Böröczki Mihály - Mityka : Gödörlakó

Nyomtatás

Először féltem, hogy agyontapossák a házak, megüti az aszfalt,

rácsapódnak a játszóterek négyzetei és téglalapjai.

De ő gödröket talált a felvonulási épületek helyén, néhány

ott felejtett diófát,

és két jókora bemélyedést az eső utáni tócsának.

Földbe ragadt vasdarabok, megátalkodott bokrok konok barátja lett,

s a gazzal benőtt hepe-hupák közt hegyesre sebzett deszkacsonkkal

kutatott giliszták, százlábúak és csak az általa ismert

apró, fekete bogarak után.

Odaviharzott iskola után, feles biciklijétől kicsorbult a járdaszegély,

pendülve ugrottak félre a villámirammal megközelített

kavicsdarabok.

Hibátlan ösztöne mindig a hajmeresztő dolgokig sodorta,

s ha nagyritkán beszédbe elegyedtünk – mesélte-mutatta merre járt

– elhagyott mezei utak a városon túl, kiskert az oladi domb alatt

(az első – Paradicsomháború piros mezeje) – aztán újra vissza

az értelmetlenül ágaskodó házak közé.

Ideig-percekig követtem is , hogy aztán a sehogy se ellenőrizhető

zeg-zugokból kényszeredetten visszakozzak a szemmel befogható

apróbb terekbe:

          látom, ahogy a lépcsőház gyerekeivel összegyűjti

          a ház előtti fűbe hajigált cigarettacsikkeket,

          és tetszelgős halmot épít belőle a bűzölgő

          szeméttároló mögött.

          Apróhúga kipirult arccal mutogatja

          a járókelőknek a magántulajdont – és igazit csodálkozik

          a nagy felnőttek oda se figyelésén.

          Mi pedig – a lépcsőházi nagyok – ülünk a ház előtt

          a piros padon,

          (odacsentük egy valamikori pihenőféléből,

          visszarakták,

          újra hoztuk,

          mígnem ott felejtődött véglegesen,

          őrizve valami csakazértis győzelmet)

Néztük a kölyköket, a bolt előtti térség légüres nyüzsgését

– ügyet sem vetve a csikkhalmazra – így aztán senki se tudta meg,

és valamiért tökéletesen lényegtelen is volt, hogy szemétbe került-e,

vagy visszamosta az eső az erőszakoskodó bokrok közötti fűbe.

Mert mára már ennek is nyoma veszett.

A piros padot évek múltán a házhoz láncolták, de a történetek már

befoghatatlanok

– akár a fürdőkád vízében bujkáló szappan – az alig-érintés után

örökösen kicsúsznak a kezeink közül.