Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.
Apja, Krúdy Gyula jómódú nyíregyházi ügyvéd; anyja, Csákányi Júlia szobalány. Krúdyt törvénytelen gyerekként anyakönyvezték, szülei csak 1895-ben, tizedik gyermekük születése után házasodtak össze.
Iskoláit szül?városában, Szatmárnémetiben és Podolinban végezte. A család els?szülött fia csak író akart lenni és semmi más. Tizenöt éves korában jelent meg els? novellája nyomtatásban, s ezt gyors egymásutánban még nyolc írás követte. Érettségijéig több mint kétszáz novellát publikált, közben diákújságokat adott ki, megszervezte a nyíregyházi sajtóirodát, hogy hírekkel lássa el a f?városi lapokat. 17 éves volt, amikor a tuzséri hipnózistragédiáról szóló tudósítását – 1894-ben Tuzséron egy amat?r hipnotiz?r médiuma hipnotizálás közben összeesett és meghalt – átvette a kor európai sajtója.
Az érettségi idején Debrecenben újságíró – „Az apám – büszke, nagyralátó ember – azt hitte, hogy majd követ leszek Párizsban. Az anyám szolgabírót szeretett volna nevelni bel?lem. Egy napon aztán megszöktem a háztól. Beálltam hírlapírónak Debrecenbe. Öreg tanárom, Porubszky Pál egy hét múlva értem jött: legalább az érettségi vizsgát tegyem le elébb”; „Hírlapírónak szöktem el a szül?i háztól, vidéki színészn?be bolondultam, boldog voltam, m?vész voltam, ittam, mulattam, szerettem, nem is tudom, hogy mi történt velem…” -, kés?bb a nagyváradi Szabadság szerkeszt?ségében dolgozott.
A millenniumi ünnepségekre Pestre utazott, bekapcsolódott a századforduló pezsg? irodalmi világába, s élte a bohém m?vész mindennapjait. 1897-ben ismerkedett meg a nála csaknem hét évvel id?sebb Spiegler Bellával. Bár egyikük szülei sem helyeselték a kapcsolatot, 1899 végén összeházasodtak.
1900-ban született Gyula fia, 1902-ben Ilona, 1907-ben Mária lánya. 1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken el?fizet?ket próbált szerezni Összegy?jtött M?veinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához.
Elképeszt?en sokat dolgozott. A századfordulóig közel félezer elbeszélést írt, hét kisregénye jelent meg a lapokban, könyv alakban került az olvasók elé egy novelláskötete és egy regénye.
„Vastag, kerek tollszárral, hegyes tollal, diósgy?ri árkusokra rótta apró gyöngybet?it. Még mindig napi 16 oldalt, Jókai teljesítményét szabta ki magának. Hosszú, gyötrelmes órákig tartó munkája közben csak néha állt meg. Ekkor karjait, ujjait tornásztatta, ropogtatta, s rágyújtott ki tudja hányadik Stambul-cigarettájára” – emlékezik lánya, Krúdy Zsuzsa.
Bár népszer? író, az igazi ismertséget egy párbaj hozta meg számára. 1911-ben egy borozóban egy vagdalkozó huszártisztt?l könnyedén elvette a kardját, s lovagias gesztussal átadta egy hölgynek. Ett?l kezdve legendák keringtek kivételes testi erejér?l, a n?khöz f?z?d? kapcsolatáról, hetekig tartó mulatozásairól.
Major Henrik karikatúrája Krúdyról
A világháború kitörése után katonai szolgálatra alkalmasnak találták, de nem kellet bevonulnia. Ekkor készült jelent?s m?vei: Palotai álmok, 1914; Aranykéz utcai szép napok, 1916; 1916-ban megkapta a Székesf?város Ferenc József irodalmi díját. ?szi utazások a vörös postakocsin, 1917. 1918-ban a Margitszigetre költözött. Elvált, majd 1919-ben házasságot kötött Várady Zsuzsával, s megszületett kislánya, Zsuzsanna (1919-1992). A forradalom idején közírói szerepet vállalt, Móriczcal és Gárdonyival a Néplapot szerkesztette, riportot írt a kápolnai földosztásról. Az év terméséhez az Asszonyságok díja cím? regénye is hozzátartozik.
