Avi Ben Giora. : Jóslat egy házibulin

*

 

 

Nem nagyon hiszek a spirituális dogokban. Soha nem hittem se a kártyavetőknek, se azoknak a nagytudományú, kávézaccból jövőt jósolóknak, akik megmondták mi várható életemben, az elkövetkezőkben. Kétszer inogtam meg egy kicsit. Az egyik esetnek maradandó hatása is lett.

Fiatalon nagyon sokat jártam szórakozni. A hétvégéim mindig táblázva voltak, vagy buli valamelyik havernál, vagy klub, vagy ami éppen volt. Fiatalság bolondság és ez rámnézve nagyon is igaz volt. Sok, ma már röhögni való dolgot csináltunk a haverokkal. Egyik szórakozásunk az volt, hogy ha éppen nem ért rá az „éppen soros” barátnőnk, kell a változatosság jelszóval, elmentünk valahova „csajozni”. Ilyen alkalmakkor mindig történt valami olyan hecc, vagy poén, ami sokáig aztán téma volt a társaságban. Pláne akkor, ha az illetőnek az éppen „konstans” állandó barátnője fülibe került.

Történt, hogy pont a vizsgaidőszak kezdetén elmentünk hárman haverok a Vár klubba. Mindég nagy volt a nyomorgás és abban az időben bizony ilyen helyekre csak klubtagságival lehetett bemenni. Hogy ne egy helyhez legyünk kötve, mindegyikünknek más és más klubokban volt tagságija. Költségbarát is volt, mert így egyszerre csak egy tagságiért kellett fizetni. Igen ám, de ezek legtöbb helyen fényképpel voltak ellátva és személyre szólóan állították ki. Mi persze nem ismertünk lehetetlent. Mindenhol megtaláltuk azt a bizonyos kiskaput. Ez–esetben is így volt. Már ismertek minket, de mindig el kellett játszani ugyanazt. A tagsági hivatalból feljogosított egy személy bevitelére, persze attól függően, hogy az illető nő volt, vagy férfi. Na nyilván, hogy mi lányokat akartunk bevinni és nem fiukat. De hát hármunkra jutott egy tagsági, és ezt kellet kibekkelni valahogy. Először persze kiválasztottunk egy éppen befelé araszóló lánykát, akinek nem volt partnere, de tagságija sem. Bement egyikünk a lánnyal és utána a hátsó kapun – amit mi tudtunk, de más nem – kijött a társ, és utána mehetett a következő partner. Persze felmerül a kérdés, ha ismertük a hátsó kaput, miért nem ezt használtuk? Roppant egyszerű oknál fogva. A rendezők – úgy látszik – számítottak ilyen turpisságokra, és a hátsó kapun kimenni lehetett, de vissza nem. Mindég volt valaki, aki ott állt ellenőrizni, hogy nem azért akar–e valaki kimenni, hogy társat csempésszen be. Ezúttal is így volt. Tibor volt az első, aki bement egy szőke szépséggel. Már vagy tíz perc is eltelt és csak nem jött ki. Aztán végre megjelent.

–  Mi a fenéért nem jöttél eddig?

–  Gondolod, olyan könnyű volt megszabadulni ettől a szőke szépségtől? Nem ismer senkit, és ahelyett hogy kihasználná, hogy bevittem, csak velem akart táncolni. Most is vár vissza.

– És mit mondtál neki?

– Mondtam, hogy olajat kell cserélnem. Nézett is nagyot, sőt meg is kérdezte, hogy milyen autóm van. Mondtam neki, egy ócska Jaguár.

– Naná, hogy felvillanyoztad. Majd akkor fog nagyot csodálkozni, ha látja, hogy egy Trabantod van, aminek az első kerekei roggyantak.

–  Most ne tököljetek, adjátok az écát. Ki a következő?

–  Menjen a Béla – mondtam –, én nézelődöm addig, úgyis idő kell, amíg ki tud jönni és hozza a papiruszt.

– Na, akkor gyere.

Mentek is. Béla megkapta a tagságit, amin kicserélte a fényképet és ment jegyet venni. Tibor meg már a megváltott jeggyel simán vissza tudott menni. Ez így ment minden egyes alkalommal. Munkaigényes volt a dolog és néha voltak is viták a jegyszedőkkel, hogy ez nem a te tagságid, meg hasonlók. Éppen ezért aztán egyre gyakrabban maradtunk otthon, és inkább házibulikat rendeztünk.

