Amikor az ajtó végre kitárult,
napfény áradt a szobából.
? az ágyban feküdt, szemében
apró csillagok kacaráztak,
lendült volna felém, de
már nem volt ura önmagának.
Csak ölelt és simogatott,
de a rám tekered? gondolatot
nem tudta el?zni a fejemb?l.
Mennyire várt,
morzsolva üres órák sorát,
remeg? kezével,
ki tudja, hányadszor törölte meg szemét,
míg meghallotta az ismer?s lépteket.
Sohasem mondta, hogy szeret.
Legutóbbi módosítás: 2009.11.04. @ 10:20 :: Matos Maja