1920-21-ben, a Tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene. Anyagi helyzete romlott, m?veit csak elvétve adták ki. 1925-ben irodalmi m?ködésének 25. évfordulóját ünnepelték. Újra el?fizet?ket gy?jtött, ezúttal az Athenaeumnál készül? tízkötetes életm?-válogatására, nem sok eredménnyel, majd Hatvany Lajosnál vendégeskedett Bécsben.
A húszas években népszer?sége csökkent, publikációs és anyagi gondokkal küszködött. Nem tartozott egyetlen irodalmi csoportosulás tagjai közé sem. 1926-27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról; a Liget-szanatóriumba került, s az orvos eltiltotta eddigi életformájától. Szervi szívbaj, nehéz légzés, beteg gyomor, máj, tüd?. Le kellett szoknia a lucullusi lakomákról-ivászatokról is. Történelmi tanulmányokat gy?jtött a Három királyhoz. 1928-ban, ötvenedik születésnapján Krúdy-est hangzott el a rádióban.
Krúdy Gyula (1930 k.)
1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom cím? kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött, a Templom utca 15-be.
1931-32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. Ahogyan Szép Ern? novellájában elbeszéli, ekkoriban vívott kardpárbajt egy katonatiszttel, akit ügyes vágással örökre meg is nyomorított. (A százados ui. becsmérl?, antiszemita kijelentést tett a kisdolgát éjszaka, békésen, az utcán végz?, kapatos íróra.) Etájt kapott 250 fontot ajándékba Rothermere lordtól. 1932 júniusában hitelez?i mégis cs?deljárást kezdeményeztek ellene, ekkor vagyontalansági esküt tett. Nyár végén megint kórházba került, sokat szenvedett, de valamennyire rendbe jött, s hazatért Óbudára.
1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdték felmondani a szolgálatot. Kilakoltatási végzést kapott, villanyát is kikapcsolták. Lakbérhátraléka 360 peng?re rúgott. Fizetni nem tudott, végrehajtók zaklatták. Május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében.
1933. május 12-én hajnalban halt meg Budapesten, koporsóját körülvették a m?veit ihlet? alakok, a nyírségi urak, a zsokék, a pincérek, örömlányok – alkotásait azonban csak a negyvenes években fedezték fel újra. Temetésén a hivatalos Magyarország képvisel?i nem vettek részt.
Krúdy Gyula a magyar irodalom legtermékenyebb alkotója; többet írt, mint Jókai vagy Mikszáth, s hatalmas életm?vének jelent?s része máig vidéki újságok oldalain lappang.
Az állandóan új m?vekkel gazdagodó Krúdy-életm? a magyar irodalom egyik legváltozatosabb korszakában formálódott. A kései Jókai, Mikszáth, majd Ady költészete és a Nyugat indulása fut párhuzamosan m?vészetével. A pálya végén a kiteljesed? Babits, Kosztolányi és József Attila a kortársa. Krúdy munkásságának id?szaka a stílusrobbanások kora: a kés?romantika, a realizmus, a naturalizmus, az impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió, szürrealizmus, új tárgyiasság stílusjegyei egyaránt fellelhet?ek különböz? korszakaiban írt m?veiben.
