Kerekes László : Végtelen mínusz egy

Ez a rövidke írás még ?rzi egykori versíró múltam nyomait.

A ház hatszöglet? volt, minden oldalán bejárattal.
Zanzi találomra választott ajtót, miután jól szemügyre vette a helyet.
Kellemesen rózsaszín falai bizalmat ébresztettek benne.
?sz hajába port fújt a szél, rendetlen öltözéke lötyögött sovány testén.
Lenyomta a kilincset, és belépett. Egyetlen helyiség tárult a szeme elé.
A falakon festmények függtek, fest?i összevisszaságban. Tájképek és portrék, csendéletek és absztrakt alkotások egymás hegyén-hátán.
Sehol egy bútor, egy lámpa, egy ember.
Zanzi magához szorította a kezében tartott tekercset, és óvatos léptekkel körüljárta a szobát.
Talált egy üres helyet, és gyakorlott mozdulatokkal elhelyezte a saját képét.
Még egy gyors pillantást vetett körbe, aztán továbbállt.

A ház kör alakú volt, egyetlen ajtóval.
Tanka hamar rátalált, és szokott, siet?s lépteivel egyenesen felé tartott.
Észre sem vette a csupasz falakat, az ívelt ablakokból ferdén hulló fénysugarakat.
Kicsi, sárgás árnyalatú szeme az egymás mellé tolt asztalokat fürkészte.
Nyitott könyvek hevertek szerteszét. Tanka felfújta az arcát, és szusszantott. Sorra szemügyre vette a kínálkozó lapokat.
Némelyik szöveg ismer?s volt, azokon végigsimított, másokon csak átszaladt a tekintete. Szürke b?rkabátja alól el?vette saját kötetét.
Kinyitotta a megjelölt oldalon, aztán az egyik, er?sen porosodó könyvre tette.
Ujja hegyére csókot szórt, és babonásan megérintette a lapot.
Az ajtó halk nyikordulással csukódott be mögötte.

A ház négyszögletes volt. Se ajtaja, se ablaka.
Hologramok forogtak a sarkokban. A döngölt földpadlón széttaposott madáreleség.
Az ember kopott, vörösbársonyos karosszékben ült, kezében pipaformájú tollal.
Nem írt, nem rajzolt, csak fogta a tollat, és nézte az érkez?ket.
Látta, amint Zanzi visszaérkezik, és apró cédulákat ragaszt néhány kép alá.
Tanka éppen mellette áll, és bele-belelapoz a hever? könyvekbe.
Sokan érkeztek, de egymást nem láthatták, mert mindegyik más-más dimenzióban létezett.
Egyedül a székben ül?, néma ember szeme követhette az egymáson átsuhanó árnyalakokat.

?t pedig nem figyelte más, csak a telihold.

Legutóbbi módosítás: 2009.10.13. @ 09:00 :: Kerekes László
Szerző Kerekes László 3 Írás
Olykor írok, olykor olvasok. A versek már nem születnek bennem.