni és elmerülni a nagy kékségben!

Ösztönösen mozdult a keze el?re, s a motor er?s remegéssel, nagy pöffenésekkel beindult. Páran épp meg akarták nézni a kis régiséget, ?k ijedten spricceltek szét.

Rebeccáék úgy gondolták, hogy Erica végigment a soron, ezért utánamentek. Épp akkor értek oda, mikor a gép döcögve, nehézkesen elindult a füvön, a farkát mutatva feléjük.

– Hol lehet Erica? – kiabálta Tom. – Ez az utolsó gép a sorban, ha visszaindult, találkoznunk kellett volna. Nálam van a táskája, még a mobilján sem tudom mecsengetni, ha ebben a zajban egyáltalán lehet telefonálni!

Közben a Spitfire tett egy bal fordulatot, most a betonnak állt háttal, mint az imént a sorban, Rebeccáéknak az oldalát mutatva. Egy pillanatra megállt. Erre Robert odapillantott:

– Te jó ég! Erica! – mutatott a gépre. Az asszony sz?ke haja éles kontrasztot alkotott a sötétzöld géppel. – Állítsák meg! Úristen! Állítsák meg! – Tom halálraváltan meredt feleségére a gépben. – Elszabadult vele a gép!

Idegesen körülnéztek, de senki nem hallotta a kiabálást, egy Mirage zaja minden mást elnyomott. Egy ötven körüli köpcös férfi, korabeli pilótaruhában, akkor ért oda.

– A gépem! Ki vitte el a gépem?! – elkezdett futni felé. Tom lendületet vett, s egy pillanat alatt a köpcös mellett futott.

– A feleségem ül a gépben!

– Tud repülni?

– Nem! Dehogy! Biztos véletlenül indította be.

– Véletlenül? – lihegte a köpcös, és hitetlenkedve nézett Tomra. Egyre nehezebben vette a leveg?t, de futott tovább, bár mindjobban lemaradt Tom mögött.

 

Erica nem nézett semerre, csak el?re. A gép el?tt letaposott sáv húzódott, szinte kínálta magát. Neki nem kellett a beton, mint a modern harci gépeknek.

Lassan szabadon engedte a lóer?ket, a gép elindult, s ahogy egyre több üzemanyaghoz jutott, úgy gyorsult, majd szépen, simán felemelkedett.

Rebecca és Robert Tommal egyszerre indult a gép felé, de nem tudták tartani a tempót a baba miatt. Mikor Tom eltávolodott, Robert megállította Rebeccát egy pillanatra.

– Mondd Reb! Lehet, hogy emlékszik rá, hogy’ kell repülni?

– Nem tudom! Remélem, hogy nem csak próbálkozik?! Menjünk!

Ahogy továbbindultak, egy autó húzott el mellettük, megállt Tom és a másik férfi mellett, valaki a nyitott ablakon keresztül beszélt velük valamit, aztán gyorsan elrobogott a középen felállított tribün felé, ahonnan közvetítették a bemutatót. A hangosbemondó azonnal közölte a néz?kkel, hogy elszabadult egy repül?gép egy látogató hölggyel, felkérte a néz?ket, hogy hagyják el az emelvényt és környékét, felszólította a t?zoltókat és ment?ket, hogy készüljenek fel esetleges balesetre. Addig természetesen a bemutatót leállították, nem kapott egyel?re újabb gép felszállási engedélyt. A néz?k felálltak a helyükön, úgy nézték a Spitfire-t. Voltak, akik elindultak, de ?k is csak lassan haladtak, a kíváncsiság legy?zte a félelmet, és ?k is a kis fürge repül?t nézték.

Erica, miután felemelte a gépet a földr?l, elindult felfelé, és csinált egy óriás bukfencet. Majd az alsó holtpontot elérve el?bb bal, majd jobb vízszintes orsóba vitte, s folytatta egyénileg improvizált bemutatóját.

Az emberek lassan visszaültek a helyükre, és arról beszéltek, hogy ez is benne lehet a programban, csak tréfa lehetett, hogy elszabadult. Így megnyugodva tapssal, integetéssel, füttyel fejezték ki tetszésüket Erica felé.

A köpcös megkönnyebbülve fújt egy nagyot: – Még hogy nem tud repülni! Ahhoz képest… és egy Spitfire-rel! – s barátságosan megveregette Tom vállát. – Öregem! A maga felesége nem lehet egy akármilyen n?! Jó vicc volt!

Tom már tajtékzott:

– De hát… Értse már meg! Még sohasem repült!

– Akkor én vagyok odafönt?

Tom idegesen megragadta a karját: – Még sosem…

Robert és Rebecca megálltak, mikor Erica a második orsót csinálta. Rob feleségére nézett hitetlenkedve:

– Tényleg emlékszik a repülésre is!

Az asszony a gépet nézte, és átölelte férje derekát:

– Nézd, milyen biztos kézzel irányítja a gépet! Gyönyör?en repül és látszik, hogy élvezi, amit csinál. Most sem bánod, hogy nem emlékszel? Bár ez olyan furcsán hangzik!

– Nem szeretnék emlékezni, így azt sem tudom, mit veszítek.

Tom Rebeccára pillantott, és annyira megdöbbent azon a nyugalmon, ami sugárzott róluk, hogy elfelejtette befejezni a mondatot.

