Vandra Attila : És akkor…

CsAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

És akkor Gábor dühödten vágta be magát az ágyba, s húzta magára a paplant. Az már mégis sok, amit Ilka m?vel! Ilyeneket mondani neki! Sportot ?z abból, hogy megalázza a gyermek el?tt! S miután megalázta el?tte, még van képe ölbe kapni, s azt mondani, hogy „Nézd mit m?veltél!” S mire leveg?höz jutott volna a meglepetést?l, elt?nt vele a gyermekszobában, hogy „Gyere, fektesselek le…” A többit már nem hallotta. Mit kellett volna tennie, utána robogjon, s síró gyermek el?tt ugyanolyan hangnemben jellemezze az anyját, mint ahogy ? tette vele? Persze, akkor megint lenne oka belé kötni, hogy ”Szemernyit se vagy tekintettel a gyermekre, nem érdekel, hogy megijeszted, megríkatod, egy dolog érdekel, hogy kiengedd magadból a g?zt! A szavaidat sohase válogatod meg el?tte, nem érdekel, hogy esetleg rémálmai lesznek, téged nem érdekel már semmi és senki! Azt, hogy utána nekem kell megnyugtatnom, az sem érdekel, bezzeg ebben nem veszel sohase részt! Te rontod el, s másnak kell helyre hoznia! Te bezzeg mosod kezeidet!” – ketyegtek benne Ilka ezerszer ismételt szavai.

    Gáborban forrt a düh. Csak dühödten forgolódott az ágyban, elaludni nem bírt. A gyerekszobából hangfoszlányok sz?r?dtek át, de nem értette ?ket. Nehezen alszik el  a gyermek is… Persze, nem is csoda, ha ilyen hisztériás fehérnép az anyja, s el?tte rendez jelenetet. S még van képe ?rá kenni az egészet, s úgy állítani be, mintha mindenért ? lenne a hibás. Olyan abszurdak a vádjai, hogy neki még a hangja is elakad, hogy honnan szedi ?ket. Nem csoda, ha a gyermek rossz alvó, az anyjáról átragad rá is. Meg kell adni, mesterien forgatja a helyzetet úgy, hogy mindig ?t feketítse be. Mintha válóperre készülne, s meg akarná nyerni a gyermeket magának. Vagy nem is, hiszen ez abszurd, hiszen ekkora gyermeket úgyis az anyjának ítélnének. Mást akar. Azt tudja, hogy ezzel tud a legnagyobb sebet ejteni rajta, hiszen tudja, hogy imádja a kicsit. S kihasználja, hogy ? nem képes hasonló módon viselkedni. Tudja, hogy ? nem képes a gyermeknek fájdalmat okozni, s ha ezzel megvádolja, akkor ? képtelen visszavágni, mert félti a gyermeket. Micsoda gátlástalan n?személy! Bezzeg ?t nem érdekli, hogy a gyermek lelkén sebet üt! Bezzeg nem érdekli, hogy azzal, hogy ?t bemocskolja, a gyermeknek árt! S én ebbe az aljas fehérnépbe voltam szerelmes!

    „Nem, a sarkamra kell állnom, vissza kell szereznem a becsületemet. Nem hagyhatom, hogy egy ilyen… Egy ilyen…” – kereste kétségbeesetten a szavakat, kifogyván a jelz?kb?l. Majd holnap, ha a anyósom elviszi, ketten leszünk, akkor megmondom neki  a magamét! Nem t?röm, hogy ezt tegye velem! A sarkomra állok, s ha a gyermek nem hallja, akkor majd kitátom a számat, s úgy megmondom neki, hogy azt nem teszi zsebre. Próbálta elképzelni, amit mond neki. Sehogy sem volt megelégedve „el?adásával”. Mindig maga el?tt látta Ilkát, ahogy kiforgatja a szavait. Lassan egyfajta félálomba került, hol ébren volt, hogy magával ragadta a képzelete ezen ébrenlét és álom közti állapotban, melyben úgy t?nt neki, hogy minden zajt hall maga körül.

    S ekkor, bár a gyerekszobára nyíló ajtó nyílását nem hallotta, megérezte, amikor Ilka mellé bújt az ágyba. „Már épp elaludtam” – dühöngött. „Nem tud finomabban ágyba bújni? Hát persze, miért is próbálkozna, hiszen ? a gyermek lelkén is átgázol. De nem baj, holnap úgy megmondom neki…”

    Kis id? múlva egy kéz csúszott át az ? paplanja alá. Egy ideig mintha habozott volna, majd siklani kezdett a hátán, s a hóna alá csúszott. „Hagyj békén!” – gondolta Gábor, de nem szólt semmit, hanem tüntet?en nem mozdult. Ám a kéz tovább csúszott, lefelé a mellén, s a hozzá tartozó test is közelebb csúszott az ágyban. „Most felébresztettél!” – kezdett megint tombolni Gáborban az adrenalin. – „Ha ezt akarod, hát legyen, megmondom neked most a magamét! – fordult szembe Ilkával, de nem tudta szóra nyitni száját, mert egy másik szájba ütközött. „Milyen forró a szája” – villant át az agyán, teste még ellenkezett egy ideig, de lassan (vagy inkább gyorsan?) lanyhult a testének ellenállása, merevsége hamar elmúlt, s megadóan hagyta magát ölelni. Néhány pillanat múlva vár az ? keze is átsiklott ölelésbe, majd az alsó keze is Ilka alá furakodott, elcsúszva az Ilka ellentétes irányba furakodó karja mellett, s vadul egymáshoz ölelték egymást. Ekkor már úgy ömlöttek a vérébe a hormonok, mint az Amazonas a torkolatánál. Érezte, hogy pulzusa egyre gyorsul, s ahogy minden mozdulatára fokozódik az átölelt testben is az izgalom. „Vajon bevette-e a mai pasztilláját?” – futott át az agyán egy pillanatra, de e költ?i kérdésre nem érdekelte a válasz. ? se tudta, hogy és miként gombolódott ki rajta a pizsamakabát, lelökte magáról, de közben szájuk nem engedte el egymást. Éget?en forró volt a hozzá simuló n?i mell, mely arra ingerelte, hogy keze közelítsen hozzá. Lassú mozdulattal körözött felesége melle körül, cirógatva, miközben érezte, hogy Ilka egyre úgy helyezkedik, hogy felkínálja neki a mellét, mintha azt mondaná: „Fogd már meg! Fogd már meg!” Végül engedett a „csábításnak”, f?leg, hogy ? is égett az izgalomtól, hogy megtegye. Mindketten megvonaglottak erre az érintésre, s ett?l újra elöntötte a forróság. Egyre n?tt benne az izgalom, s miután a paplan alatt félkézzel letolta magáról a pizsamanadrágot, és lehámozta Ilkáról is, heves birkózásba kezdtek. Lélegzetük egyre gyorsabb, és szaggatottabb lett. „Most, ha azt mondaná: Ne! Nem akarom! – képtelen lennék leállni”- villant át az agyán, egy pillanatig megértve azt az érzést, ami a nemi er?szakot elkövet?ket motiválja, de ez azonnal törl?dött is tudatából, nem gondolt már semmire, hagyta magát a vágy által hajtani tovább, tovább… És akkor lélegzetük egyre ziláltabb lett, egymás húsába martak, Gábor érezte, nem bírja tovább, meg kell tennie most! Most! De azonnal!

    És akkor az épp rajta fekv? Ilka hirtelen hátára fordult, magára vonva ?t. „Most! Most!” – suttogta zilálva, És akkor… És akkor… Nyikordult egyet az ajtó, s egy vékony hangocska szólalt meg: „Mami, vedd le rólam a hálózsákot, nagyon kell pisikáljak…”

    És akkor… Amit Gábor gondolt, azt nem idézem. Az még tizennyolc éven felülieknek se való.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.11.11. @ 20:44 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.