„Számára – mint író számára – a bomlás, a hanyatlás mond csak jelent?set. Színek, hangok, ízek, szagok felidézése, az impresszionizmus, a romantika, a szecesszió és a realizmus eszközeinek egymásba oldódása jellemzi írásait, s ezen belül fokonként az utóbbi elemek jutnak növekv? szerephez. Cselekmény tekintetében nem túlzottan gazdagok m?vei. Krúdy írásm?vészetének titka a stílusában rejlik. Mondatai zeneileg formáltak, ez a lágy zeneiség azonban olyan lazán bontakozik ki, hogy közben a hanyagságig men? spontaneitás élményét kelti. /…/ Irónia és meghatottság, légiesen finom körülírás és egyszer? tényközlés – mindez ott van asszociációk láncolatából kialakuló mondataiban.” (Tamás Attila)
„Stílusában is felt?n?, magányos jelenség Krúdy. Nála a leírás konkrét tárgyainak gazdag szubjektív társításokon alapuló els?dleges funkciója az álomszer? hangulat felkeltése. Az elmúlt régi, szép id?k (rendszerint közelmúlt) hangulatainak felidézését romantikus jelleg? múlt iránti nosztalgia, melankólia, olykor irónia hatja át. Az id?síkokat egybemossa. Ezt nevezi Szerb Antal „szálelvesztési technikának”. Az id?rend összekeverésével (id?bontással és pillanatba–tömörítéssel) felszabadított asszociációk és f?leg maga az emlékként és még inkább álomként felidézett hangulatkép impresszionista sajátosságokkal telít?dik. Krúdy stílustörténeti érdeme az is, hogy a próza el?adásmódjában a mikszáthi anekdotizmust és der?s tónust meg a többi hagyományos formát modernizálta.” (Szabó Zoltán)
„Krúdyt olvasva néha azt érezzük, hogy a képek gazdagsága, az aprólékosan gondos kidolgozás hihetetlenül mély pesszimizmusból fakad: az író számára már csak a mellékes a fontos, az élet apró örömei. Nem a „kisrealizmus” diadala ez; Krúdy rezignált és búcsúzó mosollyal gy?jti össze a darabjaira hullott egységes valóság csillogó mozaikköveit.
Vagy éppenséggel: „csakazértis – optimizmus” lenne ez? Gyönyörköd?-gyönyörködtet? felmutatása annak: ilyen gazdag, ilyen kimeríthetetlen szépség? a világ!” (Kemény Gábor)
Pályája els? korszakában, a tízes évekig tartó id?szakban sokféle hatás formálja m?veit: Jókai kései írásainak sajátos romantikája, Mikszáth anekdotizmusa, Reviczky Gyula hangulatlírája és legf?képpen Turgenyev illúziótlan világszemlélete (Az aranybánya 1900; A podolíni kísértet,1906).
Saját hangját, a jellegzetes krúdys stílust legnagyobb sikert arató m?vével, A vörös postakocsival 1913 találja meg. A regénynek nincs egységes cselekménye, hagyományos expozíciója és zárlata sem. („Vannak dalok, amelyeket sohasem énekelnek végig”.) Két színészn? ismerkedik a „pesti vásárral”, ahol mindenki a boldogulás lehet?ségét keresi. („Pedig a földön azért vannak n?k és férfiak, hogy egymásnak tetszeni akarjanak.”) A címadó motívum, a vörös postakocsi jelkép és valóság egyszerre. A jelentés legáltalánosabb síkján a remények batárja, az élet kocsija a nem-életet él? Budapesten – mint ahogy tulajdonosa, a múltban és jelenben él? Alvinczi Eduárd, az élet hercege (az „els? gavallér Magyarországon”, aki „a n?k óhajtását mindig teljesíteni szereti”). Az író személyes szándéka szerint a még megmaradt vidéki élet üzen vele, a nagy és boldog XIX. század, amelyben ép és teljes volt az, ami az 1910-es években már csak töredékeiben található. A regény objektív jelentése szerint viszont a magyar feudalizmus vörös postakocsija dübörög az immár polgárosult Budapest utcáin. A m? h?sei – Alvinczi, Rezeda Kázmér, Horváth Klára – az „aranyfácán csillogású napokat” sóvárogják. (Rezeda, az egykori vidéki publicista, az író alakmása, tapasztalja az eszményei és a valóság közti szakadékot. Képzeletben Puskin világában él – minden fejezet el?tt Anyegin-mottó olvasható -, valójában kisszer? újságíró: „Kis zuglapomban számon tartom a színészn?k kedveseit, kitartóit, a hold járását és kereszt- és vezetéknevet adok a gyermekeknek…”) A regény az élethez vezet?, de oly ritkán célhoz ér? utakról szól, arról a mágneses er?r?l, mely vonzza a h?söket, akik – hogy legalább ámíthassák magukat – eladják lelküket a polgári világ ördögének, a pénznek.
Ady Endre írja a regényr?l: „A vörös postakocsi nemcsak a tegnapnak, az emlékezésnek szimbóluma, de a Krúdy-regény nagy társadalomtalanságáé. Azokról és úgy, akikr?l és ahogy Krúdy ír, csak az írhat, akinek társadalmi rangja tisztázhatatlan s állandóan a napidíjas és az úristen között lebeg?. Csak ez látja meg és kedveli a társadalom leghívebb reprezentálóit, azokat tudniillik, akik a társadalmon kívül bitangolnak.”