Rebecca Tomra pillantva megfogta Robert kezét:

– Gyere, nyugtassuk meg!

Csak egy percre álltak meg, de Robert hirtelen úgy érezte, mintha id?tlen id?k óta ott állnának. Meghúzták lépteiket, s hamar Tomhoz és a pilótához értek. Erica zuhanásba vitte a gépet, olyan mélyre, hogy a közönség felhördült. Tom fehér lett, mint a fal, várta a robbanást. De a gép jóval távolabb, mint ahol elt?nt, hirtelen újra az ég felé tört b?g? motorral.

– Ti hogy lehettek ilyen nyugodtak?? – dörrent rá Tom a házaspárra, ahogy odaértek.

– Tom! Nyugodj meg! Nézd a gépet! Gyönyör?en repül! Erica tudja, mit csinál.

– Tudjátok, hogy sosem repült még!

A köpcös terpeszállásban, karba tett kézzel nézte a Spitfire-t, s nem tudta türt?ztetni magát:

– Hát, ha nem tanult a felesége repülni, akkor az anyatejjel szívhatta magába, mert n? létére elég kemény dolgokat csinál! Ráadásul egy Sptifire-rel?!

Tom mérgesen legyintett, s elfordult.

Erica alacsonyan elrepült a közönség el?tt a beton fölött, majd újra felhúzta a gépet, s újabb figurákkal bizonyította ügyességét.

Id?közben a hangosbemondó, miután a háttérben az ott lév? szakért?vel egyeztettek, aki szerint így csak gyakorlott pilóta repülhet, közölte a néz?kkel, hogy a rendez?knek is meglepetés volt a bemutató, ezért elnézést kértek, és emlékeztették a néz?ket, hogy a kis sötétzöld Spitfire-rel egy hölgy repül.

 

Rebecca el?vette táskájából a képet, s Tom elé tartotta. Tom futólag rápillantott, de idegesen eltolta az asszony kezét.

– Ne most, Reb! Ne most! – s szemével a hangja után a gépet kereste. Erica egy óriási bal fordulóval ismét a beton fölé fordult. Rebecca nem tágított, újra Tom elé tolta a képet:

– Tom! Nézd meg! Erica tudja, mit csinál!

Tom türelmetlenül ránézett a képre, majd újra a gépet akarta figyelni, de csak egy pillanatra nézett oda, s miel?tt megtalálta volna, visszakapta tekintetét. El?ször csak a fotón látható repül? maradt meg a fejében, mert a két gép egyforma volt. De rájött, hogy nem ez ragadta meg. A Spitfire mellett középtájon ott állt Robert és Erica. Rövid barna hajjal, és vagy tíz évvel fiatalabban, de a felesége volt, kissé b? pilóta overallban.

Tom Robertre nézett, és leforrázva kérdezte:

– Mikor? Hol készült ez?

A gép motorja újra feldörgött, s Erica egy gy?zelmi orsóval elrepült a beton fölött, majd ráfordult a kitaposott sávra, ahonnan felszállt, hogy letegye a gépet.

Mindannyian újra ?t nézték. Szépen, egyenletesen süllyedt, levéve a gázt, a motor hangja szelíden surrogóvá vált.

Tom el akarta ragadni a képet, de az asszony gyorsan eltette, s a száját összeszorítva jelezte, hogy ne szóljon egy szót se!  A gép tulajdonosa ott állt mellettük.

Tom úgy érezte, kimegy a lábából az er?. Halálosan kimerültnek érezte magát. Azon gondolkodott, hogy mikor repülhetett Erica és hol, Roberttel? Sok minden kavargott a fejében.

Közben Erica finoman letette a gépet a földre, s teljesen lelassítva visszagurult a helyére, ahonnan elindult. Egy utolsó gázfröccsöt adott, a motor még egyszer felpörgött, s leállt. Kinyitotta a kabintet?t, hallgatta a tapsot, füttyöt, ami neki szólt. Most érezte csak, hogy iszonyatosan elfáradt. Még ült egy kicsit, megsimította a m?szerfalat. Elköszönt. Aztán lassan kimászott, nem túl elegánsan. A lábai alig akarták megtartani, fájt a karja. Mikor a lába újra a földön volt, akkor nézett körül. Meglátta Tomot, ahogy felé rohan. Kissé lemaradva egy férfit korabeli pilóta ruhában. Rögtön tudta, hogy ? lehet a gép tulajdonosa, mögöttük távolabb Rebecca és Robert igyekezett felé.

 

 

Befejez? rész következik

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Tara Scott
Szerző Tara Scott 62 Írás
52 éves vagyok, Szolnokon élek családommal, valamint kutyákkal, és cicákkal. Szabadidőmben könyveket írok. Minden érdekel, ami kapcsolódik a repüléshez, állatokhoz, szeretethez. Nem velemszületett nevem, de már jó ideje (:))))) viselem: Lethenyei Zoltánné. Ezen a néven az iwiwen is megtaláltok. Ha mostanában nem engedélyezték a több- nejűséget, akkor egyedül vagyok még. Ott láthatjátok a családomon kívül az állatainkat is. "Családom, és egyéb állatfajták" /G. Durrell/ Hát, ennyit magamról.