Szögedi Judit : Kutyafüle történetei – VI.

Nyomtatás

Álmodott. Tarka, keszekusza képek folyama hömpölygött zárt szemhéja alatt. Feszült és nyugtalan, izzasztó alvás volt ez, pedig nem álmodott rosszat, mégis, úgy érezte, valami baljóslatú gomolygás az egész. Pár órája tudtak csak elpihenni, mert hajnali háromig hallgatták a szakaszosan óbégató, hazafelé tántorgó részeg falubelieket.
    Ezt a nem éppen idillikus képet éktelen dörömbölés és kiabálás szaggatta széjjel…
    Rosszkedv?en ébredezett és még csukott szemmel morgott:
    – A fene vigye el… Mi van már megint? Ki az az ?rült, aki majd’  betöri az ablakot?!
    Kinyitotta a szemét.
    Még sötét volt, a régi csörg? órán lustán billegett egyet a nagymutató.
    Fél öt.
    Fülében szavakká formálódott a kiabálás:
    – Margittom! Ébreggyé már f?! Jaj, Istenem, gyere má’ az Ég álgyon meg! Borzasztó dolog történt! Meghótt a Pista báttyád! Meg?ték!
    Lidi néni kiabált és már a bejárati ajtót verte.
    Édes kapkodva öltözött.
    – Várj már egy kicsit, rögtön megyek! – szólt ki hangosan Lidi néninek.
    Atyavilág – döbbent meg Kutyafüle.
    Ilyen nincs…
    Megölték a Dékány Pista bácsit?! Ki, hogy, miért?
    Édes nagybátyja, mióta elhalt a felesége, egyedül él? csöndes, jóindulatú ember volt. Közel a nyolcvanadik évéhez, ezért már állatokat sem tartott.
    Öt házzal lejjebb lakott mint Kutyafüléék.
    Édes naponta átjárt hozzá  beszélgetni, ha kellett, bevásárolt neki a boltba ezt-azt.
Miért ölték meg? Kinek ártott? Ráadásul, amióta az eszét tudja, ebben a faluban még nem történt gyilkosság. Elgondolkodott.

Gyil-kos-ság… Milyen ronda szó ez. Rátapad az nyelvre, beleég az agyba.
    Gyorsan elkezdett öltözni. Már csak megnézi ? is, mi a helyzet!
    Sietett Édes után.
    Édes a konyhában a régi, reves hokedlin kuporgott és sírt.
    Lidi néni éppen ott tartott, hogy:
    -… és tudod ki vót, tudod? Hát éppen a Laci gyerek! A szomszéggya fia! Ki gondúta vóna, hisz’  mennyit segített rajta Pista báttyád… Pénzt is adott neki, peniglen Te is tudod, nem szegíny annak a gyeröknek az Aptya…  És képzed, az, az elvetemedett el?tte még az saját annyát is meggyilkúta! Belökte az udvarukba álló, új kútba, oszt’ átment Pista bátyádho’ és azt is meg?te.
    Lidi néni vagy huszadszor bogozta széjjel és kötötte össze a fejkend?je sarkait a beszéd alatt és gyanúsan szürke zsebkend?be fújogatta az orrát minden szó után.
    – Istenem, Istenem… Szegíny Pista báttyád… Micsoda halál! De miér, mond Margittom, mér’ ?? – törölgette meg a szemeit is.
    A bejárati ajtón kopogtak.
    Édes kinyitotta és ott állt két rend?r.
    Valamit mondtak – Kutyafüle nem értette Lidi néni rídogálása, nyögdécselései miatt -, Édes bólogatott és elindult kifelé:
    – Át kell mennem azonosítani, hogy a megölt ember az valóban Pista bátyám-e?
    Lidi néni fürgén felpattant a helyér?l:
    – Ekisérlek, hogy ha rosszul lesz? ne legyél egyedül! – jelentette ki ellentmondást nem t?r? hangon. Könnyei elt?ntek az újabb izgalmas történés lehet?ségének hatására.
    – Te maradj – intett Édes Kutyafülének, aki bólogatott és azt gondolta: „Naná, hogy nem maradok. Én is kíváncsi vagyok mi történt. És látni akarom, hogy milyen egy megölt halott”.
    S amint egyedül maradt, uccu neki, a hátsó kerteken keresztül beóvakodott Pista bácsi udvarába.
    A rend?rök nem vették észre.
    A kerítés el?tt rengeteg ember állt és beszélgettek. Sokan az éjszakai hálóruhájukra húzott otthonkában, vagy kabátban voltak és papucsban toporogtak. Az els? sorban állók nyújtogatták a nyakukat, hallgatóztak, majd a hátuk mögött állóknak továbbadták, amit láttak és megtudtak.
    Kutyafüle is nézett, de nem látott mást, csak azt, hogy Pista bácsi  keresztbe fekszik a ház ajtójában.  Csizmás lábai mozdulatlanul lógtak ki a verandára, hasán a ruha valami fekete, nyálkás folyadékkal van bekenve.
    Mozdulatlan az egész, hatalmas test… A szemei nyitva, de olyan… fénytelenek… ÜRES a nézése… Nincs benne SEMMI.