Krúdy Gyula kézírása
„… írói sikerem szinte elátkozottan, némán elkerült körülbelül harmincöt esztend?s koromig. A Szindbád-novellák nagyszer? ellenségeket, váratlan olvasókat szerzettek. Sok sápadt, gy?lölköd? arc lett ismer?söm. A könyvkiadó bátorságot kapott. A könyvecskéket kezdték venni Pesten és a Felvidéken. A sorsom mindenfelé taszigált a város egyik negyedéb?l a másikba. Mindig messzi Budán szerettem volna lakni, de csak a Margitszigetig jutottam egy régi házba, ahol hosszú, elgondolkoztató ?szöket, emberhangtalan teleket töltöttem”.
Krúdyt szeretett h?se végigkíséri egész alkotói útján, a Szindbád-történetek mindig az életm? legfontosabb pontjain jelennek meg. 1911-ben adja közre a Szindbád ifjúsága és utazásai cím? kötetét, majd egy év múlva a Francia kastély cím? regényét. Ezt követi 1915-ben a Szindbád: A feltámadás. A húszas évek novellái Szindbád megtérése címmel jelennek meg. 1929-33 között születnek az utolsó Szindbád-történetek. Az élet- és m?vészi utat a Purgatórium cím? kisregény zárja, melynek szintén a mitikus hajós a f?h?se.
A századforduló, a századel? mindent kétségessé tev?, bizonytalan id?szakában az írók, m?vészek a megtartó érték, az örök emberi keresésekor érthet? gesztussal fordulnak a mítoszhoz. A kor mitológia-igénye tükröz?dik James Joyce Ulysses cím? regényében, Ady biblikus hangvétel? verseiben és bibliai tárgyú novelláiban, Babits korai elbeszéléseiben és a Gólyakalifa cím? regényében. Az írói rendteremtés egyik lehetséges formája volt a készen kapott mitológiai életséma alkalmazása – így talál rá Krúdy is a keleti meseh?sre.
Krúdy a Szindbád nevet az Ezeregyéjszaka meséib?l, gyermekkorának kedvenc olvasmányából vette. Az els? Szindbád-elbeszélések – az els? öt út – még struktúrájukban is az Ezeregyéjszaka h?séhez és történeteihez igazodnak. E novellák alapszituációja: Szindbád elszegényedése, hogy volt szegény és gazdag, az eredeti mese indításához kapcsolódik:
„… apám keresked? volt, mégpedig a legel?kel?bb és leggazdagabb polgárok közül. Még kisgyerek voltam, amikor meghalt, és rámhagyta a vagyont, az ingatlanokat meg a majorokat. Feln?ttem és rátettem mindenre a kezemet, finom ételeket ettem, finom italokat ittam, fiatalemberekkel barátkoztam, finom öltözékekben cifrálkodtam, barátaimmal és társaimmal csavarogtam, és azt hittem, hogy ez örökké fog tartani, és hasznomra lesz. És ez így folyt egy ideig. Egyszer aztán mégis megjött az eszem: felocsúdtam léhaságomból, és észrevettem, hogy a sok kincs – volt, nincs, a sok szép ezüst elszállt, mint a füst, s amim volt, elvándorolt.” Az apa korai halála, a tékozló élet és a kifosztottság-érzet ott munkál a Krúdy-novellákban is.
Az Ezeregyéjszaka hét utazásához képest Krúdy-Szindbád öt ’igazi’ utat tesz. „… miután írói fikciójának megszerezte a szindbádi leszármazás hitelesítését, az ezeregyéji (nála ’sztambuli’) Szindbád helyébe észrevétlenül belopja Krúdy-Szindbádot, a mítosznak most már nincs szüksége az Ezeregyéjszaka kezességére: nagykorúsodott, kezeskedik saját magáért.” (Rónay György)
Szindbád alakja ugyanakkor az elbeszél? lírai hasonmása, alteregója is. Ez a m?vészi megoldás lehet?vé teszi, hogy a problémákat az alkotó az alakmásra vetítse, kilépjen önmaga köréb?l, új néz?pontot találjon. Még akkor is, ha az alteregókban sok az életrajzi elem, a személyes mozzanat. A tízes évek magyar irodalmában gyakori ez az elbeszél?i-lírai magatartás (Kosztolányi Dezs? szegény kisgyermeke, Babits Gólyakalifa cím? regényében Tábory Elemér, Ady Endre Margitája). Az alteregó szerepeltetése kihat a novella kompozíciójára is. Nem a történet válik fontossá, nem szilárd, logikai vázra épül a cselekmény, hanem a f?h?s hangulata, érzelmei állnak a középpontban.