Közeledett a Szilveszter és persze nem akartunk elmenni, hát házibulit szerveztünk. Éppen én voltam a soros. Beszereztem mindent, amit csak gondoltam, de mindenkinek meghagytam, hozzon, amit gondol, én készítek, amire futja. Így is lett. Összekürtöltem barátot, barátnőt, mindenkit, aki csak eszembe jutott. Nagyot azért nem szervezhettem, mert igaz, hogy anyám nagyon modern és elnéző volt, de a lakás belméretei és a szomszédok tűrőképessége határos volt. Így is vagy húszan gyűltünk össze. Jó volt a hangulat és kezdtünk belemelegedni. Nekem akkor éppen nem volt „konstans” barátnőm. Persze mindig akadt valaki „talonban”, aki éppen ráért és hajlandó volt eljönni. Valahogy nehezen indult be nálam, mert már nagyon úgy tűnt, senki sem akar Szilveszter este velem bulizni. Ahány ilyen „ügyeletes” barátnőt hívtam telefonon, mindegyik kikosarazott, hogy „sajnálom, szólhattál volna előbb is, már foglalt vagyok”. Aztán úgy látszik megszánt az a nagy kaporszakállú Ámor, mert egy, volt régi iskolai barátnőm elfogadta a meghívást.

Hallelúja nem bőgök le, hogy szóló leszek. Nem jártunk, csak ismertük egymást a suliból és nálam mindig ő volt az úgynevezett „beugró”. Ezt persze ő is tudta, így is viszonyultunk egymáshoz és nagyon jól működött. Hol színház vagy mozi, esetleg kiállítás volt a program, na meg buli. Éjfél után, amikor már javában az új évet köszöntöttük, az én barátnőm kitalálta, öntsünk ólmot. E célra hozott magával hozzávaló eszközöket.

– Te értesz is valamit hozzá? Már az „analizáláshoz”.

– Peszre, van egy csomó ilyen könyvem is, meg szoktam kijárni egy igazi jósnőhöz Pomázra. Amit eddig mondott nekem, sorra bejött.

A társaságban mindenki fel volt dobva.

– Na hurrá, a akkor kezdjük el.

Legnagyobb bánatomra az est következő része ezzel telt el. Mindenkinek egyenként külön–külön mondta el, mire számíthat, mit lát a kiöntött formában, és közben még az illető tenyerét is tudálékosan áttanulmányozta. Fantasztikus volt, mert hajnalig a társaság rajta lógott és csak mondta kifogyhatatlanul az újabb és újabb jó, vagy rossz „előrejelzéseket”. Azért észre vehette, hogy túlságosan magamra vagyok hagyva, mert odajött hozzám is.

– Bocs, hogy téged hagytalak utoljára, na de te vagy a házigazda. Gyere, nézzük.

Vette a kis darab ólmot, belehelyezte a kanálba, majd egy öngyújtóval elkezdte melegíteni addig, amíg az ólom megolvadt. Utána beleöntötte egy odakészített vizes edénybe. Az azonnal megszilárdult és közben egyfajta fura formát vett fel. Mikor kihűlt, teljesen kezébe véve, tüzetesen tanulmányozni kezdte. Egy pillanatra elkomorult a tekintete, de utána már nevetni is kezdett.

– A tenyered is mutasd, mert amit ebben látok, az nem sok és nem is jó. Össze kell a kettőt hasonlítanom.

– Tessék, nézzed és mondd el, ha jó, ha rossz. Én úgysem hiszek ilyenben.

–  Akkor nem is vagy rá kíváncsi?

–  Azt nem mondtam, mondd csak bátran.

–  Jövőre, ha akarnád, akkor sem tudok már veled lenni, mert nem leszel itt.

–  Ugyan hol lennék?

–  Messze, valahol, valami nagy víz mellett.

–  És még mit látsz? – kérdeztem unottan. – Feleség, nők, gyerek?

–  Egyszer nősülsz, egy feleséged lesz és egy gyereked. Nem lesz túlzottan sikeres életed, de boldog házasságod lesz. És sok bonyodalom.

–  Na jó, kösz, ennyi elég is. Nem hiszem, hogy olyan szerencsém lesz, hogy egy nő mellett ki tudok tartani. Ismerem magamat annyira. És legalább három gyereket akarok. Unalmas egyedül, én is egyedüli gyerek voltam, nem voltak testvéreim.

– Eddig én ezt látom.

Reggelig jól kimulattuk magunkat és utána mindenki ment útjára.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy az, amit akkor, azon a Szilveszter éjjelen nekem jósolt, az valaha is igaz lehet. Pláne, hogy az egész szinte szórul–szóra beteljesedik. Sőt! Ő lett az a nő, aki már lassan huszonkilenc éve hallgathatja a hülyeségeimet.

És sajnos csak egy gyerekem lett, hiába is szerettünk volna többet. A többi haveromnak is, akiknek jósolt akkor, többé–kevésbé ugyanúgy bejöttek a dolgok. Évek múltán, amikor találkoztunk, egyszer unszolták, hogy jósoljon nekik újból, de nem vállalkozott rá. Még nekem sem teszi meg, pedig próbáltam rávenni, hátha tudja az éppen húzásra kerülő lottószámokat.

Azóta sem jártam jósnál, illetve még egyszer egy beduinnál, de az már egy másik történet.

Legutóbbi módosítás: 2010.01.25. @ 11:24 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 457 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen. "Adminguru: Panteonba helyezve, elment 2021. június 8.-án! Részvétünk a hozzátartozóknak!"