Vagyis, a SEMMI van bennük.
    Újabb rend?rautó állt be a ház elé.
    A tömeg felzúgott.
    – Itt van! Meghozták azt az alávaló, anyagyilkost!! – És gy?lölködve néztek az autóból kiráncigált, húsz év körüli gyerekre.
    Az zavarodottan nézett körül szódásüveg vastagságú szemüvege mögül, vörös-sz?ke, göndör haja izzadságtól tapadt a fejére, vastag, húsos szája lefittyedt.
    Furcsán ment. Keze, lába bilincsben. El?bb a másik ház udvarára vitték, majd nem sokkal kés?bb megjelentek vele Pista bácsi kerítése el?tt és belöködték az udvarra.
    – Ez a gyilkos? A L.Laci?? – csodálkozott el Kutyafüle.
    Néha látta, amint kikent-cicomázott, vastag combú, vörösre rúzsozott szájjal röhög? csajok kísérték haza, állítólag amolyan „rosszfélék”.
    Csöndes, magának való, társaságba nem járkáló srác volt Laci. ? is, talán, ha két mondatot beszélt vele.

– Hogyan tehetett ilyeneket? Hogy volt képes megölni a saját anyját?? És ez megtette… Ki gondolná, ha ránéz?!! – hitetlenkedve ámuldozott.
    Az udvarra beérve Laci meglátta Pista bácsi testét és összerogyott, fetrengeni kezdett a f?ben, mint egy ronda giliszta.
    – Én nem akartam! Miért nyitotta ki az ajtót… nem öltem volna meg… Miért engedett be!?! – visítozta habzó szájjal, és markolta a füvet, dobálta földdarabokat, mintha Pista bácsit okolta volna, hogy ?t gyilkosává tette.
    L. Lacinak sem az Apját, sem a n?vérét nem látta senki ott, sem akkor, sem kés?bb.
    A rend?rök nagynehezen felrángatták, visszatuszkolták az autóba és elhajtottak vele.
    Kutyafüle eleget látott, hallott s ahogy jött, úgy ment haza is.
    Édes már otthon volt, és ott volt Pista bácsi fia, „Jánosom” is, Édes unokaöccse.
    Együtt sírdogáltak – Kutyafüle még nem látott síró férfit -, és keseregtek egy darabig, majd halkan megbeszélték a tennivalókat.
    – Margitkám… Rád bíznám a papot, meg a temetési hercehurcát. Mindent fizetek… Én most nem bírok semmit se csinálni… – ült magába roskadva János bácsi.
    – Persze, Jánoskám. Még ma beszélek is a pappal – felelte Édes könnyeit nyelve.

János bá’ a sapkáját gy?rögette, meg-megrázta a fejét és hallgatott.

Kutyafüle csendben állt az ajtófélfának támaszkodva. A keser?ség, gyász fojtó légköre szétáradt a konyhában.
    – Az Úristenit annak a rohadt kölyöknek, hogy rohatt vóna meg az annyába! – ugrott fel hirtelen János bá’.
    – Az én dógos, tisztességes Apámnak így kelljen meghania! – dühödten csapott az asztalra. – Remélem, akasztófán végzi a bitang fattya! Mert ha nem, …az éll? Istenre esküszöm, én fojtom meg enkezemmel!! – mondta haragtól elsötétül? tekintettel.
    Egy hét múlva megvolt a temetés.
    Ahogy falun szokták mondani, „szép temetés vót, megadták a móggyát neki”.
    Aztán megvolt L. Laci tárgyalása is.
    B?nösnek találták kétrendbeli, el?re megfontolt, nem anyagi okból elkövetett gyilkosságban.
    …és egy kora hajnalon felakasztották. Azért a SEMMIÉRT, amit Kutyafüle Pista bácsi szemeiben látott –
Élt 21 évet.