A hídon (Ötödik út) cím? novella egy utazás története. A halálra készül? Szindbád elhatározza, hogy felkeresi azt a kisvárost, ahol katonáskodott. A tényleges, a térben megtett útnál fontosabb a múlt felidézése, az emlékek közötti utazás.
A századforduló egyik legfontosabb élménye az id? átélésének újfajta lehet?sége, az új id?viszonyok tudatosulása. Henri Bergson (1859-1941) francia filozófus Teremt? fejl?dés 1907 cím? m?vében megkülönbözteti az objektív, a mérhet? id?t és a tartamot, a szubjektív id?t. A kett? együtt van jelen életünkben, alakítva, formálva személyiségünket.
„A tartam a múltnak folytonos haladása, mely rágja a jelent és duzzad, amint el?remozog. Ha a múlt szüntelenül n?, akkor határtalanul meg is marad.”
Szindbád utazásai során az objektív id? mindent átformáló, megváltoztató hatásával találkozik. Szerelmei szépségét kikezdi az id?, gyakran már csak a lányukkal találkozik; ? maga fáradt, ?sz hajú úriember lesz. A reális id? az, amelyik megkérd?jelezi, nevetségessé vagy keser?vé teszi emlékeit, az emlékekben él? érzéseit:
„Szindbád hosszasan, elmerengve, álmodozva nézte a saját képét a medaillonban. Nini, milyen furcsa bajusza volt akkor, és haja milyen hullámos, mint egy fodrászé…”. De az élet változásával, az id? múlásával együtt éli át az élet változatlanságát, állandóságát is. Ennek legf?bb bizonyítékai a kisvárosok: „A városka (melyben Szindbád egykor katonáskodott) mintha mit sem változott volna. Némely vidéki város, a hegyek között, völgyekben, mintha századokig aludna, ha egyszer elalszik… Egy téren valahol egy boltajtó nyikorgott, és egy kis cseng? csilingelt, és Szindbádnak úgy t?nt fel, hogy huszonöt év el?tt sötét estéken ugyanúgy sírdogált az ajtó, csengett a kis cseng? gyertyákért, olajért járó cselédlányok keze alatt.” Ezt az élményt er?sítik fel a kisváros megálló toronyórái, melyek olyan id?t mutattak, „amilyen talán soha sincs.”
A múlt képei, hangulatai nem vesznek el, hanem újra felidézhet?ek. Nemcsak a városok, a tárgyak, a személyek bizonyítják az élet folytonosságát, hanem az élmények felidézhet?sége is. E bergsoni tétel szép képi megfogalmazása olvasható a novellában: „… és mindjárt ezután valahol, valamerre katonák trombitáltak, és Szindbád sétapálcáját, mint egy kardot, hóna alá kapta, és bokázó, friss lépésekkel indult most már az A. Marchali-féle cukrászbolt felé, mint egykor hajdanában… Hátranézett, hogy miért nem csörögnek a sarkantyúk a sarkán.
”
1919 utáni, pesti regényeiben már nem gazdagodik sok új színnel sejtelmes világa, de módosul m?veinek közege: városi kocsmák, borozók, csarnokok népe elevenedik meg.
Ennek a világnak a legteljesebb bemutatása a Boldogult úrfikoromban 1930. Míg Kacskovics háztulajdonos, Vilmosi Vilmos és Podolini Lajos megrendeli reggelijét, benépesül a kocsma.
„Egy társaság az átmulatott éjszaka macskajaját igyekszik sörökkel enyhíteni, de van itt báró, rejtélyes olasz, természetesen szerkeszt?, s folyvást n? a társaság, míg végül táncra perdülnek, s elbúcsúztatják a béke e furcsa, de teljesen valóságos szigetét, amelyet másnap elad tulajdonosa Vilma kisasszonynak, s vele Podolini Lajosnak, aki b?séges tapasztalatokkal rendelkezik, hogy egy effajta intézményt üzemeltetni tudjon. Ez volna a boldogság? A jelek szerint igen. A köznapok boldogsága ez, mint ahogy a történet is azt bizonyítja, hogy a hétköznapokat is meg lehet tölteni ünnepi érzésekkel, szertartásokkal. Ezek a szertartásos borivások, nekikészülések, kézcsókok Krúdy regényvilágának fontos kellékei. Gavallérok emelik meg kalapjukat utolérhetetlen grandezzával, pincérek várnak türelmesen a rendelésre, mert tudják, hogy a rendel? ismeri még a békebeli szokásokat, s közben megáll az id?, átváltozik hangulattá, melynek éppoly fontos eleme a temetési menet, mint a párolgó húsleves illata.” (Rónay László)
Krúdy Gyula Szindbád-történeteib?l Huszárik Zoltán Szindbád címmel 1980-ban készített filmet.
Latinovits Zoltán, mint Szindbád
Szakirodalom
Krúdy világa, szerk.: Tóbiás Áron, 1964
Bori Imre: Krúdy Gyula (monográfia), Újvidék, 1978
Gedényi Mihály: Krúdy Gyula (bibliográfia), 1978
Fábri Anna: Ciprus és jegenye, 1978
Fülöp László: Közelítések Krúdyhoz, 1986
S?tér István: Krúdy Gyula, In: Tisztuló tükrök, Bp., 1966, 152-180
Szabó Ede: Krúdy Gyula alkotásai és vallomásai tükrében, 1970
Szauder József: Tavaszi és ?szi utazások (tanulmánykötet), Bp., 1980, 16-204
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet, 479-481
Kemény Gábor: Szindbád nyomában, 1991
Bezeczky Gábor: Krúdy Gyula: Szindbád, Bp., Akkord, 2003. (Talentum m?elemzések)
Gintli Tibor: „Valaki van, aki nincs” : személyiségelbeszélés és identitás Krúdy Gyula regényeiben, Bp., Akadémiai Kiadó, 2005.
Forrás
^ Szauder József: Szindbád elmúlása; in: Tavaszi és ?szi utazások, Bp, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980, 64.
^ Szauder József: Szindbád születése; in: Tavaszi és ?szi utazások, Bp, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980, 38.
dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. osztálya számára 248-255. old. (Korona Kiadó, Budapest 1992.)
Küls? hivatkozások
Krúdy Gyula m?veinek bibliográfiái:
Krúdy Gyula m?veinek Gedényi Mihály-féle bibliográfiája
Krúdy Gyula m?veinek Kozocsa Sándor-féle bibliográfiája
Krúdy Gyula m?vei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Krúdy Gyula m?vei a Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadónál
Krúdy Gyula a PORT.hu-n
Krúdy Gyula életrajza, m?vei m?fordításokban Bábel Web Antológia
A MEK állományában: m?vei I róla szóló
Kritikai kiadások (Krúdy Gyula összegy?jtött m?vei, sorozatszerkeszt?k: BEZECZKY Gábor, KELECSÉNYI László, Kalligram, 2005-):
Regények és nagyobb elbeszélések:
· Regények és nagyobb elbeszélések 1., (Hat napig kerékpáron, A mi vármegyénk, Ifjúság, Üres fészek, Szeretlek!, Hamu, Pál apostol levelei), 2005.;
· Regények és nagyobb elbeszélések 2., 1900-1903 (Hétszilvafás uraink, Száll az ének szájrul, Az aranybánya, Az álmok h?se), 2006.;
· Regények és nagyobb elbeszélések 3., 1906. (A podolini kísértet, Andráscsik örököse, Az öreg gárdista, Az alispán leányai, A zurdoki csata), 2006.;
· Regények és nagyobb elbeszélések 4., (Kék láng, A b?vös erszény, Régi szélkakasok közt, Régi és új emberek, A magyar jakobinusok – A mécses kialszik, De Ronch kapitány), 2007.,
· Regények és nagyobb elbeszélések 5., (Francia kastély, Mákvirágok kertje, A vörös postakocsi, Szarvasgomba-emberek novella-ciklus, Palotai álmokat), 2007.;
Drámai m?vek:
· Drámai m?vek színm?vek, jelenetek, töredékek Krúdy Gyula [s. a. r. Kelecsényi László], Pozsony, Kalligram, 2005.;
Elbeszélések:
· Elbeszélések 1., 2005.;
· Elbeszélések 2., 2005.;
Publicisztikai írások:
· Publicisztikai írások 1., 2007.;
Összegy?jtött munkái, 1-8, 1914;
· Válogatott munkái, 1-10, 1925;
· Összegy?jtött m?vei, 1-33, 1959-1966;
Krúdy Gyula m?vei, 1-23, szerk., s. a. r.: BARTA András, Budapest-Pozsony, Szépirodalmi-Madách Könyvkiadók, 1976-1989:
· Palotai álmok Kisregények, 1976;
Régi szélkakasok között Kisregények, 1976;
· Pókhálós palackok. Válogatott elbeszélések 1894-1908, 1977;
· Utazások a vörös postakocsin Regények, 1977;
· Aranyid?. Regények, kisregények, 1978;
· Pesti n?rabló. Regények, kisregények, 1978.
Válogatás: N. N. Egy szerelem-gyermek regénye.;
· Az álombeli lovag Válogatott elbeszélések 1909-1911, 1978;
· Szerenád. Válogatott elbeszélések 1912-1915, 1979;
· Királyregények, 1979;
· Az utolsó gavallér. Regények, 1980;
· Telihold Elbeszélések, 1916-1925, 1981;
· Etel király kincse. Regények, 1981;
· Delikátesz Válogatott elbeszélések, 1926-1930, 1982.;
· Váci utcai hölgytisztelet. Válogatott elbeszélések, 1931-1933, 1982;
· Álmoskönyv, szerk.: BARTA András, Bp.: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983.;
· Magyar tükör. Publicisztikai írások, 1894-1919, 1984;
· Pesti album Publicisztikai írások, 1919-1933, 1985;
· A XIX. század vizitkártyái Portrék, 1986;
· Egy krónikás könyvéb?l Portrésorozatok, emlékezések, 1987;
· Irodalmi kalendáriom. Írói arcképek, 1989;
Egyéb szövegkiadások:
· Magyar tájak, elbeszélések, szerk.: KOZOCSA Sándor, Budapest, Magyar Helikon, 1959.;
· A podolini kísértet, Budapest, Szépirodalmi, 1964.;
· Régi pesti históriák: színes írások, Budapest, Magvet?, 1967.;
· Szindbád, Budapest, Magyar Helikon, 1973.;
· Rákóczi harangja: Történelmi elbeszélések, Budapest, Móra, 1975.;
· Az utolsó várkisasszony, kisregény Budapest, Móra, 1978.
Válogatások:
Az els? Habsburg;
· Krúdy Gyula válogatott elbeszélései;
· A kápolnai földosztás, a bevezet?t és a jegyzeteket írta: SZIGETHY Gábor, 1982.;
· A muskétás, elbeszélések, Budapest, Zrínyi, 1987.;
· A vörös postakocsi; ?szi utazások a vörös postakocsin, Budapest, Unikornis, 1993.;
· Szent Margit: Mesemondás, kisregény, Budapest, Pesti Szalon, 1996.;
· Kánaán könyve, 1917-1919, Budapest, Balassi, 1998.;
· The adventures of Sindbad, fordította, a bevezet?t és a jegyzeteket írta: SZIRTES, George, Budapest-London-New York, 1998;
· The knight of dreams, The journeys of Sindbad and other stories, válogatta és fordította: MOLNÁR Eszter, 1999;
Népszer? kiadások:
· Szindbád, a hajós, elbeszélések, Szentendre, Interpopulart, 1995.;
· Az útitárs; N. N., Budapest, Szépirodalmi, 1959.
Válogatás: Az útitárs;
Hangoskönyvek:
· Bukfenc; Az útitárs, kisregények;
· Jézuska csizmája: Karácsonyi írások
Forrás:
wikipedia.org
enciklopedia.fazekas.hu
mek.niif.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
