H.Pulai Éva : Ha…

 

 

Tudom: fázik.

Csak egy vékony, fehér lepedő a takarója.

Szeme sarkán, mintha egy könnycsepp gördülne végig.

Nagyon szép…

A legszebb, legcsinosabb huszonöt éves lány.

Gyönyörű, hosszú, formás combjai átsejlenek fekvés közben, betakarva is. Szőke hullámos haja a párnára simulva keretezi arcát.

Állunk mellette, és hallgatjuk, mesél: és patakokban folyik a könnyünk.

Nyaralni indultak… Három lány a kedvesével, vőlegényével, és még két fiú. Mindannyian barátok.

Már este tíz órakor elindultak egy Ford Tranzittal, hogy minél hamarabb leérjenek az olasz tengerpartra, ne a nagy forróságban kelljen vezetniük, utazniuk.

Vidámak, boldogok voltak, hiszen gyönyörű két hét várt rájuk.

Csak az út ne vezetett volna az M0-áson, mely olyan vályús nyomvonallal szabdalt…

Vagy ne zuhogott volna annyira az eső…

Talán, ha jobban láttak volna a sötét éjben…

Ha nem jött volna pont akkor szembe egy kamion…

Esetleg az út nem olyan magasan fut a körülvevő tájban…

Akkor nem fázna a szépséges lány most egy koporsóban.

Hatan haltak meg azon a nyári éjszakán.

A három fiú, kedvesével.

Egy autó sem állt meg a szakadó esőben.

Az egyik túlélő, halott barátainak összenyomorított testei között keresett a sötétségben egy telefont.

Ő hívta a mentőket.

Majd felkapaszkodott a csuszamos töltésen…

Csak a rémülettől remegő kamionos adott neki egy takarót, míg megérkezett a segítség.

 

09. 12. 07.

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1144 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva